„Az elme ránk kényszerít egy keretet, amelyet "valóságnak" hív. Ez az önkényes keret hajlamos szinte teljesen függetleníteni magát attól, amit az érzékeink jeleznek.” (Frank Herbert)
Míg gyermekkorban szárnyal a fantáziánk és nincs semmi, amiről azt gondolnánk, ne tudnánk megcsinálni, ez a későbbiekben radikálisan megváltozik. Minél idősebbek leszünk, annál csökönyösebben ragaszkodunk ahhoz, hogy mi már nem tudunk új dolgokat megtanulni. Első éveinktől kezdve elkezdünk kereteket aggatni magunkra, amelyek aztán lehetetlenné teszik, hogy túllépjünk rajtuk. Ez a mentális keretgazdálkodás akadályoz meg abban, hogy tovább haladhassunk a valódi utunkon. Hogyan teszi ezt és mi a megoldás?

Idő keret. Be van táblázva a napunk. Vagyis minden napunk. Ekkor kelek, ekkor indulok, a gyerek ettől eddig van az oviban, én ettől eddig dolgozom, aztán rohanok érte akkora, majd eddigre haza kell érni, aztán vacsi, fürdés, alvás és ennyi. Azt valljuk, nincs időnk, mert teljesen le vagyunk foglalva. Ahogy Földes Eszter fogalmaz; „Az idő csak egy fogalom, amit az ember kitalált, hogy keretek közé szorítsa a mindennapjait meg az életét.” Ám, ha szeretnénk elérni valamit, akkor ebből a szűkös vagy éppen nem létező időből kell felszabadítanunk. Kihasználhatjuk a holtidőket, amikor utazunk a munkába, ülünk a játszótéren vagy ha már mindenki lefeküdt és még egy órát magunkra, a jövőnkre szánunk. Talán nem oly sok napi fél, egy óra, de hónapok távlatából nézve tetemes mennyiség, amit befektettünk a magunk javára. Meg kell látni az idő kereteken belül vagy kívül a lehetőséget.

Korlátozott mozgástér. Sokan csak az otthonuk és a munkahelyük között közlekednek. Mindig ugyanazon a bevált útvonalon. Ugyanazt látják, ugyanazt élik napról napra. Az útfelújítás még mindig tart, a metrót még mindig pótlóbusz helyettesíti. Beszűkül a térérzetük, nem látnak túl a kötelező köreiken. A világ tág, nekik mégis csak azt a szűk mikro dimenziót jelenti. Legtöbbjükön már az is segítene, ha változtatna a megszokott útvonalán. Menjen másfelé melózni. Hosszabb vagy rövidebb út, kényelmetlenebb, nem számít, lásson mást, mint eddig. A szokványostól eltérő benyomások, impulzusok, látnivalók felkeltik az addig rutinos látásmódot. Frissítést visznek a figyelmünkbe. Hát még, ha a munka után nem hazafelé mennének, hanem mondjuk sportolni, sétálni, kulturálódni. Olyan helyre, ahol még nem jártak. Ezzel a mozgásterünket tágítjuk ki.

Munka keret. Ez a dolgom, ezt csinálom már évek óta és punktum. Talán nem a legjobb, nem a legizgalmasabb, nem is szeretem igazán, de ez van, ez fizet és kell a pénz. Munkahelyen optimális esetben a napjaink harmadát töltjük el, vagy még annál is többet. Rossz szájízzel élni le az életünk egyharmadát nem túl felemelő. Sosem késő túl lépni a jelenlegi szakmánkon. Mégis a legtöbb esetben csak akkor változtatunk, ha muszáj, mert elbocsátanak vagy megszűnik a cég. Akkor tudunk új kereteket szabni a munkavégzésünknek, de egyébként csak önmagunk jóérzése végett nem. És akkor is benne van a pakliban, hogy csöbörből vödörbe kerülünk, és elvállalunk egy újabb kényszer elfoglaltságot csak a pénz miatt. Amint szétfeszítjük az időkorlátunkat, és magunkra fordítunk némi időt, akár új dolgok megtanulása okán, esélyünk van számunkra kielégítőbb és örömet okozóbb munkát találni.

