„Fontos, hogy kooperáljunk, de az is fontos, hogy ne tűrjük azt, hogy bántsanak. Senkitől se tűrjük. Nem szabad bántani egymást.” (Moldován András) 
Életünk során számtalanszor kerülünk döntési helyzetbe. Önszántunkból vagy kényszerből, de választanunk kell. Esetenként nem egyértelmű a döntésünk eredménye, ezért kétségeink vannak, vajon helyesen cselekszünk-e. Benne van a pakliban, hogy később megbánjuk a tettünket. 

Korai aggály. Családunkat egy gondolat nagyon foglalkoztatja mostanában. Pontosabban a kislányunk most küzd meg először komolyabban a megbánás vészjósló árnyékával. Több évnyi munka után, szakítani szeretne a zenetanulással és más irányba fordulni. Láthatóan megviseli az a felvetés és lehetőség, hogy mi van akkor, ha megbánja jelen elhatározását. Komolyan tépelődik rajta, mi lesz, ha ez bekövetkezik. Ennek kapcsán gondolkodtatott el a megbánás, mint bűntudatot és veszteségérzetet okozó érzelem. Valamint az, hogy én mit bántam meg az életem során? 

Csak döntés van. Ebben a kérdésben nem lehet egy gyereknek jó tanácsot adni. Talán senki másnak sem. Mert nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, mit tartogat az élet. Próbáltam neki egy másik perspektívát mutatni. Tekintettel arra, hogy más jellegű művészi elfoglaltság felé kacsingat a zene helyett, azt javasoltam, gondolkodhat azon is, hogy mi van, ha azt bánja meg, hogy nem próbálta ki magát ezen az új területen? Ez is egy teljesen valós nézőpont. Ráadásul jogos kérdés is, hiszen, ha bánkódunk valami miatt, kereshetünk ellenpéldát is, ami megerősít a döntésünkben. Még egyszer hangsúlyozom, nem tudjuk, hogy pozitív lesz-e a döntés, csak azt, hogy választottunk. Az pedig egynek jó. Letettük a voksunk valami mellett. Ő még pláne abban a korban van alsósként, amikor érdemes tágítani a tudását, megismerkednie olyan dolgokkal, amelyek később is érdekelhetik. Így nagyobb eséllyel találhat olyas, amit szívből szeret csinálni. Ezt miként tehetné meg úgy, ha korán beskatulyázza magát? 

A görbe is kiegyenesedik. A kiszámíthatatlan hatású döntéseink folyamának van egy különleges hozadéka is. Aki leélt már néhány évet, az tudja, hogy az élet girbegurba vonalban halad, sosem egyenes. Felszállunk, leszállunk, jövünk, megyünk, felvesznek, kirúgnak, győzünk, bukunk, szeretünk, gyűlölünk. Lent és fent, kint és bent, jól és rosszul. Mint egy zabolátlan hullámvasút. Majd egyszer, ha szerencsénk van, révbe érünk. Visszatekintünk az elmúlt évek történéseire és mit látunk? Minden egyes esemény ide vezetett, ahol vagyunk. Minden jóra fordult végül. Ha akkor nem veszítjük el, a másikat nem kapjuk meg, ha amakkor nem adjuk fel, nem élünk egy új lehetőséggel, ha ott nem fájt volna, akkor most nem lennénk boldogok. Hirtelen az egész kuszaság kiegyenesedik. A szilaj, jót és rosszat egyaránt tartogató utazásunk, most egy egyértelmű történetfolyam, ami kellett ahhoz, akik jelenleg vagyunk, ahol épp tartunk. Értelmet nyernek az értelmetlenségek is. Persze valójában ez nem ennyire egyszerű, de mi utólag megmagyarázzuk, mert az elménk szereti a racionalizmust. Szereti az ok, okozati összefüggéseket. Ezek megnyugtatnak. Így van jól, eleve így kellett legyen, akkor rendben vagyunk. De vajon alakulhatott volna másként is, ami szintén jó lenne nekünk? Egy újabb hipotetikus kérdés, amelyre nem létezik válasz. Ahogy a révbe érésünket követően is maradhatnak a jövőnket illető kétségek. 

