„Míg a rossz lelkiállapotra sok szavunk van - szerencsétlen, szomorú, csüggedt, lehangolt, bús, kedveszegett stb. -, az örömre kevesebb. Egyszerűen nem beszélünk róla olyan gyakorisággal, mint a negatív érzésekről.” (Claudia Hammond)
Bármilyen médiába kukkantunk bele, az az érzésünk, hogy a világ soha nem volt romlottabb, mint ma. Valószínűleg a világ sosem volt csupa verőfény, de manapság sokkal több mocsokkal szembesülünk direkt módon, köszönhetően a híreknek, a bulvárnak, a kattintásvadász cikkeknek. Kétségtelen, hogy ez nem megy keresztül rajtunk nyomtalanul. Hat ránk. Ahogy még ezer más dolog is, kívül és belül. Valóban közelebb áll az emberiséghez a pesszimista szemlélet? Tehetünk valamit, hogy pozitívabban vélekedjünk és elégedettebbek legyünk az életünkkel?

Tudományosan negatív. Tény jobban foglalkoztat minket a negatív, mint a pozitív. George E. Vaillant pszichoanalitikus állapította meg Spirituális fejlődés című könyvében, hogy a Pszichiátria átfogó tankönyve, amely az Egyesült Államokban 2004-ben az egyik legolvasottabb mű volt, sokkal többet foglalkozik a negatív érzelmekkel, mint a pozitívokkal. Több száz oldal jut a szégyennek, a dühnek, a haragnak, a bűntudatnak, a szorongásnak, míg mindössze pár sor a reménynek vagy az örömnek. Bár létezik boldogságkutatás, a negatívumokra tudományos szinten is nagyobb figyelmet fordítunk.

Saját aggályaink. Egyénként is előbb vesszük észre mi fáj, mi baj, mi a rossz, mint hogy a jó érzéseinket tudatosítsuk. Volt már szó róla, hogy a borúlátásnak abszolút helye van az életünkben és a lelkünkben, de mértékkel. Ahogy a túlsúlyban lévő optimizmus is megárthat, úgy az ellenkezője is meg fekszi a gyomrunkat. Ha másra nem, gondoljunk arra, ha mindig a rosszra számítunk, akkor örök aggódás az életünk. Félünk, izgulunk, majrézunk, sok olyasmitől stresszelünk, ami soha nem következik be. Mi azért készen állunk, hogy mi van, ha mégis. Ez az egyoldalú szemlélet hátrányosan érinti az életünkkel való elégedettségünket is.

5 fő terület. A Gallup intézet készített egy felmérést, amely során számos országban meginterjúvolták az embereket. Arra kerestek választ vajon mennyire elégedettek a helyzetükkel? 5 alapterületet vizsgáltak, amely teljesen ugyan nem, mégis nagymértékben lefedik életünk legfontosabb részeit. Elsőként a szakmai jóllét, azaz a karrier, a mindennapi munka iránti elégedettségről érdeklődtek. Majd a szociális jóllét következett, vagyis az emberi kapcsolatok minőségének értékelése. Aztán az anyagi jóllét volt a harmadik terület, ahol a pénzügyek kerültek terítékre. A fizikai jóllét iránti kíváncsiság az egészségre, a testi fittségre és az energikusságra tért ki. Végezetül pedig a közösségi jóllétről volt szó, amely a szűkebb környezet, a lakóhely közösségében való részvételt mérte fel. Az tanulmány kimutatta, hogy az emberek 66%-a egészen jól érzi magát legalább egy területen, de csak 7% mondhatja el magáról, hogy mind az öttel elégedett. Az életünket viszonylagosan kellemesen tengethetjük, ha egy-két területen jól teljesítünk a felsoroltakból, de az igazi elégedettséghez, boldogsághoz, mind az ötben kimagaslóan rendben kell lennünk. Teszteljük magunkat, és tegyük fel ezeket a kérdéseket magunkra vonatkozóan és nézzük meg milyen következtetésre jutunk.

Tehetetlenek vagyunk, vagy sem? További vizsgálódások szerint három tényező játszik szerepet abban, hogy a világképünk mennyire derűlátó. A körülményeink, a velünk született természetünk, illetve a viselkedésünk. Megnézve, hogy a gazdagok mennyivel boldogabbak a helyzetükkel, mint a szegényebbek, nem volt túl kirívó a különbség. Tehát hiába van meg mindenük, nem annyival elégedettebbek. A körülményeink csupán 10%-ban nyomnak a latba az életünk megítélésekor. A velünk született tulajdonságaink, azaz a biológiai hajlamunk már jóval nagyobb mértékben, 50%-ban határozza meg, hogy mennyire optimistán látjuk a világot. A génjeik, valamint a családból hozott szokásaink, berögzöttségünk erősebben uralja a világképünket. Mégis marad a képletben további 40%, amely a viselkedésünkből ered. Ez utóbbira pedig bőven van befolyásunk. Ez az, ami a legtágabb teret biztosítja. Innen ered, amikor a talajt a lábuk alól teljesen elvesztett emberek talpra állnak, amikor reményvesztett helyzetből kilábal valaki és a többiek nem is értik a csodával határos feltámadását. Egy igazi ismeretlen tényezőről van szó, mert mi döntünk arról, merre befolyásolja a sorsunkat. Magatartásunk vihet minket lefelé, de ugyanúgy vihet felfelé is. A választás a miénk, és a cselekedetünk mutatja meg, mi mellett voksoltunk. Reinhard K. Sprenger szerint; „Akár elégedett, akár elégedetlen a jelenlegi helyzetével, egyvalamit tudnia kell: ez a helyzet az ön cselekedeteinek a következménye.”

A világ olyan, amilyen, és mi olyannak fogjuk látni, amilyennek szeretnénk. Van az a klasszikus anekdota, amikor egy fickó megáll egy benzinkútnál és miközben tankol megkérdi a benzinkutast, hogy a völgyben fekvő városban milyen emberek élnek. A kutas egykedvűen visszakérdez; „Milyen emberek élnek ott, ahonnan maga jön?” A válasz rá, hogy önzők, rosszindulatúak, aljasok és becstelenek. A kutas megjegyzése erre, hogy itt is hasonlókkal fog találkozni. Nem sokkal később érkezik egy másik kuncsaft is, aki szintén felteszi a kérdést, hogy milyen emberek laknak ebben a városban. A kutas tőle is megkérdezi, hogy milyen emberek laknak ott, ahonnan jött. Az illető azt feleli, csupa kedves, megbízható, figyelmes és tisztességes ember. A kutas helyeslően annyit mond; „Itt is ilyenekkel fog találkozni.” A világot a saját szűrőnkön keresztül látjuk, és a szűrők cseréjéről, tisztán tartásáról nekünk magunknak kell gondoskodnunk.

A cikk megírásához Sir Ken Robinson: Elemedben vagy? - Fedezd fel a benned rejlő tehetséget! című könyve szolgáltatta az ihletet, valamint a számszerű adatokat.

Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez, hogy elsők közt értesülj az új bejegyzésekről.

Fotó: Bruce Mars, Unsplash