Végzettség keret. Nekem erről van papírom, ehhez értek és kész. Rendkívül bekorlátoz az a személet, amelyet évekkel ezelőtt vettünk magunkhoz. Gyakorta fiatal éveinkben hozunk egy döntést jövőnkről a és tartunk ki mellette akkor is, ha nem érezzük magunkhoz igazán közel a választott területet. De csak azért, mert valamilyen iskolát elvégeztünk, nem szükséges, hogy az keresztként telepedjen ránk. Tömegével találunk olyan ismert embereket, akik azt követően lettek híresek, hogy lecserélték az addigi szakmájukat. Említhetnénk például az egyik legismertebb asztalost, Harrison Fordot.

Képességeink korlátja. Az emberi agy sokkal rugalmasabb, mint a természetünk. Bármely életszakaszunkban képesek vagyunk megtanulni új dolgokat, ha akarunk. Ez utóbbi erősen kérdéses. Hajlunk a merevségre, bebeszéljük magunknak, hogy mi már nem tudunk elsajátítani naprakész újdonságokat? A képességeink bővíthetők, megújíthatók, reformálhatók, és ez csak a hozzáállásunkon múlik. Jó érzés, amikor több téren is eligazodunk. A szélesebb érdeklődési kör tágítja a lehetőségeink körét. Ismerkedjünk az élet legkülönbözőbb területeivel, hogy a képességeink kerete minél több mindenbe engedjen beleszólást a részünkről.

Környezeti gát. A személyiségünkből fakadó akadályokon túl, szembesülünk a közegünk által felállított gátakkal is. Mire tartanak minket, mennyire istápolnak, esetleg önös érdekből manipulálnak, befolyásolnak. Sorsunkat nem tehetjük mások kezébe, nem hallgathatunk rájuk feltétel nélkül. Tisztelhetjük a véleményüket, de nem jobban, mint saját létünket. Egyedül mi felelünk azért, hogy jól érezzük-e magunkat a bőrünkben, megvalósítjuk-e a céljainkat és nem a körülöttünk élők. Ők legfeljebb jó kibic módjára megrántják a vállunkat. Ne tulajdonítsunk túlzott jelentőséget mások rólunk alkotott vélekedésének, mi számítunk.

Tovább kell látnunk az orrunknál. Ez csak úgy megy, ha a meglévő kereteinket szétfeszítjük, meghaladjuk. Szűk látókörünket lecseréljük egy tágabb világképre, ami nagyobb szabadságot és több választást tartogat számunkra. Mindebben pedig segítségünkre lehet a gondolkodás. Jellemzően mindig kitöltjük valamivel az időnket, vagyis mindig betöltjük valamivel az elménket. Zenét hallgatunk, cikket olvasunk, teendői listát jegyzetelünk. Mikor ültünk le csendben, nyugodtan és gondolkodtunk? Mikor csapongtunk, merengtünk utoljára. Kereteink megnyitása ott kezdődik, mikor tudjuk merre akarunk menni és ehhez mit kell tennünk. Ezt ki kell találnunk. És ha kitaláltuk, akkor váljunk nyitottá az újra. Menjünk friss közegbe. Foglalkozzunk más dologgal, hogy ezek inspiráljanak, átjárjanak. Murakami Haruki mondta; „Minden dolognak keretei vannak. A gondolatnak is. A keretektől nem kell egyfolytában félni, és a lerombolásuktól sem szabad. Ez a legfontosabb ahhoz, hogy az ember szabad lehessen. A keretek tisztelete és gyűlölete. Ami az életben fontos, mind kettős természetű.”

Ha tetszett ez a cikk, akkor olvass el még néhányat az blog többi bejegyzéséből is.