Önálló gondolkodás

Vannak saját gondolataink, vagy csak átvesszük másokét?

„Az emberi agy szívesen fogadja, ha kanalanként etetik meg vele mások gondolatait, de ha megfosztjuk ettől a tápláléktól, vonakodva ugyan, de elkezd önállóan gondolkodni - és ez a gondolkodás, hadd emlékeztessem rá, eredeti és ezért értékes eredményeket hozhat.” (Agatha Christie) 
impressed-beautiful-woman-sits-table-with-makeup-tools-holding-idea-bubble-with-makeup-brush-putting-finger-cheek_stockking_freepik.jpg
Az önálló gondolkodás nagy kincs. Főként egy olyan világban, ahol megmondják, hogy mit gondoljunk, mit tegyünk, mit akarjunk, mit érezzünk. Könnyebb beilleszkedni és sodródni a tömeggel, egyszerűbb kezelni az embereket és helyzeteket, ha előregyártott sablonokkal, megoldásokkal és válaszokkal szolgálhatunk. Korán elkezdenek trenírozni erre a veszélyeket is rejtő viselkedésre. 

Minden a szülőkkel kezdődik. A szülői elvárások és követelmények indítják útjára bennünk a kapott gondolatok, vélemények uralkodását felettünk. Ilyen módon a szülő a lehető legrosszabb példakép. Azt próbáljuk a gyermekünknek átadni, hogy legyen önálló, legyen saját véleménye, álláspontja, közben elvárjuk, hogy ezt velünk szemben függessze fel. Velünk értsen egyet, nekünk fogadjon szót. A tanított elv és az otthoni gyakorlat ellenmondásba ütközik. Mit tegyen így szegény gyermek, aki próbálja kiismerni magát a világban? 

Filmes lázadók. Két film jut erről eszembe, a Holt költők társasága és a Good Will Hunting. Bár két nagyon különböző közegben játszódnak, az egyik egy elitiskolában, a másik pedig jórészt Boston munkásnegyedében, van bennünk közös vonás. Mindkét film fontos szerepében a tragikus sorsú Robin Williamst láthatjuk, aki mindkettőben hasonló elveket képvisel. Az első filmben tanár, a másodikban pszichológus, és azért küzd, hogy a diákjai vagy épp a páciense, megtalálja a saját hangját és az önazonos céljait. Ne mások irányítsák az életüket, hanem vegyék a kezükbe az irányítást. Hangoztatja ezt akár a tradicionális és keménykalapos rendszer vagy a hagyományos sikerorientált szemlélet ellen. Talán a józan észnek is ellentmond a rebellisnek tűnő szemlélete. Ám a fiatalok, amikor ellenszegülnek a szüleiknek, tulajdonképpen nem tesznek mást, mint lázadnak és önmagukat keresik. Ezen a folyamaton mindannyian keresztül mentünk, megyünk. Ki belül vívódik, ki külső megjelenésében is nagyban tükrözi lázadó mivoltát. 

Jönnek a többiek. A szülők mellett idővel megjelennek a pedagógusok. Ha pici tehetség szorult belénk, akkor igyekeznek majd abba az irányba terelgetni, mert az adottságainkat ki kell használnunk. A lehető legkorábban és a lehető legjobban. Ezt gyakran azt jeleni, hogy a felnőttek beosszák az időnket, a tevékenységeinket és elvárják az eredményeket. Utóbbi pedig csak abban a formában elfogadható, ahogy ezt ők előírják. A szabályrendszerek követése valóban elengedhetetlen a társadalmunk gördülékeny és morálisan rendezett működéséhez. De a szabályok nem egyenlőek a szabványosítással. Márpedig, amikor mindet az élére vasalunk, mindent ugyanúgy csinálunk, mint a többiek, akkor fennáll a veszélye, hogy elveszítjük az egyéniségünket. Azt a finom és eredeti vonásunkat, amely megkülönböztet másoktól. Amely valódivá, érzővé, egyedi alkotóvá tesz bennünket. 

