„Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.” (Fekete István)
Minden időszaknak megvannak a divatos pihenőhelyei. Tengerpart, síelés, exkluzív külföldi utazások, egyre több hely érhető el a nagyközönség számára, és ha tehetjük éljünk is velük. Most azonban egy kicsit a természetközeliség mellett kampányolnék. Ennek az erősségeire hívnám fel a figyelmet. Mivel gazdagodhatunk egy ilyen kikapcsolódás által?

Mi szeretünk évente pár napot eltölteni olyan helyeken, amelyek bár idegenforgalmilag kiemeltek, mégsem túlzsúfoltak. Elmenni a hegyekbe, akár egy kellemes vendégházba, és túrázni a környéken, élvezni a nyugalmat. Nemzeti örökségünk része a vidéki életmód, ahol a múlt és a jelen találkozik a természet szépségével. Ezek a kiruccanások tökéletesen megújíthatnak bennünket, főként, ha végig gondoljuk és átéljük az alábbiakat.

Csend, nyugalom. Duda, sziréna, kérem vigyázzanak az ajtók záródnak helyett, madárcsicsergés és patakcsobogás. A jól megszokott állandó zajokat leválthatjuk sokkal naturalistább hangokra. Közelebb kerülünk ahhoz a világhoz, ahonnan eredendően mi is származunk, és ha jól figyelünk, meghallhatjuk a saját belső hangunkat is. Itt nem nyomja el a soha véget nem érő városi lárma és ricsaj.

Jó levegő. A zajártalom mellett egy másik ellenpólus és tisztító tényező, amikor a port, a koszt, a szmogot felváltja a tüdőt megtöltő friss levegő, a virágillat vagy az üde fű aromája. Teljesen más érzés itt venni egy nagy és mély levegőt, mint a metropoliszban. Kiszellőztetni a testünket a vidék illatával, nem csak az egészségünk jegyében fontos, de rásegít a gondolataink rendezésére is.

Más perspektíva. A kis falvakban gyakran mintha megállt volna az idő. Megállunk hát mi is. Mennyivel másként élnek itt az emberek. Itt nem ugrunk le csak úgy kenyérért bármikor. Aki nem rendel előre a boltban (vagy autentikusabban a bótba), annak nem jut pékáru. Egészen új nézőpontokat ismerhetünk meg. És feltehetjük a kérdést, valóban olyan fontosak számunkra az anyagi javak, a birtokolt tárgyak, mint egy újabb karóra, egy sokadik cipő vagy épp a huszadik pohárkészlet?

Kihívás. George Mallory mondta; „Csak az segíthet győzelemre minket, ha annak ellenére is folytatjuk, hogy egy cseppnyi energiát sem érzünk.” Mondjuk, felmászni egy várromhoz vagy egy hegytetőre. Legyőzni a természetet vagy saját magunkat. Az előbbi időleges ábránd csupán, az utóbbi viszont nagyszerű érzés. Megcsinálni valamit, ami erőfeszítést igényel, részben testi, részben mentális állóképességünkre építve. Erősek, kitartóak és győztesek vagyunk. Igazán motiváló megcsinálom és megcsináltam feeling.

Távlatok. Amikor felküzdjük magunkat egy magaslatra és gyönyörködünk az elénk táruló szép kilátásban, egészen másképp tekintünk a világra. Minden olyan apró, távoli. A messzi látóhatárt böngészve és a látványt csodálva, magunk is aprónak tűnünk. Mégis le vagyunk nyűgözve. Képessé válunk új, nagyobb léptékekben gondolkodni, kiterjeszteni a szűkös valóságunkat.

Kellemes fáradtság. Ha aktívan töltjük el a pihenésre szánt időt, akkor egészen biztosan elfáradunk. Ám ez a fáradtság egészen más lesz, mint amit megszoktunk a munkás hétköznapokban. Izomlázzal, némi láb sajgással és hasonlókkal kell szembe néznünk. És egy tetemes kimerültséggel, amelyen átjön a tartalmasság és a megérdemeltség érzése. Semmi gond, egy jó kis fürdő és egy nagy alvás orvosolni tudja ezeket.

Emlékek. A feleségemmel szeretjük a hűtőmágneseket, mert akár minden nap képesek emlékeket felidézni. Míg nem éltünk együtt, mindig kettőt vásároltunk az útjainkon, hogy mindkettőnk hűtőjére jusson egy-egy. A koncepció az volt, ha összeköltözünk, majd egymás mellé kerülnek. De ezek csak tárgyak, emlékeztetők vagy mankók, akár a fotók. A megélt közös élmények, a felidézhető pillanatok a valódi kincsek, amelyek életünk végéig elkísérnek minket.

Beszélgetések. Tökéletesen alkalmas nyugalmas négyszemközti társalgásokra. Végre nem vonja el semmi a figyelmünket a társunkról. Neki adhatjuk a figyelmünket 100 %-ban. Koncentrálhatunk az elkövetkezendő terveink konkretizálására vagy éppen arra, hogy a nagy rohanásban kissé elveszettnek tűnő meghittséget felfrissítsük.

A régmúlt megismerése. Az eredetünk, a múltunk, amiből tanulhatunk. Felfedezve a régi idők tanait, elsajátíthatunk olyan dolgokat, amelyeket még ma is haszonnal forgathatunk. Egy múzeum, egy ősi mesterember műhelye, valamikori szokások, mind azt a célt szolgálják, hogy műveltebbek és járatosabbak legyünk. A múltunk nem feltétlen határozza meg a jövőnket, de a jelenünkért biztosan felel. Jó ismerni, hogy honnan jöttünk és hogyan jutottunk el ide.

Tisztelet és csodálat. Az idő, a történelem és a természet tiszteletét. Az időtállóság tiszteletét. Azok a sziklák felettünk magasodnak immár évezredek óta és még jóval a mi időnk lejárta után is itt lesznek. Őseink olyan építményeket emeltek, amelyeket ugyan a történelem viharai megtépáztak, de ma is állnak, és ma is üzenetet hordoznak a régi időkből. Vajon mi tudunk olyan maradandót alkotni, mely fennmarad az utókornak is. Leszünk-e múzeumi látványosság, utcanév vagy fogalom?

Nem állítom, hogy ez az egyetlen üdvözítő pihenési forma. Mint annyi mindenben, ebben sem egyforma az emberek ízlése. Ám biztos vagyok benne, hogy a sok luxus, pompa és 4 meg 5 csillag között, egy puritánabb és a természethez közelebb álló vidéki üdülés jótékony hatással bír. Aki kipróbálja ezt a feltöltődést, annak esélye van, hogy a pihenése alatt nem csak a környezetben, de saját magában is új értékeket fedez fel. Talán azért, mert a természet, ahogy legbelül mi is, egyszerű és tiszta alapokon nyugszik. Ahogy ezt Michio Kaku is megfogalmazta; „A természet kimeríthetetlen és korlátlan lehet még akkor is, ha működése csak néhány alapelven nyugszik.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is, majd túrázz egy jót.