„Nem minden jó, de minden jóvátehető. " (Pup Irén) 
Elvesztegetett idő, ablakon kidobott kapcsolatok, elfecsérelt lehetőségek. Ezek szegélyezi az életünket. Nem feltétlenül kell, hogy megbocsáthatatlan veszteségérzésünk legyen velük kapcsolatban. Tekinthetünk másként rájuk, és tehetünk valamit értük. 

Könnyelműek vagyunk. Nem eléggé figyelünk magunkra, a meglévő kapcsolatainkra, a feltáruló lehetőségekre. Ott vannak az orrunk előtt, mi meg ráérősen, halogatva állunk hozzájuk. Fiatalon úgy tűnik, időnk, mint a tenger. Aztán előre haladva a korban, kezdjük érezni az idő vasmarkát, és egyre fontosabbá válnak azok a dolgok, amelyekre korábban is áldozhattunk volna. Persze kicsit paradox a helyzet, hiszen egy lázadó fiatal, aki önállóságra vágyik inkább le akar szakadni a családjáról, semmint időt tölteni velük. De emberből vagyunk, változunk, és eljön az pillanat, amikor az értékrendünk is más iránt vesz, mondjuk, a kapcsolataink felé.

Ne bánjunk semmit! Talán nem élünk példás és tökéletes életét, vagy egykoron nem éltünk, mégis legyünk óvatosak a megbánással. Mert minden, legyen az jó vagy rossz, kellett ahhoz, hogy oda jussunk, ahol vagyunk. A lényegi felismerésekhez kellettek a negatív élmények is. Bánjunk csínján tehát önmagunk megítélésével, ne legyünk túl kemények. És ne törjünk pálcát az ellenünk vétkezők felett sem. Mert ha őszintén a teljes képet nézzük, akkor ők is nagyban hozzájárultak a jellemfejlődésünkhöz. A mások iránti neheztelés mindig méregként hat, de a legtöbbször magunkat mérgezzük vele. Viszont nem kell átesnünk a ló túloldalára sem és imába foglalni a neveiket. Kezeljük megfelelő szinten őket. Adtak nekünk, segítettek minket azzá válni, akik ma vagyunk.

Tetszik vagy nem? Hogy jelen állapotunkkal elégedettek vagyunk-e vagy sem, az rajtunk áll. Mindig van feljebb és lejjebb is. Mi döntünk, hogy melyik irányba akarunk menni. Most mondhatjuk, hogy nem én akartam elveszteni az állásomat vagy a szüleimet, vagy nem én akartam elválni. Rendben, de mindannyian megválaszthatjuk a történtekre adott reakciónkat. Természetesen minden elvesztésének megvan a maga gyászidőszaka, amit még kell élni, nem lehet átugrani. Különben hatalmas sérüléseket szenvedünk. Ám aztán talpra állhatunk. Azok között az emberek között, akik ugyanolyan problémával találták szembe magukat, mint mi, vannak olyanok, akik idővel magukra találtak és vannak olyanok, akik örökre belesüppedtek az elkeseredés mocsárba. Van egy rakás egyéb tényező, a közegünktől kezdve a kapcsolataink minőségén keresztül, ami befolyásolhatja a sorsunk alakulását. De a legnagyobb különbséget a hozzáállásunk és a reagálásunk teremti meg.