Egyforma felnőttek. Mire befejezzük az tanulmányainkat készen állunk. Nem biztos, hogy a nagybetűs életre, de a szokványos gondolkodásra mindenképp. Már magunkba szívtunk egy életszemléletet és az egyszerűsítést. Könnyebben fogadjuk el azokat a gondolatokat, amelyek egybeesnek az elképzelésinkkel. Olykor mérlegelés nélkül tesszük ezt, hiszen tudjuk, hogy a mi világképünk szilárd alapokkal rendelkezik, nem szükséges megkérdőjelezni azt, ami elvileg beleillik. A környezetünk alattomosan és észrevétlenül épít a bennünk lévő sztereotípiákra, berögzöttségre. Még rá is játszik. Saját véleményünknek hiszünk olyasmiket, amelyet csak hallottunk, láttunk, olvastunk. Nem teszünk mást, mint jó diákként visszamondjuk a leckét, ahogy azt egész addigi életünkben tanultuk. Csakhogy már nem egy iskolapadban ülünk, hanem elvileg a saját életünket éljük. 

Kritikus gondolkodás. Az önálló gondolkozás feltétele a függetlenség. Valószínűleg egyikünk sem független igazán, mert a magunkénak vallott elvek, eszmék, túl mélyen gyökereznek. Az ezektől való elvonatkoztatás viszont elsajátítható. Megtanulhatjuk, hogy a hitünk és meggyőződésünk olykor igazításra szorul. Ahogy a megszerzett ismereteink is. Nem azt mondom, hogy olyanok legyünk, mint egy szélkakas és mindig az aktuális szélirányba forduljunk, de vegyük figyelembe a tényeket. És ha azok csak a szokásjogon, valamint a demagógián alapulnak, akkor gyanakodjunk. Legalább járjunk utána az igazság tartalmuknak. Soha, semmilyen fejlődés nem mehetne végbe, ha nem lennének emberek, akik időnként megkérdőjelezik a fennálló és ismert világunkat. A saját mikrokörnyezetünkben nekünk kell felelős gondolkodóként viselkednünk. Ismernünk kell magunkat, a vágyainkat, az érzéseinket, a lehetőségeinket és korlátainkat. És nem mások fejével kell gondolkodnunk, amikor döntést hozunk valamiben. Figyelhetünk mások tapasztalatára, meghallgathatjuk a véleményüket, de az számít, amit mi akarunk. A megszerzett információk a hatásuk alá vonhatnak, dominálhatnak. De jobb, ha inkább csak mérlegelés tárgyává tesszük őket. Átfolyatjuk magunkon és kialakítjuk belőlük a hozzánk leginkább passzoló változatot. 

Az itt leírtakban nem bírálni szerettem volna sem a szülőket, sem a tanárokat vagy edzőket, tehetséggondozókat. Csupán rámutattam arra, hogy amikor valakiben meglátjuk a fantáziát nem elég a képességeiből kihozni a legjobbat. Fontos megmutatni neki, hogy mit érhet el, mire lehet képes. De legalább ennyire fontos megadni számára a lehetőséget az önazonosságra. Hogy a képességei által vagy azon túl, de megtalálja azt, ami örömet okoz. Mindannyian felelünk azért, hogy mit gondolunk és miként cselekszünk. Mások akaratából vagy önszántunkból? Mások érdekében vagy a sajátunkban? Mások gondolatait szajkózzuk vagy megvan a magunk kiforrott véleménye? Ha nem egyszerű és kész válaszokat keresünk az életben, hanem a sajátjainkat, sokkal többet teszünk a világért és magunkért. Walt Whitman soraival: "Az, hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség, hogy zajlik a Nagy Színjáték, s te is hozzáírhatsz egy sort.” 

 

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, használd többet a fejed gondolkodásra. Az itt olvasottakat se vedd készpénznek. Emészd meg és a véleményedhez tedd hozzá a saját egyéniséged is.

Ha szeretnéd nyomtatott formában is olvasni a cikkeket, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a válogatás kötetet

Fotó: stockking, freepik