A bizonytalanság kora

Miért nagyobb ma a bizonytalanság és hogyan kezeljük?

„A bizonytalanság olyan, mint a mozgólépcső, amit sohasem helyeznek üzemen kívül.” (Cseh Katalin)
pexels-burst-373934.jpg
Bőrünkön érezzük a bizonytalanság leheletét. A változással mindig keservesen megküzdöttünk, de manapság ez nem elég, mert a változások mögött ezernyi kétely les ránk. Tele a fejünk kérdőjelekkel, és sokszor még a kérdést sem ismerjük, amely végén ott állnak ezek a kérdőjelek.

Kell a változékonyság. Mindig a bizonytalanság tartotta mozgásban az embert. Amíg nem érezzük biztonságosnak és állandónak a helyzetet, addig hajtunk. Egy sportoló nem lehet biztos abban, hogy aranyérmet nyer az olimpián, ezért az utolsó pillanatig mindent megtesz érte, koncentrál és gürizik. Egy szerelmes pasi sem lehet biztos a helyzetében, amíg a viszonzásnak nem adja maradéktalan jelét a kiválasztottól. És amint megvan, amit akarunk, akkor leülünk és sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül újra lendületbe hozni magunkat. Keményebb meló másodszor is érmet nyerni, ahogy nehezebb ápolni egy kapcsolatot is, és fenntartani a szeretetet.

A változás a kezdet. Életünk a változásról szól, mégis ellenállunk neki, a kétségek okozta félelmek végett. Gyermekként ez a természetes közegünk. Szeretjük feszegetni, nem csak a szüleink határait, hanem a magunkét is. A legapróbb önállóan elért eredményre is irtó büszkék vagyunk. Gondoljunk csak arra, amikor a kisgyermek lerajzol valamit vagy egyedül belecsobban a medence vizébe, milyen boldog és mennyire szomjazza a dicséretet. Aztán felnőve, az iskoláink végeztével ez a változási hajlam sokunkban ki is merül. Az évek előrehaladtával szeretjük a biztosat, a stagnálást, és minden ijesztő, ami szokatlan és új terep a számunkra.

Kényszerhelyzet. Persze vannak élethelyzetek, ahol nincs választásunk és változnunk kell. Ilyen lehet, ha elveszítjük a munkahelyüket, de nagyszerű példa egy gyerek érkezése a családba. Óriási rugalmasságot igényel. Emlékszem, mennyire rémisztő volt először játszótérre menni vele. Nekem ez egy teljesen ismeretlen terület volt, egy csomó másik gyerekkel és szülővel, ahol mindenki a saját kicsinyét félti a legjobban. Miközben az önjáró csöppségeknek fogalmuk sincs a kulturált együttélés szabályairól. Bármikor képesek kínos helyzetbe hozni apát és anyát. Aztán győzködhetünk; „ez nem a mi játékunk adjuk vissza”, nevelhetünk; „nem szórjuk a homokot a másik nyakába”, és hasonlók. Ha problémánk van a változás okozta stresszel, a bizonytalan szituációkkal, akkor egy gyerek ideális társ a gyakorlásban. Elég az önmarcangoló „elég jó apa vagy anya vagyok” felvetést felidézni. Folyamatosan belekényszerítenek minket a változó folyamatok megélésébe. Csodás, amíg otthon rugdalózik a négy fal között, meg legfeljebb a babakocsiban. Aztán ki kell vinni őt a nagy világba. Játszótér, bölcs, ovi, suli. Minden időszak tartogat valami újdonságot, szépséget és izgalmat. Új közeg, új emberek, új gyerekek, új szülők, új nevelők, tanárok. A felnövekedésével együtt nekünk is muszáj formálódnunk, alkalmazkodnunk.

Korai fajsúlyos döntések. Amikor az ember fiatal, kevés tapasztalattal rendelkezik, mégis sok döntést kell hoznia. Olyanokat is, amelyek kihatnak hosszútávon az életére, mint például a szakmaválasztás. Jöhetnek az ősök a tanácsaikkal, amelyek a saját életútjuk tanulságait örökítik tovább, ám megfontolandó, hogy ez-e a helyes irány. A mai 40-es, 50-es korosztályban jó néhányan vannak, akiknek párszor át kellett képeznie magát. Ez a trend azonban fokozódni fog. A mai fiatalok félelmetesen gyors tempóban élik meg a változásokat. Dr. Pintér Róbertnek van egy nagyszerű javaslata pályaválasztás témában: „nem foglalkozást kell választani, hanem iparágat”. Tehát semmi sincs kőbe vésve. Bármikor módosíthatunk a hivatásunkon. És valószínűleg kell is.

Fiatalkori aggályok. Miért csak a fiatalokról beszélünk, amikor mindannyian ebben a bizonytalan világban élünk? Ez igaz, de ők azok, akik a legjobban érzik ezt a bőrükön. Az idősebbek láttak már egy s mást, a fiatalok ebben az információdömpingben azt sem tudják kiszűrni, mi a jó és mi nem a számukra. Könnyen megvezethetők, és a szelektáláshoz megfelelő szellemi támogatásra, iránymutatásra van szükségük. Ezt megkaphatják érettebb felnőttektől, mondjuk a szüleiktől, ha ők rendelkeznek a kellő ismeretekkel és bizalmi, jó kapcsolatban állnak velük. Az ifjúság a legkiszolgáltatottabb bizonytalanság terén. Gondoljunk csak bele, a legtöbbjüknek olyan munkája lesz, amely ma még nem is létezik.

Körülvesz minket a bizalmatlanság. És kortól függetlenül érdemes elsajátítani néhány hozzáállásbeli képességet, amelyek segítenek biztosabb lábakon állni. Többek között maradjunk nyitottak az újdonságokra, legyen szó technológiáról vagy emberi kapcsolatokról. Ne álljunk le a tanulással, a fejlődésünk egy életre szól. Álljunk rugalmasan hozzá a történésekhez, sok felesleges idegeskedéstől megkíméljük magunkat. A bizonytalanság nem elkerülhető. De árnyéka nem is húzhatja be életünk fékjét. Felkészülve rá, körülményként kezelve, dönthetünk úgy, hogy inkább lehetőséget látunk benne. Io Sakisaka találó gondolata tökéletes zárszó: „Biztos vagyok benne, hogy apránként változol. Csak te ezt nem veszed észre. Vissza- és előre menni magabiztosság és bizonytalanság között lehetővé teszi, hogy a dolgokat más szemszögből is lásd, nem gondolod? Csak akkor változunk, ha a dolgok mozgásban vannak, nem? Szóval, ha mindig az önbizalom és a bizonytalanság között mozogsz, biztos vagyok benne, hogy változol.”

 

 

Ha tetszett ez a cikk, akkor csatlakozz az oldal követőihez itt, vagy a Facebook-on.

Fotó: Burst, Pexels