"Úgy látom, az emberi szellem nagy szerepet játszik az üzletben. A munka nem okvetlenül robot, és nemcsak a pénzhajhászásról kell szólnia. Lehet humánus vállalkozás is, amellyel az emberek őszintén rokonszenveznek." (Anita Roddick)
Egyre többen elégedetlenek a munkahelyükkel és döntenek úgy, belefognak valami saját dologba. Ez nagyszerű, hisz a kisvállalkozások a gazdaság fontos motorjai. Ám mielőtt vadul feladná az ember az állását és önállósítaná magát érdemes megfontolni az alábbiakat, hogy a saját lábra állás inkább eredményes, mint kínszenvedéses legyen.

„A titok, hogyan leljünk örömet munkánkban, egyetlen szóban rejlik: kiválóság. Ha az ember tudja, hogyan csináljon valamit igazán jól, máris örömét leli benne.” (Pearl Sydenstricker Buck)
A mai világban senki sem pótolhatatlan. Csereszabatosak vagyunk. A piacon túlkínálat van a szakértelmünkből, a képességeinkből, a tapasztalatainkból. Ez tiszta sor szerintem mindenki számára. Ha nem megfelelően képviseljük a céget, az intézetet, a tulajdonosokat, akkor vesznek belőlünk másikat. Mindig van jobb, szebb, ügyesebb. Azonban mégis vannak olyan dolgok, melyek ugyan lecserélhetetlenné nem tesznek minket, de nehezebben elengedhetővé biztosan. Képesek lehetünk nélkülözhetetlenné tenni azt, amit, és ahogyan képviselünk. Kialakítva ezt, nem fognak tőlünk könnyen megszabadulni. Nézzük mire érdemes odafigyelni?

„Nincs erős érzelem, mely az embert jobban megfosztja a cselekvés és gondolkodás képességétől, mint a félelem.” (Edmund Burke)
Kitárulkozó világunkban, ahol akár a teljes privát szféránkat is közkincsként kitesszük az ablakba, úgy tűnhet nincs mitől tartanunk. Azonban még ebben a nagyfokú nyitottságban is sok tekintetben a félelmeink uralkodnak felettünk. Olyan belső feszültségeket generálva, amelyek megbénítanak minket az előre jutásunkban. Gondolkodjunk együtt kicsit a félelmeink mibenlétéről illetve a leggyakoribb blokkoló feszengéseinkről.

„Nincs szenvedély, ha a langyos vizet választjuk, ha olyan életre rendezkedünk be, amely kevesebb, mint amire képesek vagyunk.” (Nelson Mandela)
Csak nekem tűnik úgy kimenve az utcára, hogy egy rakás búval bélelt emberrel van tele az ország, világ? Vagy ez a szomorú valóság, hogy ugyan agyat még nem csócsálunk, de sokszor már egy zombi lelkesedésével és életvidámságával vetekszünk. Unottan, közönyösen nézünk ki a fejünkből és jövünk megyünk, mintha csak egy rutinszerű napi programot követnénk. Akár az egykedvű és lélektelen robotok. Lehet, hogy valami hiányzik belőlünk?

„A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cél, hanem a szolgáltatás eredménye.” (Henry Ford)
A szolgáltatások minősége már rég nem abban mutatkozik meg, amit a pénzünkért vásárolunk, hanem abban a hozzáadott értékben, amit pluszban kapunk. Bárhol ihatunk egy kávét, de az automata sosem fog ránk mosolyogni és további szép napot kívánni. Bárhol megvásárolhatjuk az élelmiszerünket, de miért ott tegyük, ahol, ha keresünk valamit, akkor csak vállvonogatást kapunk válaszként? A szolgáltatás nem más, mint másoknak nyújtott szolgálat. A szolgálatról szól az életünk.

„Egy dolgot biztosan tudok: csakis azok lehetnek igazán boldogok, akik keresik és megtalálják a lehetőséget mások szolgálatára.” (Albert Schweitzer)
A szolgálat szó gyakran kissé pejoratívan értelmezendő a köznyelvben. Mintha olyan tevékenységekre asszociálnánk, amelyek alávalók, mint a valamikori cselédek, akik mások cipőjét dörgölték és a szennyesét mosták. Pedig ennek a kifejezésnek van egy igen szép tartalma is. Így az ünnepek után biztosan élénken él még bennünk, hogy egyes boltokban, szolgáltató helyeken milyen kiszolgálásban részesültünk? És az igényes kiszolgálás manapság teljesen természetes része az állandó marketingre és kereskedelemre épülő világunknak. Nem azonos az elménkben megjelenő alantas munkákkal, hanem másokat felemelő hozzáállás. Ahogy az üzleti életben úgy a mindennapjainkban is.

„Egyesek belépnek az életünkbe, majd csöndben távoznak; mások maradnak egy ideig, emléket hagynak a szívünkben, és ettől végképp megváltozunk.” (Ismeretlen szerző)Önzők vagyunk. Mindannyian. Miért mondom ezt? Mert gyakran hajtanak a belső ösztöneink arra, hogy elérjünk valamit, megszerezzünk valamit, letegyünk valamit az asztalra. Azért, hogy megmutassuk, kik vagyunk. Hogy megmutassuk, vagyunk valakik. Egyszerű emberi természet, hogy magunkat részesítjük előnyben. Ez társadalmunk érvényesülési alapja. Pedig gondoljunk csak bele, soha semmit nem értünk el egyedül. És ez a továbbiakban is így lesz.

„Ahogy a mindennapjainkat töltjük, úgy éljük az egész életünket.” (Annie Dillard)
Van az úgy, hogy felfokozott érzelmi állapotban könnyelmű ígéreteket teszünk. Akár magunknak is. Mondjuk a szilveszteri mámoros forgatagban. „Jövőre leszokok, rászokok, megcsinálom, abbahagyom, befejezem, elmegyek, váltok, stb.” Egy rakás a jövőnk számára meghatározó döntés, amely sok esetben nem válik a jövőnk számára meghatározó döntéssé, mert nem döntés volt, csak egy súlytalan kijelentés. Mire tartjuk magunkat? Mit ér a szavunk? Mennyire fontosak a döntéseink?

„Nem számít, milyen ellenségesnek tűnik a világ, egy szerető család a biztonság, a védelem és a gondoskodás fészke marad.” (Deepak Chopra)
A karácsonyi ünnepek idején több időt töltünk a családjaink körében. Kinek nagyobb, kinek kisebb jutott, kinek békésebbek, kinek zűrösebbek a családtagjai. Ez utóbbitól gyakran függ, hogy mennyire szeretünk otthon lenni. Lángh Júlia szavaival; „A család tényleg remek dolog, meleg, erőt adó és derűs, és az is jó benne, hogy nincs állandóan, folyamatosan jelen. Szerintem ezzel mindenki így van, csak sokan nem merik bevallani.” Azért sok előnyünk származik abból, ha egységes és megértő családi hátteret tudunk teremteni. Nézzünk néhányat.

„Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.” (Noreen Braman)
„Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom?” Rövidesen elérkezik a várva várt ünnep. Az utolsókat rúgjuk az előkészületekben. Nappal pezseg a város, mindenki siet valahová, este pedig a meleg lakásokban helyezzük nyugovóra magunkat, cikázó gondolatok társaságában, hogy vajon nem felejtettünk-e ki valamit, valakit? Engedtessék meg, hogy ezen meghitt ünnep kapcsán kicsit személyesebb hangvételben elmélkedjek. A következő gondolatokat pár napja egy éjjel írtam le.