„Annyiszor becsapjuk magunkat, hogy nyugodtan választhatnánk hivatásnak.” (Stephen King)
Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy szelektív hallása van. Mondjuk a gyereknek, aki csak azt hallja meg, amit akar, de a szülő tiltását azt nem. És mi a helyzet velünk? Ez mindannyiunkra igaz. Sőt, egytől egyig csőlátásunk is van. Kizárólag azt vesszük észre, amit észre akarunk venni. Ezzel profi módon csapjuk be magunkat.

Szakmaiság. A professzionalizmus lényege, hogy gyorsan képbe tudunk kerülni. Látjuk a legapróbb részleteket is és pillanatok alatt felmérjük a helyzetet. Kicsit több gondolkodással megoldásokat szülünk, változtatásokat javaslunk, a helyére igazítjuk a dolgokat. Ám mindazt, ami kilóg, kíméletlenül lenyessük. Nem illik oda. Így történhet meg, hogy képtelenek vagyunk az új dolgok befogadására, kipróbálására. Mert szakmaiatlan, és számunkra elképzelhetetlen, hogy használjunk valami oda nem illőt.

A tudás fogságában. Ennek az ellenkezője is bekövetkezhet. Aki ugyanolyan jól ismeri a szakmánkat, mint mi, képes becsapni minket. Azt mondja, amit hallanunk kell, azt teszi, amit látnunk kell, minden ízében megerősít minket a tudásunkban. Nem fogunk gyanút, mert egy ligában játszunk, azonos nyelvet beszélünk, hasonlóan gondolkodunk. Ő pedig kihasználja hiszékenységünket, a bizalmunkat és visszaél a tudásunkkal. Mondhatjuk, hogy átvert, de valójában mi vertük át saját magunkat. Annyira biztosak voltunk az ismereteinkben, a megérzéseinkben, hogy a magabiztosságunk kárvallottjai lettünk.

Másodlagos tények. Egyébként sem számítanak a tények. Nem az objektív igazat akarjuk tudni, hanem az általunk ismert szubjektív valóságot megerősíteni. A kettő közt óriási különbség. 2015-ben végeztek egy felmérést az amerikai republikánus és demokrata beállítottságú emberek között, arra keresve a választ, hogy mennyire tekintik aggályosnak a klímaváltozást. Érdekes módon, minél magasabb végzettségű emberekről volt szó, a különbség annál nagyobb volt a két csoport között. A felsőfokú végzettségű republikánusok kevésbé aggódtak miatta, míg a hasonszőrű diplomás demokratákat nagyobb százalékban aggasztotta a helyzet, mint az alacsonyabban iskolázott társaikat.

Az igazság ideát van. Ebből is kiolvasható, hogy az igazság helyett önigazolást keresünk. A felépített világképünket tápláljuk. Hozzájuthatunk több információhoz, lehetünk adott kérdésben tájékozottabbak, kaphatunk grafikonokat, ábrákat, adatokat, kimutatásokat, akkor sem változtatunk az álláspontunkon. A több nem jelenti azt, hogy megfontoltabban döntünk. Inkább azt, hogy erőteljesebben szelektálunk. Azokat az érveket, amelyek számunkra a nem kívánt eredményt erősítik figyelmen kívül hagyjuk, vagy lekicsinyeljük. A szimpatikusakat pedig felnagyítjuk, értékesebbnek tekintjük. Nem a józan ész a meghatározó, hanem a meglévő meggyőződésünk.

Előítéletek és érzelmek. Vagyis a látásunkat elködösítik a szélsőségek. Vagy ez, vagy az, de a kettő egyszerre biztosan nem. Beszélhetünk előítéletekről, tapasztalatokról, családi berögzöttségről, amelyek megszabják a szemléletünket, de a legfontosabb a hozzájuk fűződő intenzív érzelmi kötődésünk. Mert a szürkeállományunkat is alárendeljük az érzelmeinknek. Különben képesek lennénk belátni, hogy más valakinek is lehet igaza bizonyos kérdésekben. Ám az érzelmeink, nekünk adnak igazat. Például, ha a konkurens cég az ügyfeleinket kezdi el levadászni, akkor ők tisztességtelenek és jellemtelenek. Ha a mi emberink csinálják ugyanezt, ők élelemesek, kezdeményezők. Nézőpont kérdése az egész.

Mindenáron megvédeni. Közben pedig a másik oldalt, a másik igazságot mindenáron elutasítani, mert az gyengít. Amit magunkban felépítettünk meg kell óvnunk a rá leselkedő veszélyektől. A vélekedéseink mélyen gyökereznek bennünk. Bízunk bennük, szeretjük őket, hiszen megkímélnek a kételyektől. Ezek nagy része a személyes életvitelünkhöz kapcsolódik, és fontosságukat tekintve is leginkább ránk vannak hatással, mint például az öngondoskodás, az egészséges táplálkozás vagy életmód. Ha ezeken a területeken félrevezetjük magunkat, akkor annak a levét elsődlegesen mi és a szűkebb környezetünk issza meg. De vannak ezekhez hasonló komoly témák, mint a már említett klímaváltozás vagy mondjuk egy olyan rendkívüli helyzet, mint a pandémia, ahol társadalmi szinten is okozhat gondot az, amit képviselünk. Sem az egyén, sem a társadalom szempontjából nem mindegy, mennyire tudunk elszakadni az érzelmeinktől és egy kis távolságból szemlélni a gondolkodásmódunkat. Helyesen megítélni, mi mellett álljunk kis és mit engedjünk el.

Ha valóban egészségesebben szeretnénk mérlegelni a különböző döntéseinket, akkor ne az első felfokozott benyomásunkra hallgassunk. Ami azonnal előtör belőlünk, az nyersen és zsigerien az, amik vagyunk. Az ösztönös reakció jön magától, a megfontolt gondolkodást elő kell hívnunk. Utóbbi nagy segítségünkre van abban, hogy ritkábban csapjuk be magukat. Ez pedig hangsúlyos kérdésekben sorsdöntő lehet. Boldizsár Ildikó mondta: „Nemcsak azok az utak léteznek, amelyeket megszokásból választunk. A világnak (és így saját magunknak is) még számos, számunkra eddig ismeretlen aspektusa van, amelyek bármikor megmutatkozhatnak előttünk, ha kíváncsiak vagyunk rájuk, és fürkésszük titkaikat.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor ne hagyd, hogy csőbe húzd magad. És csatlakozz az oldal követőihez.

Fotó: Sammy Williams, Unsplash