„Az egyének javát is csak úgy lehet szolgálni, ha nem feledkezünk el a közösség javáról.” (Péteri Pál) 
Én, én, én. Ezek kulcskifejezései korunk esszenciájának. Senkit nem kívánok megbántani, hiszen vannak kivételek, de ettől még a világunk az egyénre épít. A vágyainkra, problémáinkra, érzéseinkre. Minden körülöttünk forog, így gyakran el is hisszük, hogy kizárólag mi számítunk.
„Nincs időprés. Minden idő a miénk. Azt kell kitalálni, hogyan használjuk.” (Karsai Dániel) 
Ha furcsának hat a címbeli kijelentés, akkor vegyük át közösen, hogy milyen sok idővel rendelkezünk.
„Nem a gyereknek kell jónak lennie az iskola kedvéért - de sokan hiszik ezt! - hanem: az iskolának kell mindent megtennie a gyerekért.” (Vekerdy Tamás) 
Előre bocsátom, ez a cikk nem kívánja cikizni a tanárokat. Az ő munkájuk nélkülözhetetlen az épp soron következő nemzedék felnövéséhez. És ezt az erőfeszítést, energia befektetést gyakran nem becsülik meg eléggé. Azonban a tanterv már más kérdés. Erről nyugodtan filozofálhatunk. És a tapasztalatok tükrében van is miről.
„A legtöbb emberi képességhez hasonlóan az empátia is elsősorban és mindenekelőtt azt szolgálja, aki empatikusan érez, és nem azt, akinek a helyébe beleérzi magát az illető.” (Fritz Breithaupt) 
Az empátia létfontosságú. Úgy véljük, hogy nem lehet elég belőle. Minél empatikusabbak vagyunk, annál emberségesebbek is. Azonban ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk.
„Egy új sérülésre rámehet az ember teste, de egy régi felzabálhatja a lelkét is.” (Pierce Brown) 
Sérülékeny egy műszer vagyunk. Láthatatlan parányi baktériumok is le tudnak verni a lábunkról, hogy az egyéb testünket fenyegető balesetekről ne is beszéljünk. Olyan sebeink is vannak, amelyek egyáltalán nem láthatók. És ezeket valószínűleg egy embertársunk okozta.
„A legtöbb embert csak a személyes tulajdon és a karrierlétra megmászása érdekli. Nem igazán fontos, hogy milyen falhoz van a létra támasztva, csak az számít, hogy másszanak rajta.” (Mark Boyle) 
Erős birtoklási vágy munkál a legtöbbünkben. Ugyan tudjuk, hogy semmit sem vihetünk magunkkal a síron túlra, de azért igyekszünk minél több mindent magunkénak tudni. Meg aztán hagynunk kell valami örökséget is magunk után. Egyes vélekedések szerint a tulajdonlással indult meg az emberiség a lejtőn.
„Az egész média azért van, hogy életünket ellássa mesterséges észleletekkel és tetszőleges értékekkel.” (Marshall McLuhan) 
Az életünkben a negatív vagy a pozitív van túlsúlyban? Értem ezt mindenre. A hozzáállásunkra, az eredményeinkre, az érzelmeinkre. Sokat hallunk róla, hogy legyünk optimisták. De ha jobban bele gondolunk, ez nem is olyan könnyű. A környezetünk alapból elég sok negatívumot sugároz. A képernyők különösen, amelyek előtt időnk tetemes részét töltjük. Így nem könnyű az árral szemben úszni.
„Az a benyomásom, hogy a pánik olyan hatalmon lévő emberektől ered, akik magukból indulnak ki.” (Rebecca Solnit) 
Sok mindenkinek van mondanivalója számunkra. Sok a hír, az információ. Szűrni kell, mert hatalmas a mennyiség és nincs is mindenre szükségünk. De a zavarosban lehet jól halászni. Korunk médiái ebben élén járva, azt sem tartják aggályosnak, ha ezzel jelentősen torzítják a valóságot.
„A mesterséges intelligencia a legemberibb technológia. Az egész azzal az ötlettel kezdődött, hogy mi lenne, ha léteznének embereket utánzó gépek. Aztán jött az emberi gondolkodás folyamatainak másolása, majd az agy tanulmányozása és elemzése. Mára sokan attól félnek, hogy az MI intelligensebbé válhat, mint az ember.” (Shelly Fan) 
Emberek! Mindenki dobja el, ami a kezében van! Itt van az MI! Lehet csomagolni és hazamenni! Holnap már be sem kell jönni! Talán nem ennyire hirtelen és drasztikusan, de a mesterséges intelligencia kopogtat az ajtón. Ha ajtóstól nem is fog berontani a házba, finoman beszivárog az életünkbe. Hányadán állunk vele most és mire számítsunk?
„A nyugalom gyakran a legvégső, ám legjobb ajándéka életednek.” (Pam Brown) 
A nyugalom nagy kincs. Ha van. Mert önmagában a nyugalom létezik. Csak az a kérdés bennünk létezik-e? Ismerjük-e az érzést? Képesek vagyunk a nyugodtságra?
