"A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, melyből végtelen erő keletkezik." (Leonardo da Vinci)

Jól ismerjük ezt a szót, felépítés. Gyakran említjük házak, szerkezetek, vagy épp gépek kapcsán. Jóval ritkábban az emberek tekintetében. Sokak számára ismeretlenül vagy furcsán hangozhat ez a kifejezés ebben a kontextusban. Mit jelent kapcsolati szempontból felépíteni a környezetünkben élőket? Hogyan emelhetjük fel őket, miben segít ez nekik vagy nekünk?

A felépítés pozitív irányba mozdítja elő a személyek közti kapcsolatot. Elsődlegesen erősíti a bizalmat, ezáltal szorosabbá teszi a viszonyokat, hatékonyabbá az együttműködést, gördülékenyebbé a munkát, és harmonikusabbá a párkapcsolatot. Ha tetszik, ha nem mindannyian minden nap csináljuk. Vagy nem csináljuk. De legyünk tudatában, hogy bármit mondunk, ahogy mondjuk, bármit teszünk, ahogy tesszük, bármit képviselünk, ahogy képviseljük, azzal építünk. Vagy fel, vagy le, de építünk.

Két fajtáját különböztetjük meg, a verbálist és a nonverbálist. Mielőtt részleteiben néznénk a két típust, le kell szögeznünk, mindkét formájában jótékony hatású, mert mások építése egyben minket is épít.

A verbális, tehát szóbeli felépítés az egyik legkézenfekvőbb eszközünk, mert a fő kommunikációs csatornánk a beszéd. Lehetőséget ad arra, hogy jobbá tegyük a már meglévő kapcsolatainkat, vagy elősegítsük egy leendő kötelék kialakulását. Például, ha csevegés közben hagyjuk szóhoz jutni a másikat, engedjük neki befejezni a mondandóját, és nem szakítjuk félbe, máris sokat tettünk az ügy érdekében. Kíváncsiak vagyunk rá, megtiszteljük a figyelmünkkel, ő fontosnak érezheti magát, ezzel építettük is a köztünk lévő bizalmi hidat.
Egy másik a legtöbbünkkel előfordult példa, amikor ismerőseink figyelmébe ajánlunk valakit vagy valamit. Mondjuk vízvezeték szerelőre van szüksége valamelyik barátunknak, mi pedig ismerünk egy megbízható szakembert. Készséggel megadjuk a mester elérhetőségét, sőt, bizonyára a telefonszámon kívül egyéb indokot is adunk, miért őt javasoljuk. „Képzeld, azon túl, hogy gyorsan kijött és megszerelte a lefolyót, még a cipőjét is kérdezés nélkül levette, mielőtt bejött volna a lakásba.” Pozitív tapasztalatot osztunk meg, előzetesen kedvező képet festünk, ezzel a pozitív elvárás generálásával, már a találkozást megelőzően bizalmat építhetünk ki, olyan emberek között, akik személyesen nem ismerik egymást. Nagyszerű kiindulási alap egy új ismeretség tekintetében.

Nem véletlen, hogy érdemes ezt a megközelítést alkalmazni akkor is, ha valakit személyesen kell bemutatnunk. Üzleti ebéd, hivatalos megbeszélés vagy akár egy privát program kapcsán is adódhat, hogy valakivel találkozunk, akit meg kell ismertetnünk, a velünk lévő társasággal. Egy váratlan összefutás esetén, egy-két rövid kellemes mondat az illetőről, rögtön segíthet beilleszkedni a közösségünkbe. Előre egyeztetett tárgyaláskor, célszerű felkészülnünk a bemutatásra. Már előzetesen említést tehetünk arról, mit érdemes tudni a tárgyalópartnerről.

Talán kevesebben kerülünk abba a helyzetbe, hogy szélesebb közönség előtt kell bemutatnunk valakit. Azonban szeretném szóba hozni, mert amint egy kutató ismerősöm említette a napokban, a nyilvános beszéd mikéntje, sajnos nem része a mi oktatási kultúránknak. Előfordul nagyobb méretű rendezvényeken is, hogy az előadó nem kapja meg az őt megillető felkonferálást. Főként, ha ismertebb személyről van szó, gyakran a „nem kell bemutatnunk őt, hisz mindenki ismeri” frázis hangzik el. De kell! Részben, mert megérdemli, hisz az idejét és a tudását ossza meg a hallgatósággal. Részben, mert beszéljen bármiről, egy jó felépítést követően, sokkal jobban figyelnek majd rá. A bemutatás tartalmazhatja a fellépő titulusát, munkásságát, kiemelkedő eredményeit, erényeit. Ajánlatos előre egyeztetni az előadóval, mit tart magáról fontosnak elmondani. A házigazda nem önálló estet tart, hanem rövid, frappáns, de tartalmas felvezetőt. A felépítés a dolga, a várakozás fokozása. A konferálás legutolsó záró eleme mindig a fellépő neve. Gondolom, azt említeni sem kell, a nevét tudjuk pontosan, ejtsük helyesen.

Néhány gondolatmorzsa a nonverbális felépítésről. Ide tartozik a viselkedés, a testbeszéd, és az öltözék is.
A dress code mára sokat változott, nagymértékben lazult. Míg korábban az emberek öltönyben és elegáns viseletben jártak színházba, ma már senkit sem szólnak meg, ha farmerban jelenik meg. Vagy „komoly” üzletemberek strandpapucsban diskurálnak a milliárdos bizniszről, ezzel adva meg a nívót mondandójuknak. Legyünk profik. Tartsuk észben, az öltözékünk a tisztelet jele. Tudjuk az adott helyen mit illik viselni és mit nem. A kellő tisztelet megadásával, megadjuk a felépítést, akárhol jelenünk meg. A megfelelő megjelenés azt sugallja, elismerjük, megbecsüljük a másikat, és ugyanezt a mi irányunkba is elvárjuk.

Végezetül, tegyünk említést a viselkedésről is. Semmi sincs, ami felemelőbb tudna lenni, mint az, amit cselekszünk. Hiábavalóan dobálózunk gyönyörű szavakkal, ha azok üresen koppanva hullanak le a földre, miután beleütköztek modortalanságunk falába. Van egy kedvenc viccem, mely szerint a férfi két alkalommal nyitja ki egy nőnek a kocsi ajtaját. Ha a kocsi új, vagy ha a nő új. Az udvariasság, a figyelmesség pótolhatatlan. Megnyilvánul benne egy párkapcsolat minősége. Megmutatja, mire tartjuk a barátainkat. Láthatóvá válik általa, mennyire respektáljuk a munkatársainkat vagy üzletfeleinket. A magatartásunk a legőszintébb kommunikációs formánk. Míg a szavainkat kontroll alatt tartjuk, legalábbis az esetek többségében, a tetteink gyakran csak rutinszerűen előbukkannak belőlünk. Mégis a legtöbbet ezek árulják el rólunk. Ne feledjük, ahogy másokkal bánunk, beszélünk, ahogy másokat építünk, az mind visszaszáll ránk.