Mennyire nehéz szeretni?

A szeretetteljes élet kihívásai

„Sokszor csak beszélünk a szeretetről, mint egy létező valamiről, de fontos észben tartanunk azt is, hogy ez valójában egy tevékenység.” (Richard Bandler)
sept-commercial-enrusdzbzbc-unsplash.jpg
A szeretet egy olyan érzelem, amely kulcsszerepet játszik az életünkben. Akár bevalljuk, akár nem, akár részesülünk belőle, akár nem, hatással van ránk. A személyiségünk kialakításában ugyanúgy, mint a hétköznapjainkban. Talán épp a fajsúlyossága miatt boldogulunk vele oly körülményesen. Mennyire nehéz szeretni?

Nélküle. Szeretet nélkül egyszerűen elsorvadunk. Csecsemőkorban szinte az életben maradásunk múlik rajta, hogy szeretet vesz-e körül vagy sem. Az érintés, az emberi közelség olyan biztonságérzetet ad, amely elősegíti a fejlődésünket és gyarapodásunkat. Kutatásokkal mutatták ki milyen nagy testi és lelki traumát okoz ennek elmaradása. Később is legalább ennyire sarkalatos kérdés lesz, van-e minőségi érzelmi kötődés az életünkben.

Amikor könnyű. Vannak időszakok, amikor szeretni igazán könnyű. Mondjuk egy párkapcsolat elején, amikor mindkét fél a boldogság kék madaraként repdes a rózsaszín fellegekben. Elborít a vágy, a szenvedély és a mind a kedves, mind az élet iránti imádat. Teljesen természetes, hogy egymás kedvében járunk, a másik kegyeit keressük és valami földöntúli érzés kerít a hatalmába. De ilyen, amikor egy nagyon várt baba világra jön és nem győzünk gyönyörködni benne, akkor is a legszebbnek látjuk, ha kissé gyűrött és husis.

Amikor nem könnyű. A varázs mindig elmúlik. Nem csettintésre, inkább idővel. A szerelem lecseng, a gyerek felnő és jönnek a „gondok, számla meg a gondnok”. Felkapcsolódik a villany és feltárul a komor valóság. Ki ez az ember, akihez hozzámentem? Kié ez a gyerek? A felismerés fejbe kólint. Mintha elcseréltük volna az életünket valakivel. Pedig nem, ez csak egy normálisan a természet rendjét követő együttélési beszürkülés. Már nem a legszebb, nem a legjobb, nem a legokosabb a mi párunk. Talán sosem volt az, jönnek a kételyek a fejünkben. Ilyenkor nem könnyű szeretni.

A szeretet döntés. Csíkszentmihályi Mihály úgy véli; „Miután elkötelezte magát az ember egy ódivatú házasság mellett, mégpedig saját akaratából, nem pedig azért, mert a hagyomány erre kötelezte, akkor már nem kell többé azon aggódnia, jól választott-e, vajon másutt zöldebb-e a fű.” Gary Chapman párkapcsolati szakértő szerint szintén döntés kérdése a szeretet. Mindegy, hogy közös életünk épp mely szakaszában vagyunk, fent vagy lent, az elkötelezettség segítségünkre van, ha úgy véljük, nem az igazi a boldogságunk. Egy erős elhatározás lehetővé teszi, hogy tevékenyen tegyünk valamit a kapcsolatunk jobbításáért, ne csak kicseréljük a társunkat, mint egy villanykörtét.

Elfogadás. Egy dolog, amit tehetünk a másság elfogadása. Jó, hogy különbözőek vagyunk, mert így kiegészíthetjük egymást. Ám, ha ebben nem látjuk meg az értéket, vagyis, hogy feloszthatjuk a családban felmerülő teendőket, annak megfelelően, ki miben jobb, akkor leragadunk ott, hogy miért nem úgy csinálja, ahogy én. Nehéz elfogadni, de bizonyos dolgokat, például mosogatás, teregetés, kutyasétáltatás, több féle módon is lehet jól csinálni. És az életet is lehet más szemszögből szemlélni. Ami vonzó volt kapcsolatunk elején, és bosszantó lett a közepén, azt tegyünk újra izgalmassá a következő fázisban. Ha nem fogadom el, nem hagyok neki teret, önállóságot, akkor nem is szeretem igazán. Nem elég elviselni, el kell fogadni őt.

Programok. Az közös időtöltés a kapcsolati fejlődés egy fontos momentuma. Legyen benne a gyerek is, a párom is és én is, és mind érezzük jól magunkat. Ez néha kompromisszumot igényel, mert egyszer a gyereknek megfelelő programot kell szerveznünk, aztán az egyikünk, majd a másikunk számára kedvelt elfoglaltságot. Én ezt nem érzem annyira megterhelőnek, mert ha már együtt lehetünk, azt is nagyszerűnek tartom, és maga a cselekvés konkrétuma mellékesebb. De tudom, sokan vannak, akiknek ez nem mindegy. Ez is egyfajta tolerancia és szeretet kifejeződés, hogy ma te, holnap én választok, mit csináljunk.

Feltétel nélküli szeretet. A „szeretlek, de…” kezdetű mondat nem a feltétel nélküli szeretetről szól. Otthon nálunk a kislányunk is tudja, mert minden alkalommal igyekszünk ezt megerősíteni benne, hogy ha fel is dühít minket, fel is emeljük a hangunkat, attól még szeretjük. Ezt tudnia kell, mert a súrlódások egy családon belül elkerülhetetlenek. Ám ennek nem lehet vesztese a köztünk lévő szeretet. Hosszútávú bénító szorongást eredményez, ha feltételekhez, teljesítményhez kötjük a szeretetünket. Tegyen bármit a gyerek, vagy különbözzünk össze a párunkkal, ne engedjünk abból a döntésünkből, hogy közel állnak a szívünkhöz.

Ezt a pár sort végig böngészve arra juthatunk, hogy szeretni nem könnyű. Valóban nem, mert nem mindig jön magától. De aktívan részt vállalva a kapcsolataink fejlesztésében és meghozva pár döntést, lényegesen könnyíthetünk a szeretet felbukkanásán. A szeretet tanulható, felébreszthető és újra konfigurálható. Akiknek az életében jelen van, sokszor nem csak érzelmileg gazdagabbak, hanem más területekre is jótékonyan kihat ez a pozitív háttérként szolgáló légkör. Egészségesebbek, elégedettebbek a munkájukban, sikeresebbek a karrierükben. Megéri az energiaráfordítást, hogy ne azt mérlegeljük, nehéz-e vagy sem, hanem szeressünk, minden létező helyzetben. Gondoljunk Sue Johnson szavaira; „A szeretet nem a hab az élet tortáján. A szeretet megélése olyan alapvető szükséglet, mint az oxigén vagy a víz.”

 

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez, hogy az elsők közt értesülj az új bejegyzésekről.

Fotó: Sept Commercial, Unsplash