„Hálás vagyok az új évekért és új kezdetekért. Alapvető szükséglete az embernek, hogy időnként újjászülessen.” (Richard Paul Evans)
Mindenre és semmire. A január a nagy belekezdések, belevágások ideje. Fogadkozunk, ígérgetünk és bizonygatunk. Valamivel később azonban, ha nem vigyázunk, nagy valószínűséggel ez is csak olyan év lesz, mint az előző, az azt megelőző vagy az azt megelőző. Pedig a lehetőség adott.

Egy kis ráadás. 2020-ban ráadásul még extra időnk is lesz, lévén szökőévről van szó, így 366 napunk lesz a terveink megvalósítására. Egy év alapból is rengeteg idő. Mégis pillanatok alatt a másik végén találjuk magunkat. Akkor is, ha tartalmasan telt, és akkor is, ha eltékozoltuk. A legnagyobb különbséget a lelkiállapotunk jelenti majd az év végén.

Azt kapjuk, amit akarunk. Nem, amit elképzelünk, amit szeretnénk, hanem amit akarunk. Zsigerből, erősen, elkötelezve, a cselekedetig eljutva. Ötlet, terv, megvalósítás. Készítsünk egy évindító listát, amelyen szerepelnek az idei évünket meghatározó tételek. Aztán ebből dolgozzuk ki részletesebben a relevánsabbakat. Az első nehézség épp ez a terv, hisz oly csapongó és nehezen megfogható. Például nem több pénzt akarok, hanem mennyit pontosan, miből, mikorra és miért?

Nem sürgős. Azt is határozzuk meg, mi számít és mi nem. A sürgős dolgaink rendszeresen felülírják a fontos programunkat. Sok a mindennapi tűzoltás. A csak ma még gyorsan megcsinálom vesz el minket a lényeges ügyeinktől. És ezzel elvesz valódi önmagunktól is, a célunktól is. Igyekszünk mindennek és mindenkinek megfelelni, és magunkat tesszük a sor végére. Azonban ez a sor sosem fogy el. Vagy fordítva, nekünk fogy el az időnk és az energiánk, mielőtt sorra kerülnénk. Muszáj helyet találnunk annak a tevékenységnek, ami közelebb visz a hosszútávú terveink megvalósításához.

Ej ráérünk arra még. Nagyon csalóka az új év kezdete. Azt sugallja, időnk, mint a tenger. És ez hónapról hónapra újabb sansz a halogatásra. Aztán az év utolsó harmadában eluralkodik rajtunk a pánik, hogy kifutunk az időből. Végeztek egy kísérletet, amelyben kuponokat adtak a vásárlóknak. Az egyik csoportnyi ember rövidebb, a másik csoportnyi hosszabb lejárati határidejű vouchereket kapott. Azok, akik belátható időn belül kellett, hogy felhasználják az utalványaikat, sokkal nagyobb számban éltek vele, mint azok, akiknek jóval több idejük volt rá. Az utóbbiak szinte el is felejtkeztek a kuponokról. Ha túl sok időnk van, akkor elveszítjük felette a kontrollt, és soha véget nem érősen állunk hozzá.

Hajrá. Való igaz, a teljesítményünk nyomás alatt jobbá válhat. Megfigyelhető, hogy a határidős munkáknak gyakran az utolsó pillanatban állunk neki, és éppen csak, de sikeresen elkészülünk velük. Amikor van egy erős motivációs tényező, mint az idő szorítása, akkor összeszedettebbé válik a koncentrációnk. Ez bizonyos projektnél beválik, azonban távlati nagyobb céloknál nem igazán. Ott több szálat kell a kezünkben tartanunk, komplexebb feladataink vannak és ez a szorítás inkább szétszórttá tesz, összezavar, frusztrál. Az idő rohamosan fogy, míg az átláthatatlan káosz egyre inkább ránk nehezedik.

Lehetőségek tárháza. Egy év alatt sok mindent meg lehet csinálni. Csak a saját környezetemből kiindulva, egy éven belül fel lehet húzni egy házat; ki lehet lábalni egy komolyabb betegségből; el lehet végezni egy továbbképzést, iskolát; munkát lehet váltani, az új helyen beilleszkedni és a melóba beletanulni; vagy akár megcsodálhatjuk egy gyermek születését a fogantatástól és világrajövetelig. Talán nem mindet egyszerre vagy egy éven belül, de ezek bármelyikre jól mutatja, hogy terjedelmesebb projekteket is sikerre vihetünk. Természetesen akkor, ha gondos előkészületekkel támogatjuk a megvalósulásukat.

Napról napra. Ahogy mondják, falatonként egy elefántot is be lehet puszilni. Ez így van a szépen lebontott sokrétű célunkkal is. Amíg egy nagy álom csupán és nincs részletezve, nem is nagyon tudjuk merre mozduljunk, mit tegyünk. Amint gyakorlati teendőkre bontjuk, képbe kerülünk. Minél apróbbak ezek a tennivalók, annál eredményesebbek lehetünk. Havi, heti és napi feladatokra aprózva, tökéletesen követhetővé válik, hogy ma megtettük-e azt a kicsi lépést, ami közelebb visz az áhított elképzelésünkhöz. Nem kell nagy dolgokat csinálni, legalábbis nem egyszerre. Kis dolgokat kell tenni, rendszeresen, és ezekből áll majd össze a nagy egész.

Minden év elszáll pillanatok alatt, ha nem figyelünk. Előre tekintve miénk a komplett esztendő. Ám azt nem tudhatjuk, mit tartogat a holnap. Jót vagy rosszat. Ami valójában a miénk az a mai nap. Ha valamikor van esélyünk csinálni valamit, az most van, a jelenben. Egy lépést megtehetünk itt és most. Aztán, ha miden rendben van, a következő nap is léphetünk egyet. Így aknázzuk ki maximálisan a jelenünket. Nem csak bízunk egy nagyszerű évben, de minden áldott nap bütykölünk is érte, hogy tényleg az legyen. Ezt a napi kicsit megtehetjük egy boldogabb új évért, egyben boldogabb hétköznapokért. Ízlelgessük Jorge Bucay gondolatát: „Milyen csodálatos lehet naponta örülni egy meglepetésnek, amellyel az új, előre nem látható jelen ajándékozza meg! Az örök, mindig megújuló jelen.”  

Mindenkinek az elvárásinak leginkább megfelelő új évet kívánok! Ha tetszett a poszt, vagy a korábbi bejegyzések, tarts velem 2020-ban is.

Fotó: freestocks.org