„Az ember mindent otthonról hoz, a viselkedést, az értékrendet, a koncepcióját önmagáról, a világról és a saját helyéről a világban.” (Makai Rita)
Szülőnek lenni több, minthogy gyerekünk van, vagy gyerekeink vannak. Szülőnek lenni felelősség. Rajtunk múlik, hogy mit ültetünk el a gyermek fejében. Így az is, hogy mi indul burjánzásnak belőle. Egy vad és átláthatatlan őserdő, esetleg egy ámulatba ejtő, gondozott kert. Mindkettő természetes, mégis nagyon különböző létforma. Ezért nem mindegy, hogy mit hozunk otthonról.

Nem választhatjuk meg hova születünk. A gyermek ártatlanként jön a világra, kiszolgáltatva a környezetének. Ha nem kapja meg a figyelmet, a szeretetet, ha kiskori traumák érik, abúzusok, akkor lelke mérhetetlen megpróbáltatáson megy keresztül. Még ez sem fogja végleg megpecsételni a sorsát, de mindenképp hátrányos helyzetbe hozza, azon kortársaihoz képest, akik szeretetteljes közegben nőnek fel. A gyermek tisztaságát mi felnőttek piszkíthatjuk be. Ügyeljünk rá, hogy ez ne történjen meg. Ugyanakkor szülőként nem határozhatunk arról, ki lesz, és mi lesz belőle, ha nagy lesz. Csupán azt határozhatjuk meg, milyen emberi alapokkal vág neki a saját útjának. És nem feltétlen kell könnyíteni az utazásán. Ne vigyük el kocsival egy darabon, ne cipeljük a hátizsákját. Arról gondoskodjunk, hogy legyen mit a zsákjába pakolnia. Legyen útravalója.

Az elsődleges biztonságos közeg a család. Az otthonunk oltalma, a szülők védőszárnya. Itt az lehetek, aki, és jól érezhetem magam. Legalábbis így kellene éreznie magát a gyerkőcnek. Itt nem lesz a gúny céltáblája, a cikizésé, a megszégyenülésé. Bővel elég, még sok is, ha ezeket megkapja házon kívül. Itthon bizalomra, elfogadásra, szeretetre van szüksége. Egy helyre, ahol elmondhatja, ahol kisírhatja, ahol megértik. Bizalmasok kellenek, akik nem kritizálják, letolják, fenyítik. Az a biztonságot nyújtó érzés kell, hogy a szülő vele van. Ezek elmaradása esetén megtanulja csemeténk, hogy ne forduljon hozzánk és hogy a családja nem hallgatja meg. Idővel nem is keresi a lehetőséget a kommunikációra, inkább elnyomja, magában tartja a kálváriáit, vagy másnak önti ki a szívét. És később, amikor komolyabb gondjai adódnak, akkor sem mi leszünk, akivel megbeszéli.

A legtöbben összetűzésbe kerülnek a szüleikkel. A kamasz lázadás olyan viharos, mint a zendülés a Bountyn. Úgy is éli meg mindkét oldal, mint a teljes bizalom vesztést. Ha nem építettünk bizalmi kapcsolatot a gyermekünkkel korábban, akkor nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Mert az összezavarodott ifjú a helyét keresi a világban. Önállósodna, elszakadna a szülői háztól, meg kötődne is, és nem tudja melyik irányba húzzon. Szüksége van támaszra, de nem egy vagy két ráakaszkodott szülő személyében, inkább egy hátország formájában. A megnyugtató tudat, hogy ha szüksége van ránk ott vagyunk, ott leszünk, elérhet minket. Ezt a jelenséget a gyerek szervezetében, testében, lelkében bekövetkező hirtelen változások okozzák. Jól jön, ha van egy biztos pont. Pontosan akkor, amikor neki van rá szüksége.

A hibátlanság hazug mítosza. A gyermek esendő. A felnőtt is esendő. Ha ezt nem mutatjuk meg nekik, akkor hazudunk. Ha ezt tesszük, hamis és elérhetetlen képet festünk gyermekünknek az életről. Azt hiszi, felnőttként neki is hibátlannak kell lennie. Pedig nem, ilyen ember nincs. Ő sem lesz az. De a nyomás, amelyet kialakítunk, hogy nem tökéletes, dermesztő. Mint majd a felismerés is, hogy szülei becsapták. Ők is hibáztak, csak sosem ismerték be, sosem kértek bocsánatot. Merjünk esendők lenni. Akár gyermekünk előtt is. Bátorság kell hozzá, hiszen nem ehhez vagyunk szokva, de csak így szemléltethetjük az élet valódi arcát. Hogy igen, elbukunk néha. De nem gond, nem a világ dőlt össze, csak mi kerültünk a földre. Aztán felkelünk, leporoljuk a ruhánkat, talán nevetni is megtanulunk magunkon, és megfontoltabbak leszünk.

Megtöbbszörözött értékek. A születéstől kezdve a családban jelen lévő elvek, szokások, viselkedési típusok, morális értékek mentén fejlődik gyermekünk. Egyes dolgok kimondva, mások kimondatlanul szivárognak be a gondolkodásmódjába. Használja vagy felteszi a polcra, raktározza és kereslet idején előveszi őket. Amikor szülőként helyes példával járunk elő, nem sajnáljuk az időt, hogy elmagyarázzunk komplikáltabb helyzeteket, és türelmes, empatikus hallgatóságként figyelünk csemeténkre, már a korai éveitől, akkor értéket teremtünk. Nem csak az ő részére, hanem rajta keresztül mások részére is. Mert a jó és szerető nevelés mély gyökeret ereszt. Ő maga is megtapasztalja az előnyeit, melyeket felnőttként továbbad majd a saját gyermekeinek. Sőt, amennyiben fejlődésre és változásra nyitott ember, akkor egyéb értékekkel egészíti ki a repertoárját. Több lesz, jobb lesz, értékesebb lesz. A maga, a környezete és a világ számára is.

Minden otthon egy kiindulópont. Minden szülő képvisel valamit, minden gyerek hozott anyagból indítja el az önálló életét. Ha azt szeretnénk, hogy ez az élet minél virágzóbb legyen, a gyökereket kell erősítenünk. Csak az erős gyökérzet képes minden időben, viharban, napsütésben, hóban, fagyban, ellenállni a sors kihívásainak. Amint azt Schäffer Erzsébet is megfogalmazta: „Gyökerek nélkül elpusztul a növény. Hogy maradhatna meg gyökerei nélkül az ember...”

Kiváló lehetőség, hogy a hétvégén, Anyák napján megemlékezzünk és köszönetet mondjunk anyánknak mindazért, amit értünk tett és amely erényekkel utunkra bocsátott.
Ha pedig tetszett ez a cikk, akkor csatlakozz te is az oldalt követők táborába.

Fotó: Jonathan Borba, Unsplash