Kesergés és önsajnálat helyett tettek. Megfigyelhető, hogy a mai világunk, mennyire épít az önzőségre. A csapból is az egyén fogyasztói éltetése folyik. Állandóan arra biztatnak, hogy mit szerezzünk meg. Vegyük meg ezt, utazzunk el ide, birtokoljuk azt, és akkor majd jó lesz nekünk. Miután a sokadik drága marhaságot vásároljuk meg és valahogy nem lesz sokkal jobb nekünk, becsapva érezzük magunkat. A birtoklás önmagában még nem igazi élvezet. A megosztás azonban igen. Most nem a közösségi felületeken való megosztásra célzok. Az ugyanolyan talmi, átlátszó és üres lehet, mint a reklámok. A digitális profilunk tartalommal való megtöltése ugyanis marketing, az önreklámunk. Nem kell, hogy igaz legyen, elég, ha jól néz ki. Igényes megosztásról az emberi kapcsolatok szintjén beszélhetünk. Legyen valaki, legyenek valakik, akivel osztozhatunk a javainkban, élményeinkben vagy akár a nehézségeinkben fájdalmunkban is. Barátság, család, párkapcsolat. Az önzéstől úgy szabadulhatunk, ha tekintetünket másokra helyezzük magunk helyett. Velük foglalkozunk, értük cselekszünk. Amint másokért teszünk valamit, azt azonnal magunkért is teszünk.

Jóvátételek. Bár hivatkozunk rá, hogy ehhez vagy ahhoz már késő van, ez nem igaz. Nem lehet bepótolni az elvesztegetett időt, az elszalasztott lehetőségeket, de találhatunk helyettük újakat. Például, felvehetjük egy rég elfeledett kapcsolat fonalát és felgöngyölíthetjük. Csak kezdjük el! Apák és Anyák napja környékén eszembe jut, mire jó ez az egy nap. Talán arra, amire minden ünnep, hogy emlékeztessen. Ilyenkor univerzálisan a szülőségre irányítjuk a figyelmet, amely felett a hétköznapokban elsiklunk. Valójában milyen apának és anyának lenni? Az biztos, hogy nem egy napra szóló megbízatás. Csak a magam nevében nyilatkozatok, de minden nap Apák napja lehet a számomra, amikor foglalkozom a gyermekemmel. Időt töltök vele, játszunk, megnevettetem, tanítok neki valamit. Vagy amikor visszaköszön tőle olyasmi, amit tőlem kapott. A pillanat apa és gyermeke között bensőséges kapcsolódás. És bármelyik nap átélhető, nem kell Apák napjának lennie. Évente egyszer köszönetet mondunk a szüleinknek, de mi szülők minden nap köszönetet mondhatunk a gyermekeinknek. Hogy vannak, hogy velünk vannak és mi velük lehetünk. Ha nem maradunk ki az ilyen élményekből a közeli kapcsolatainkban, akkor nincs szükség jóvátételekre. Akkor részt vettünk a szeretteink életében, ki vettük a részünket a családi közösségünk feladataiból. Ha mégis mulasztottunk, akkor meg kell keresnünk, most, kihez, miként tudunk kapcsolódni?

Hibáztathatjuk magunkat vagy másokat, haragudhatunk magunkra vagy másokra, búslakodhatunk amiatt, ami kimaradt, de ehelyett cselekedhetünk is. A jóvátétel az aktivitásra épül. Arra a felismerésre, hogy a múlton nem változtathatunk, de ez nem kell, hogy lecövekeljen. Általában mi magunk ítéljük kárhozatra magunkat, mert elveszettnek véljük a dolgokat. Ha felállunk és lépéseket teszünk, rögvest megváltozik az álláspontunk. Képlékennyé válik a kapcsolat, formálhatóvá és javíthatóvá a viszony. Magunk mögött hagyjuk az önemésztést és elindulnunk a megbánás és a jóvátétel felé. Amint azt Erica Reischer is megfogalmazta: „A következmények célja nem a büntetés, hanem a tanulás lehetővé tétele. Ezért gyakran a jóvátétel bizonyul a legjobb következménynek.”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor látogass vissza rendszeresen az oldalra egy kis olvasnivalóért. 

A címet követő találó idézet Jakupcsek Gabriellától hangzik el ebben a gondolatébresztő beszélgetésben. 

Fotó: Racool studio, freepik

A blog cikkeiből készült tematikus válogatáskötetről bővebb információt és vásárlási lehetőséget itt találsz.