„Elméletileg nincs különbség az elmélet és gyakorlat között, gyakorlatilag pedig van.” (Benjamin Brewster) 
Formálódunk, fejlődünk, és egyre többet és többet tudunk magunkkal, másokkal és a környezetünkkel kapcsolatban. De talán jártunk már úgy, hogy egy helyzetben, még ha tisztában is voltunk vele, mi a helyes, nem annak megfelelően cselekedtünk. A világ nem ideális, ahogy mi sem vagyunk azok. Bizony megesik, hogy a szépen hangzó elméleti ismeretünket nem ültetjük át a gyakorlatba. 

Egyéni okosságok. A feleségem dobta be pár hete valami nézeteltérés kapcsán, hogy ha olyan okosakat írogatok, akkor most mondjam meg mi a helyénvaló, mit kellene tenni. Én néztem ki a fejemből és hallgattam. Nem gondolom magam mindent tudónak, és észt osztónak sem. Hiszen olykor többféle helyes módszer is eljuttathat minket a célhoz. Én legfeljebb egyet, kettőt vázolok közülük, és lesz, akinek az megfelel, lesz, akinek nem. Ha sikerül addig eljutni, hogy az olvasó elmorfondírozik, hogy számára, mi lenne az optimális, az írással elértem a célom. Mert az önálló gondolkodás gyakran fájóan hiányzik a világunkból, ahol hozzászoktunk ahhoz, hogy mindent készen kapunk. Több út létezik, ami oda visz, ahova szeretnénk. Találjuk meg azt, ami nekünk a legjobb. 

Az alkalmazás hiánya. Azért, mert tudunk valamit ma, nem biztos, hogy holnap is tudjuk. A tanárok mesélhetnének róla, hogy egy-egy nyári szünet után, milyen keservesen küzdenek a gyerekek, hogy felidézzék azt a tudást, amely a vakáció előtt gördülékenyen ment. Könnyen felejtünk. Főként azokat a dolgokat, amelyeket nem használunk napi szinten. Nem szerzünk bennük jártasságot, rutint. Csak mert olvastunk valamit könyvben még nem leszünk a szakértői. Elmélyülhetünk az olvasás által témákban, de ha nem használjuk a mindennapokban az ismereteinket, akkor csak át szalad rajtunk. Futólag birtokoljuk őket. Ez egy válasz arra, hogy miért nem reagálunk nyugodtan és megfontoltan egy civakodás során, még ha vannak is információink a helyes konfliktuskezelésről. Sok vita, sok gyakorlás és egyre kulturáltabban intézzük majd. Mondjuk, ezért ne szítsunk viszályt feleslegesen. 

Az érzelmeink közbelépése. Ha már vita. Az épp az a szituáció, amikor felmegy bennünk a pumpa. Csak megy és megy, míg egy ponton felszakad az egész és mindenünk ráömlik a világra. Ami felzaklatott állapotban a felszínre tör, valószínűleg nem jó és csodás dolgok tömkelege. Ott az érzelmek diktálnak és nem a körültekintő gondolatok. Jön minden, ami hirtelen kikívánkozik. Sokszor olyan is elhagyja a szánkat, amit utólag aztán megbánunk. Ilyenkor képtelenek vagyunk tiszta fejjel gondolkozni. Ha korábban el is határoztuk, hogy nem hagyjuk magunkat felidegesíteni, ez mit sem ér, mert a vita heve felülírhatja a józan megfontolásunkat. Az emóció győzelme a tudásunk felett. Sutba vágjuk a jómodort, az emberi bánásmód művészetét és jöhet, ami a csövön kifér. Legközelebb okosabbak leszünk. Vagy ki tudja? 

Személyiségbeli gát. Ha van valami, amin igazán nehéz változtatni, azok a személyiségünkből eredő beidegződések. Nekem például van kihívásom a türelemmel. De amíg egy-egy ilyen tulajdonságot nem zabolázunk meg akaratlagosan, addig ez visszaüthet. Addig hiába számolok tízig, ha közben ökölbe szorul a kezem és alig várom, hogy a tíznél robbanjak. Legyőzni önmagunkat komoly kihívás. A legbelsőbb jellemvonásainkkal birkózunk a legkeményebben. Nem csupán egy új szokást veszünk fel, az sem egyszerű. Hanem átalakítunk egy mélyen bennünk lévő tulajdonságot, vagy megszabadulunk tőle. Az alapbeállításainkon való változtatás a hatalmas erőfeszítés mellett hosszú távú elkötelezettséget is igényel. Sokan letudják azzal, hogy ilyen vagyok és kész. Ez nagyon gyenge kifogás, ugyan nem ajánlott visszaélni vele, mégis jól el lehet mögé bújni. És gyakran a közösség is elfogadja ezt magyarázatként. Ettől még gátolva leszünk a különböző élethelyzetekben tanúsított hatékonyabb magatartás alkalmazásában. 

Elkerülő hadművelet. Komfortosan vagyunk összerakva, nem szeretjük a kellemetlenségeket, ha lehet elkerüljük őket. Adott tudás használata kezdeményezőkészséget feltételez. Például, hatékonyabban akarjuk megoldani a kapcsolati konfrontációkat, szeretnénk elérni, hogy valaki megtegyen valamit, egészségesebb táplálkozásra váltunk. A legapróbb életünkre vonatkozó módosítás is kellemetlennek hat a kezdeti időkben. Benne van a szokatlanság nyűgje, az esetleges kudarc terhe, a válaszreakciók kiszámíthatatlansága. Mind riasztó és váratlan fordulat a megszokott világunkban. Ettől szeretnénk megkímélni magunkat. Még annak árán is, hogy tudjuk, idővel az új dolgok is hétköznapivá válnak és javíthatnak is az életmódunkon. Nagy úr a most kényelme. 

Elméletben mind sokkal okosabbak vagyunk, mint a valóságban. Ez az eltérés azonban áthidalható a tapasztalás segítségével. Minél többet vesszük rá magunkat a gyakorlásra, annál inkább meglesz az alkalmazott tudásunk. Amint azt Laár András megfogalmazta: „Arra kellett rájönnöm, hogy ha bármit meg akarunk tanulni, a legfontosabb dolog a gyakorlás. Nem elég elméletileg érteni azt a bizonyos eljárást vagy műveletet, nem elég csak megfigyelni, gyakorolni is kell ahhoz, hogy kifejlődjön a kívánt eredmény. Gondoljunk bármilyen szakmára!”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor használd te is többet a fejedben lévő ismereteket nap, mint nap! 

Fotó: gpointstudio, freepik