„Sosem vesszük észre, hogy valójában hány embert sebzünk meg magunk körül a meggondolatlan viselkedésünkkel.” (Francine Rivers)
A kapcsolatok hálójában élünk. Minden megmozdulásunkban emberekkel érintkezünk, kerülünk kontaktusba. Lehet, hogy egy benzinkútra betérve nem számít, milyen nyomot hagyunk a személyzetben (egyébként számít), de a napi kapcsolatainkban vagy otthon nagyon is fontos, mit, hogyan teszünk, mondunk. Néhány tényező, amelyre nincs szüksége egy jól működő kapcsolatnak. 

Nincs helye a manipulációnak. Nem lehet elemi érdekünk úgy mozgatni a szálakat, hogy az illető úgy táncoljon, ahogy mi fütyülünk. Lehet nem akar vagy nem tud táncolni. Sokan képesek hatni az emberekre, és ezzel vissza is élnek. Amikor azt a látszatot keltjük, hogy az ő érdekében bírjuk cselekvésre, akkor manipulálunk. Jellemzően átesünk a ló túl oldalára eközben és folyamatosan csak róla és a számára biztosított előnyökről beszélünk, holott valójában ez rólunk és a számunkra elérhető haszonról szól. Egy jó kapcsolat nem vezet meg és nem egyoldalú, hanem kölcsönösen előnyös mindkét félnek. Megvan az alapja egy olyan beszélgetésnek, ahol bevallhatjuk, mind a pozitív, mind a negatív következményeket, és ennek tisztázása után teret biztosítunk a partner saját jogú döntésének.

Nem alkalmazunk érzelmi zsarolást. Szinte észrevétlenül vagyunk képesek ezt a tisztességtelen ám hatékony technikát bevetni. A bűntudatkeltés nagy úr, a manipulációnak az érzelmekre ható verziója. Nagyon könnyen csúszik ki a szánkon, hogy „ha fontos lenne neked a kapcsolatunk, akkor itthon maradnál” vagy „amikor a legutóbb kértél tőlem valamit, én persze megtettem”. Rendszerint magunkra hivatkozunk egyfajta mártír szerepet hangoztatva. Kiemeljük mennyire jóságosak, elnézők és önfeláldozók vagyunk, míg a másik nem az. Erre apellálva találkozik egymással a jó zsaru és a rossz zsaru, ahol egyértelműen mi vagyunk a jó szaruk. Érdemes finomra hangolni az ilyen beszélgetéseket. Elmondani a szituációval kapcsolatos kellemetlen értésinket, aztán meghallgatni a másik oldalt is, és vádaskodás és hibáztatás nélkül megoldást keresni.

Kerüljük az általánosítást. Újabb beverhető koporsószög a „mindig”, „állandóan”, „soha”, és hasonló kifejezések alkalmazása. Igyekszünk eltúlozni a történteket, és nem egy konkrét dologra hivatkozunk, hanem általánosságban megbízhatatlannak és slendriánnak tituláljuk az illetőt. Mivel nem az számít most mit tett, így esélye sincs a javításra. Nem is akarunk kapaszkodót adni neki, egyszerűen elég, ha vádolhatjuk és egy kialakuló vitában mi kerülünk fölénybe. Az általánosítás éppen ezért a heves civakodások melegágya. Nem véletlen, hogy az így kirobbant veszekedések csak látszólag szólnak az aktuális témáról. A felszín alatt rengeteg a múltban gyökerező sértődés táplálja.

Elutasítjuk a hazugságokat. Nem verjük át a másikat, nem áruljuk el. Az őszinteség hiánya teljesen félre viszi a viszonyokat. A jelenben aprócska titoknak tűnnek csupán a lódítások, később viszont elmondhatatlan hegyekké nőnek. Éket vernek közénk, mert minél régebben történt valami, annál nehezebb beszélni róla. Hisz jön a kérdés: „Miért csak most említed?”. Nyílt lapokkal játszunk, figyelve arra, hogy a teljes őszinteség akár mélyen bántó is lehet. Itt jön a képbe a másik tisztelete és az empátiánk iránta. Nem csak jót, de jól is kell mondani ahhoz, hogy egy kapcsolat ne csorbuljon. Bizalmat építeni becsületes és gerinces módon lehet.

Nem élünk a megszégyenítés eszközével. Sem közvetlen, sem közvetett formában. Furkálni valakit a háta mögött, ellehetetleníteni a többiek szemében, nem korrekt. Amint ugyanezeket nyilvánosan tenni sem etikus. Lehet problémánk bárkivel, de a feloldásnak nem ez a módja. Álljunk elé és beszéljük meg. Ne alázzuk meg, ne cikizzük és ne tegyünk alá. Ez ugyanis túllép a kapcsolatunk keretein, ez jelentős ütést mér az önbizalmára is. Bárhogy vagyunk is egymással, nem valószínű, hogy ezt érdemli. És ha már rá nem tudunk tekintettel lenni, önző énünkre gondoljunk. A megalázás ránk is sötét árnyékot vet. Akik látják, hallják, ismerik a sztorit, tudják mit tettünk, azonosítanak majd ezzel a rosszindulatú cselekedettel. Képben lesznek mit várhatnak tőlünk hasonló helyzetben.

A gyümölcsös tálból ki kell venni a rothadásnak induló gyümölcsöt, különben elrothasztja az összes többit is. A kapcsolatokban is lassan ható méreg, az olyan viselkedés, amely csökkenti az egymásba vetett hitet és bizalmat. A gyümölcsökhöz hasonlóan oszlik semmivé két ember közt a kötelék a helytelen bánásmód miatt. Vannak viselkedésmódok, amelyek nagy ívben ajánlott elkerülni. És helyette a habitusok és társalgások építő dimenzióját gyakorolni. Ahogy Albert Camus megfogalmazta: „Hogy éljünk és élni hagyjunk, hogy az embert megillető tiszteletet, jóakaratot, a belé vetett hitet kinyilváníthassuk, annak érdekében szükséges embernek emberrel beszélnie.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor gondold végig, alkalmazod-e a fentiek valamelyikét a kapcsolataidban? Ha igen, akkor van-e módod kevésbé élni vele? Sok sikert!

Fotó: cottonbro, Pexels