„Az embereknek szabadságot kell adni önálló döntéseik meghozatalában.” (Ross Ulbricht) 
Az önállóság egy ajándék. Adhatjuk vagy kaphatjuk, de mindenképp fel kell nőni hozzá. Bár természetesnek tűnik, hogy teret adunk és kapunk, de a világrajövetelünkkor nem ez a helyzet. Önellátásra képtelen csecsemőként érkezünk, akinek sok mindent kell felfedeznie és megtanulni. Idővel egyre önállóbbá válunk és egyre több mindent csinálhatunk. Mit is jelent önállóságot szerezni? 

A nevelés kincse. Lassan eljutunk mi is arra a szintre, hogy a gyermekünk önerőből próbálkozik bizonyos dolgokkal. Például innen-onnan egyedül hazajönni. Sikerélmény számára, hogy figyelmesen elközlekedik és hazabandukol. Nekünk felnőtteknek ezek egyszerű ügyek, de neki még szokatlan. Manapság mindenhova a szülők hurcolják a gyerekeket, lassan és későn válnak önjáróvá a kölkök. De mindennek eljön az ideje. Amikor a szülő megbízik a gyermekében annyira, hogy hagyja egyedül érvényesülni és ő megteheti az első lépéseket. Egyben megbízik a környezetben, ebben a veszélyes világban annyira, hogy elengedni őt. Nem lát rémeket minden sarkon. Legfeljebb izgul egy kiadósat az első alkalmakor. Ez a természet rendje, az ég kék, a víz nedves, a gyermekek önállósodnak. Valójában ezen melóztunk pici koruk óta. Ne fogjuk hát vissza őket. Lesznek botlások, ügyetlenkedések, de ez vele jár. Nem kell túlizgulni. Legfeljebb, ha egyedül akar teríteni, döntsünk. Vagy lecseréljük a porcelán étkészletet ideiglenesen műanyagra, vagy itt az idő, hogy néhány rondább tányértól örökre megszabaduljunk. A kezdeti lépések nagyon fontosak az önbizalom és az önértékelés kialakulása szempontjából. Kellenek a sikerélmények, amelyek a kisebbtől vezetnek a nagyobb felé és szépen növelik az önmagukba vetett hitüket. 

Munkahelyi dicsőség. Számtalan vállalati rendszer a bizalmatlanságon alapul. Azon, hogy a munkatárs bizonyára igyekszik megúszni a munka oroszlán részét. Van, aki tényleg így áll hozzá. Neki szinte teljesen mindegy milyen feltételek mellett dolgozik, a hozzáállása mindig a megúszós irányba tereli. Ám vannak, akik, ha lehetőséget kapnak az önállóbb munkára, boldogan és hatékonyan élnek vele. Az autonómia lényeges része a döntéshozatal. Már az is alapvető döntés, ha maga oszthatja be az munkaidejét. Ha ennél több jogkörrel ruházunk fel valakit, mondjuk a saját területének ellátásához szükséges önállósággal, akkor nagyobb felelősséget is adunk neki. Ez nem könnyű és nem természetes. Nem véletlen, hogy sok multicég nem kockáztat és inkább szabványosított módon, követendő irányelveket határoz meg a dolgozók részére. Elkerülve ezzel sok kényelmetlen és kényes szituációt. Az önállóság biztosításához fel kell ismerni az érettséget, amint ezt a gyerekeknél is látjuk. Tudnunk kell, mit bízhatunk rájuk, elég érettek-e a feladathoz. A munkavállalóban szükséges legyen lelkiismeretesség, egyenesség, szakmai hozzáértés és elszámoltathatóság. Ezek megléte okot ad az önállóság biztosítására. Ő pedig nagy valószínűséggel meghálálja a belé vetett bizalmat. 

A bizalom a kulcs. Minden önállóságnak ez az alapja. Bizalom nélkül nem egy. Ha nem bízunk a gyermekünkben, a munkatársunkban, akkor nem is lehetnek igazán önállók. Mindig ott állunk majd mellettük, ellenőrizzük őket, árgus szemekkel figyeljük a mozdulataikat. És ez nem csak róluk, az ő megbízhatatlanságukról szól. Rólunk is izgalmas bizonyítványt állít ki. Ugyanis mi neveltük a csemeténket, vagy mi tanítottuk be a kollégánkat. Nagy közünk volt az ő formálódásához. Ha nem bízunk benne, akkor a saját munkánkban nem bízunk. A neveltetésünk gyümölcse az önállóság. A kezeket elengedjük és a másik megáll a lábán egyedül is. Ezért támogattuk, tanítottuk, fejlesztettük. Az önmagunk iránti bizalom is visszatükröződik abban, amikor valakinek a szűk környezetünkben bizalmat szavazunk vagy épp ellenkezőleg, nem szavazunk. 

Gondolati önállóság. Az önállóság a felnőttségünk jelképe. Bármikor, amikor felruháznak vele mások, azt jelenti, nagykorúnak tartanak az adott témában. Ha eredményesen abszolváljuk a megbízást, akkor nyakon öntjük magunkat önbecsüléssel és jogosan leszünk büszkék az elértekre. Azonban van egy momentuma az életünknek, ahol saját magunkat juttathatjuk önállósághoz. Ezt senki sem veheti el tőlünk, nem kérdőjelezheti meg, és csakis magunk felé tartozunk elszámoltathatósággal. Ez a gondolataink feletti hatalom. Azt gondolhatunk, amit csak akarunk. Engedhetünk befolyásoknak, lehetünk egyoldalú elmélkedők, megvizsgálhatjuk a tényeket különböző aspektusból, kizárhatunk vagy épp beengedhetünk dolgokat a fejünkbe. Minden egyedül rajtunk múlik. A gondolati szabadság alapvető jogunk. Érdemes megfontoltan élni vele, mert talán ez az egyedüli terület, amely nem követeli meg tőlünk a megfelelő érettséget. Az érettség itt a helyes és elegendő gyakorlás közben szerezhető meg. Ahogy azt Ronald Dworkin mondta: „Az önállóság lehetővé teszi, hogy mi irányítsuk az életünket, ne minket irányítsanak végig rajta, és így mindannyian azok legyünk, a jogok rendszere adta kereteken belül, amikké magunkat formáljuk.”  
Ha tetszett ez a bejegyzés, élvezd ki azokat a területeket, ahol megvan az önállóságod! És használd a bennük és benned rejlő erősségeket! 

Fotók: rawpixel.com, krakenimages.com, freepik