"A vita elengedhetetlen az ismeretlen felé tartó folyamatban." Richard Feynman
Folyton felmerülnek vitás szituációk. Miért nincs még kész a gyerek leckéje? A héten már negyedszer nem tud időben beérni a kolléga! Megint nem lett teljesítve határidőre egy megrendelés! Vitákra szükség van. A mindig mindenben egyetértés nem visz előre, megoldáshoz a konfliktusok vezetnek. Csak nem mindegy milyen módon. Nem mindegy, hogy valakit lenyelünk keresztbe, porig alázunk, vagy kultúrlényekhez méltón csörtézünk vele. Az előnyt az utóbbi verzió jelenti. Miként csökkenthetjük a sérültek és a sérülések számát a nézeteltérések során?

Adjunk időt. Ne azonnal reagáljunk, hagyjuk lecsillapodni a kedélyeket és a felfokozott érzelmek. Így nem azonnali reakciónk van, hanem megfontolt véleményünk. Némi távolságból konstruktívan szemlélődhetünk és alakíthatjuk ki a saját álláspontunkat. Ráadásul, ha nem rögvest akarjuk rendezni a sorainkat, akkor nem terheljük meg a kapcsolatunkat feleslegesen indulatos kifejezésekkel, vagdalkozással. Ezek nélkül minden résztvevő hozzáállása pozitívabb lesz.

Nézzünk a másik szemével is. Ezt is könnyebb úgy megtenni, ha adunk időt magunknak. Lecsitul a feszült hangulat és ez lehetőséget ad számunkra, hogy kilépjünk az érzelmileg érintett szerepünkből, kívülről lássuk a másikat, és akár beleéljük magukat a helyébe. A megértés segít úgy fogalmazni mondandónkat, hogy az jobban a vitapartnerünkhöz szóljon. Düh helyett érvekkel hozakodunk elő, amely meggyőzőbb és okosabb praktika.

A jelenről beszéljünk. Ne hánytorgassunk fel a régi ügyeket. Azt akarjuk megoldani, ami most van. Amint rápakoljuk a korábbi idők sérelmeivel is az aktuális vitára, összerogyunk a súlya alatt. Összekuszáljuk a szálakat és néha az érintettek sem tudják beazonosítani most akkor miről is szól ez beszélgetés, mi, hogy jön ide. Éppen elég nehéz a jelen problémát orvosolni, nem, hogy még belekeverjük a múlt neheztelésit.

Egy dologra koncentráljunk. Mindig van apropója egy rizikós szituációnak. Az is lehet, több gonddal is szembesülnünk, szembesítenünk kell. Amint a régi időket sem vesszük elő, úgy könnyebb, ha egyszerre csak egy problematikára fókuszálunk. Vonzó a lehetőség, hogy ha már úgy alakult, legyünk túl egyben több kényelmetlen témán, de ennek a vége, hogy egy nagy kavarás lesz az egész. Egyszerre egy ügyet rendezzünk, akkor minden résztvevő tudni fogja hányadán álljon vele. Ne mindent akarjunk egyszerre, csak szépen sorjában.

Ne általánosítsunk. A konkrétumokra összpontosítsunk. A "mindig késel" vagy "sosem lehet rád számítani" nem pontosan definiálják a problémát. Lehet, hogy ezen hiányosságok gyökeréből fakad a baj, de az említett megfogalmazások nem a mostani helyzetre vonatkoznak, hanem általánosságban az illetőre. Inkább személyeskedésnek veheti, mint konstruktív helyzetértékelésnek. Igyekezzünk megfoghatóan és konkrétan a lényegre szorítkozni, mert nem a másik természetét kívánjuk megváltoztatni, mert azt úgysem könnyű, hanem a fennálló gubancot kibogozni.

A feltételezés rossz tanácsadó. Az általánosítás itt is tévút. Mivel az emberünk mindig ezt vagy azt teszi, vagy nem teszi, így már előre elkönyveljük, hogy az ő hibája. A tények ismerete nélkül felelőtlenség hibáztatni, nagyon megüthetjük a bokánkat. Ugyanez igaz, amikor a meglévő infók alapján döntünk. Bizonyosodjunk meg róla, hogy minden lényegi ismeretet összeszedtünk. Ha nem látjuk az egész képet, a pro és kontra verziókat, akkor nem látunk a háttérbe, és a hiányos képalkotás nem vezet jóra, csak ítélkezéshez.

Felelős helyett megoldást. Amikor felelőst kezdünk keresni, csak elkenjük a jelen állapotot. Nem a mielőbbi megoldásra törekszünk, hanem előnyben részesítjük a személyeskedést. Ettől még a bosszúság bosszúság marad, ellenben sikeresen felszítjuk ellenségeskedést. A közösség számára azt sugalljuk, fontosabb a ki tette, mint a működés helyreállítása. Hosszútávon ez kiélezi az emberek közti külső és belső feszültséget, mert ha hibáznak, a retorziótól félve igyekeznek elmismásolni, vagy másra kenni, mint vállalni a felelősséget és kijavítani azt. Kiváló akadálya ez a bizalmas és erős kapcsolatok kiépítésének.

Ne legyen vesztes. Végtelenül vonzó győztesként megvívni a csatákat. A felsőbbrendűségű érzés, hogy nekünk van igazunk egy vitás helyzetben mámorító érzés. A kérdés, hogy ez a kellemes bódultság a cél vagy megőrizni egy jó kapcsolatot, elősegíteni, hogy ne csorbuljon senkinek a tekintélye és nyugodtan lezárjunk egy dilemmát. Utóbbi esetén ne törekedjünk nyertesek lenni. Ne legyen alá vagy fölé rendelt érzete senkinek. Legyen inkább közösen kialakított, akár kompromisszumos, de mindenki számára megfelelő végkifejlet.

Nem kerülhetjük el a vitákat, de megtehetjük, hogy a tőlünk telhető legkevesebb súrlódással kezeljük azokat. Megőrizve mindenki méltóságát és megbecsülését, ahol a vitás helyzetek megoldása erőfeszítés és a helyes emberi bánásmód együttműködéséből születik. Ahogy azt Dan Millman megfogalmazta; "A béke a legtöbb esetben nem a konfliktus hiánya, sokkal inkább a konfliktus kezelésének képessége."

Ha tetszett ez a poszt, akkor vitatkozás helyett oszd meg másokkal is.

Fotó: Henry Hustava, Unsplash