„Kezdetben hatalmunk van afelett, hogy valamit elhiszünk-e, ám miután elhittük, hatalma lesz felettünk” (Mihalec Gábor)
Minden meggyőződésünk alapul valamin. Visszavezethetők egy korai információ vagy tapasztalat morzsára, amelyet egy számunkra hiteles forrás adott, biztosított. Ha ez számunkra megbízható, akkor egy életre meghatározhatja az adott témában a szemléletünket. Ám korántsem biztos, hogy ez megfelel a valóságnak. Hiedelmeink egész sora vethet árnyékot az életünk minőségére.

Családi csomag. Az első és legfontosabb kiindulópont a család. Belenőve egy közegbe, abban érlelődve, fejlődve, ösztönössé válnak az onnan hozott beidegződések. A szokások, a viselkedési normák, a részünkké válnak és visszük tovább magunkkal. Például, ha a szüleink feltételekhez kötötték a szeretetüket, akkor kaptunk dicséretet, ha valamit elértünk, teljesítettünk, akkor ezt vesszük természetesnek felnőtt korban is. Nem érezzük jól magunkat csak úgy a bőrünkben, úgy véljük, meg kell dolgozni a szeretetért, elfogadásért. Nem tartjuk magunkat szerethetőnek csak azért mert vagyunk, valamit tennünk kell, hogy megkapjuk a másik figyelmét. Az önbizalmunk aláásása valós probléma, amelynek a megnyilvánulása az a tévhit, hogy önmagunkban nem vagyunk elég jók. A megfelelési kényszert akár egy életen át cipelhetjük magunkkal.

Társadalmi támogatás. Bármit is hozunk magunkkal, színes kis társadalmunk minden bizonnyal eleget tesz a hozott anyagok megerősítésének. Olyan széles körben érhető el információ bármiről és annak az ellenkezőjéről is, hogy tovább tudjuk egyengetni a jól ismert utunkat. Keresni is fogjuk az önazonosulás lehetőségét. Lehetnek a berögzöttségeink helyesek vagy helytelenek, megtaláljuk a megszilárdításukhoz szükséges hátteret. Az izgalmak akkor kezdődnek, ha netalán felismerjük, hogy nem a számunkra legmegfelelőbb irányba haladunk, és változtatni szeretnénk. Valószínűleg a közegünk nem fog támogatni, esetleg meg is szól miatt és ez felébreszti a bűntudatunkat. Úgy érezzük, hűtlenek vagyunk az otthoni mintához és nem helyénvaló másként gondolkoznunk. De megújítandó álláspontunkhoz is felkutathatjuk azokat a személyeket, kapcsolatokat, cikkeket, hanganyagokat, amelyek megerősítenek.

Kíméletlen kihasználók. Vannak, akik igyekeznek visszaélni azzal, amiben hiszünk. Rákontráznak a vallott elveinkre, sőt, felépítenek mellé egy teljesen reálisnak tűnő történetet. Hinni akarunk, mert kapcsolódni akarunk és visszaigazolást akarunk, hogy jól vélekedünk. Mindezt meg is kapjuk. De olykor konteók, fake news-ok formájában. Jól példázta ezt a vírustagadók megjelenése a pandémia alatt. Hangadók voltak, áltudományosak, és egy igazságot ismertek, a sajátjukat. Agresszívan viselkedtek, azt sugallták, hogy rajtuk kívül, mindenki birka, aki nem ért egyet velük. Ők voltak a felvilágosult okosak, a többiek pedig a megvezetett buták. A természetes gyógymódok megszállottjai, illetve a gyógyszergyárak átkozói megtalálták benne a számításukat. Végre kiengedhették a hangjukat. Az azonnali megosztások világában könnyű felkapott témákon lovagolni, azt kifordítva tálalni és ezzel lovat adni azok alá, akik hasonszőrűen gondolkodnak.

Az egyoldalúság veszélyei. Számtalan befolyás ér minket. A környezetünk egyik legfontosabb feladata, hogy hatással legyen ránk. Ahogy a szülő a gyerekre, az ügynök a vevőre, a főnök a beosztottra. Rendszerint, ha megtaláljuk azokat a forrásokat, amelyeknek az értékeit, mondandóját, eszméit elfogadjuk, akkor az általuk képviselt iránymutatást tekintjük elsődlegesnek. Ez rendben van. De megismerni egy másik véleményt még nem jelenti az elveink megtagadását. Inkább a párbeszéd és a fejlődés lehetőségét. Általában elutasítók vagyunk mindennel, ami idegen tőlünk. Ám, ha az emberiség szintjén tennénk ugyanezt, akkor még mindig a fákon csücsülnénk. Ha egyoldalúan szerezzük be az információinkat, akkor alárendeljük magunkat az informátornak. Fennáll a veszélye, hogy ha ő nem megbízható, akkor a mi valóságról alkotott képünk is torz lesz. Egy kis nyíltság előnyünkre válhat a tájékozottságunk tekintetében.

A hiedelmeinket felülírhatjuk, de csak abban az esetben, ha meghaladjuk önmagunkat. Talán a legjobb úton vagyunk. Talán kicsit módosítanunk kell az irányon. Talán vissza kell fordulnunk. Ezt csak akkor deríthetjük ki, ha szembenézünk a bennünket mozgató elvekkel és gyakorlatokkal. Van közte olyan, ami megfelel a valóságnak és van olyan, amely abszolút tévhit és nem szolgálja az előre menetelünket. Amint az Gary Chapman megfogalmazta: „Ha leszámolunk a tévhitekkel, és életünket a realitásra alapozzuk, sokkal pozitívabb szemlélettel fordulhatunk az élet kihívásai felé.”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor oszd meg másokkal is.

Fotó: freepic.diller, freepik