"A gyerek az pontosan látja, hogy a szülő most sem tökéletes... Gyereknél nagyobb kritikusa nincs szülőnek." (Rónai Egon) 
Mindannyian szeretnénk szófogadóbb gyerekeket magunk körül. Csak kicsit lennének készségesebbek és kötelességtudóbbak és mi elégedetten dőlhetnénk hátra, boldog emberként belekóstolnánk egy kicsit a szülőség sikerének ízébe. Miként érhetjük el ezt a gyermekeinknél? 

A példa ragadós. Papolni könnyű, de a papolással nevelni nem. Süketelhetünk éjjel-nappal, nem lesz eredménye, ha a mi viselkedésünk homlokegyenest mást mutat. Ha gyakran elveszítjük a türelmünket, ne csodálkozzunk, ha ők is gyorsan kijönnek a sodrukból. Ha tiszteletlenül beszélünk másokról, akkor ők is ezt a példát fogják követni. Mi meg rohanhatunk utánuk, mint nyugdíjas a busz után, amikor nyilvánosan elszólják magukat és kínos helyzetbe kerülünk. A gyerek őszinte, nem rejti véka alá a véleményét. Nem fogja vissza magát, hiszen neki természetes, hogy ami a szívén, az a száján. Ha el akarjuk kerülni a kellemetlen szituációkat, ügyeljünk a saját magatartásunkra. Kezdjük ezzel a gyermekünk nevelését! 

Beszéljünk őszintén! Ne mismásoljunk! Ahogy átlátnak a tetteinken, úgy egyéb megnyilvánulásunkon is. Érzik, ha nem vagyunk egyenesek, ha el akarunk titkolni valamit, ha mellébeszélünk. Idővel nem fognak hozzánk fordulni, mert tudják, nem sok jó és valós dologra számíthatnak. Igen, vannak kényes témák a világban. Az alkoholizmus, a drog, a szex vagy épp a zaklatás, bántalmazás. Ezekről nehéz beszélni, beszélgetni, de nem hagyhatók figyelmen kívül. A helyes viselkedés, a társadalmi normák elsajátításának fontos elemei, hogy a helyükre kerüljenek a tabusított dolgok is, amelyekről általában nem beszélünk nyíltan. Inkább elkendőzzük, mert nem tudjuk, miként fejezzük ki magunkat. Kettősség van bennünk, nem akarunk bántóan fogalmazni, ugyanakkor szeretnénk, ha értelme is lenne a mondandónknak. Megértse a gyerek, tanuljon belőle, közben az egészet ne itassa át egy feszélyező atmoszféra. Talán a legegyszerűbb, ha tisztán elmondjuk, a különböző helyzetekben mire érdemes vigyázni és mire számíthat, ha óvatlanul viselkedik. Ha el akarja kerülni, neki is körültekintőnek kell lennie. 

Magyarázzunk! A helyes megvilágítás lényeges. Ha csupán tiltunk valamit mindenféle indok nélkül, annak nem sok foganatja lesz. Inkább az ellenkezőjét érjük el vele. Csak azért is csinálja a gyerek. Mi pedig egyre dühösebbek leszünk, felemeljük a hangunkat és a végén igyekszünk izomból érvényt szerezni a szülői tekintélyünknek. Lehet, hogy szót fogadnak, de hogy a családi idillnek nem teszünk jót vele az biztos. Ahogy a gyerek szülő kapcsolatnak is inkább ártunk, mint használunk. Ám megfelelő érvekkel megokolva, mit, miért kérünk tőlük, jobb helyzetet teremtünk. Például elmondhatjuk, hogy a féktelen rohangálásnak a házban valamelyikük sérülése vet majd véget. Rákérdezhetünk, hogy szeretnének-e megsérülni? Mit szólna az idősebb, ha a kisebb testvére lenne a szenvedő alany? Ha a fiatalabb ütné meg magát és fájdalmában sírva fakadna, biztosan vége szakadna az addigi örömteli ramazúrinak. Talán megelőzhetnék, és kereshetnének nyugodtabb játékot is. 