Támogató biztatás. Persze egy gyereknek nem lehet ilyen filozofikus és elvont indoklást adni. Bőven sok lenne neki. Talán elég annyi, hogy mellette állunk és biztassuk, hogy ne féljen. Sok döntést kell hoznia az élete során. Lesznek könnyebb és nehezebb választások. De mindig jobb dönteni, mint sodródni és várni, hogy mások döntsenek helyettünk. Így a felelősség is a miénk. Mert következmény mindig van. Csak érdekes módon ez is inkább akkor szúr szemet, ha negatív. Ha jól mennek a dolgok, mert elköteleztük magunkat valami mellett, azt olyan természetesnek vesszük. Ha meg rosszul, akkor tele lesz vele a fejünk, a szívünk meg az idegrendszerünk. A gyermeknél a támogatásunkkal tompíthatjuk az aggódását. Ő a próbálkozások korában van, élvezze, és ne most akarjon egy életre szóló döntést hozni. Meg akkor se, ha bizonyos hivatásokat korán kell elkezdeni. Kismillió területen érhet el sikert. Meg kell találnia azt, amelyik számára a legvonzóbb. 

A megbánás megtapasztalása. Kisgyermekkoromban sokat firkálgattam, színeztem, rajzoltam és e téren elég tehetségesnek mutatkoztam. Iskolás éveimben egy kiváló rajztanár keze alatt tovább fejleszthettem a készségeimet. Különleges pedagógus volt, valódi képzőművész. Az órák alatt, amíg mi a feladaton dolgoztunk, ő is alkotott, például, gyönyörű feszületeket faragott. A szakkörére járók pedig megismerhettek különböző művészeti technikákat, mint a linóleum metszet készítés, az agyag plakett formázás, a pittkréta használata. Idővel valahogy kezdtem beleunni a rajzolgatásokba. Ma sem tudom miért, egyszerűen elmaradoztam a foglalkozásokról. Fogalmam sincs mire vittem volna, ha folytatom a művészeti vonalvezetést. Ezért szakmai oldalról nem nyilatkozhatok a megbánásról. Mégis van valami, amit utólag megbántam. A tisztességtelen viselkedést. Nem voltam korrekt, hogy ellógtam a szakköröket. Nem volt szép tőlem ez a sunnyogás. Eljátszottam a tanár belém vetett bizalmát, nem értékeltem a tőle kapott tudást. Számomra a tanulság, hogy az inkorrekt viselkedést bánni fogjuk. Bármi is történjen, ha nem vagyunk egyenesek az bűntudathoz vezet. 

Hivatkoztam már arra a jó tanácsra, amit egy barátomtól kaptam, amikor elbuktam egy hosszútávú párkapcsolatban. Bármit tehetek sértettségemben és fájdalmamban, egy a fontos, hogy utána is bele tudják nézni a tükörbe. Ez a mondat azóta is kísért. Egészen más aspektusból, a cégvezetés kapcsán, Moldován András is a lelkiismeretes munkatársakkal és emberekkel való bánásmódról beszél ebben a podcastben. Nem véletlenül. Sok dolgot sajnálhatunk, amit nem értünk el, nem valósítottunk meg, de a legütősebb minden mulasztásunk közül, amit mások kárára tettünk. A legtöbb és legerősebb megbánást a másokkal szembeni helytelen bánásmód, viselkedés okozza. Ha van valami, amire érdemes gondot fordítani, hogy feleslegesen ne bántsunk másokat. Mert az minket is bántani fog. Amit azt Immanuel Kant mondta: "Két dolog tölti el a lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem." 

Örülök, hogy velem tartottál. Ha tetszettek az itt olvasottak, akkor böngéssz még az oldalon további számodra érdekes cikkekért. 

Fotó: benzoix, freepik