Inkább az értékrend. Ettől még nem garantált, hogy be is fejezik a hangoskodást. De egy esélyt adhatunk a józan ítélőképességüknek. Ha konzekvensen arra koncentrálunk a magyarázatainkkal, hogy a helyes útról, az értékekről beszélünk, nagyobb eséllyel válasszák később is a helyénvaló viselkedést. Ha önzők vagyunk és az egyetlen indokunk, hogy nekünk nem tetszik, amit csinálnak, az édeskevés. Magasztosabb érdekekre, értékekre, és másokra hivatkozva célt érhetünk. Miért akarna egy gyermek (vagy bárki más) szánt szándékkal rosszat valakinek? Miért veszélyeztetné másnak a testi épségét? A cselekedeten túl a személyiségét kiemelve, érzelmileg hatunk rájuk. Például, megdicsérhetjük, amiért kedvesen megosztotta a csokiját a testvérével. De mondhatjuk azt is, hogy mennyire adakozó és nagylelkű emberke ő. Ezzel elültettük benne a személyiségéből fakadó pozitív magokat. Amikor ő maga dönthet arról, hogy a helyes vagy a helytelen utat válassza, akkor megadjuk neki a döntés szabadságát, és ehhez a legjobb támogatás, ha a választási lehetőségeiről, valamint azok következményeiről is felvilágosítjuk. Így lesz teljes a kép a számára. Ha látja és ha hallja tőlünk, hogy mi a helyes, nagyon sokat tettünk azért, hogy döntési helyzetben megfelelően döntsön. 

A szülői kép. Gyermekünk a maga aspektusából mindent lát velünk kapcsolatban. Egy percig ne legyen kétségünk, hogy jól kiismer bennünket. Tudja, meddig feszítheti a húrt, és mit várhat, ha túlhúzza. Kalkulál a nevelésünk kihatásaival. Készít egy képet rólunk magában és tudja miben számíthat ránk és miben nem. Nagyon sok mintát óhatatlanul is átvesz tőlünk. Miközben számtalan területen ellenáll akaratunknak, mégis másol minket. Amint mondják, a szülőségre lehetetlen felkészülni, mert mindig tartogat meglepetéseket. De önmagunk helyes irányba állításával, a példánkkal, felkészíthetjük az életre gyermekünket. Hogy nem vagyunk tökéletesek? Sebaj, nem is kell azoknak lennünk. A gyermek felé sem kell a tökéletesség látszatát mutatnunk, mert ezzel a tökéletesség elérhetetlen mércéjével szembesül. Mi sem vagyunk azok, neki sem kell annak lennie. Ez így van jól. 

Szeretnénk azt hinni, hogy a gyermek felnő mellettünk, de valójában velünk együtt nő fel. Kölcsönhatásban vagyunk egymással. Az ő cselekedetei kihatnak a mi viselkedésünkre is. Gyakran nem akkor neveljük a leginkább, amikor tudatosan tanítjuk, fegyelmezünk, hanem amikor észre sem vesszük. Ezért egyetlen nevelési fortély sem működik, ha a mi alaptermészetünkkel nem önazonos. A közös fejlődésünk értelmét jól megragadja Gary Chapman gondolata: „Az a társadalom működőképes, amelyik jól működő családokból áll. Ami a családunkban történik, nemcsak ránk és gyermekeinkre van nagy hatással, hanem mindazokra, akik a boldog családi élet titkát keresik.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor talán ez is tetszeni fog. 

Fotó: freepik 

A cikket indító idézet Rónai Egon és Kapitány-Fövény Máté beszélgetéséből származik. Pontosabban ennek az adásnak a 46. percében hangzik el. (De érdemes meghallgatni a teljes műsort.) 

A nevelés fentebb említett elvei prominens kutatásokon alapulnak, amelyekről bővebben olvashatsz Adam M. Grant Eredetik című könyvében.