"A legnagyobb baj a kommunikációval az az illúzió, hogy létrejött.” (George Bernard Shaw)
A kommunikáció nem ér véget ott, hogy elmondjuk, amit akarunk. Ezzel csupán kezdődik. Mert az, hogy közölünk valamit kevés. Amit megértenek a mondandónkból, az számít. És, ha ez nem sikerül, akkor az olyan, mintha idegen nyelven beszélnénk. Van értelme fejleszteni a beszélőnket a jobb kapcsolatok és az érvényesülésünk okán.

Célirányos. Nincs rosszabb, amikor a hírlevelek szintjén kommunikálunk. Olyan infókat adunk át, ami semmilyen személyes érintettséget nem ébreszt. Maradva a marketinges hasonlatnál, legyünk olyanok, mint weboldalakon megjelenő hirdetések. Gyerekhintákat néztünk, könyveket vagy autókat? Ezekre vonatkozó hirdetések bukkannak fel, míg böngészünk a kedvenc oldalainkon. Úgy kell viselkednünk, mint ezek a figyelő algoritmusok, és célirányossá kell tenni a közlendőnket. Ha tudjuk mire fogékony a másik és ezt felhasználva beszélünk vele jelentősen növelhetjük az esélyét, hogy meghallgatásra találjunk. A kulcs, nem hozzá beszélünk, hanem vele. Akkor is, ha csak egy linket szeretnénk megosztani valakivel. Mellékelve hozzá egy rövid neki szóló üzenetet, személyessé tesszük a küldeményt.

Ismerős. John Steinbeck vallomása; „Ki tudja, hány emberre néztem már rá életemben, és mégsem láttam őket. Elgondolni is szörnyű.” Amikor, nem ismerjük beszélhető partnerünket, partnereinket, akkor meg vagyunk lőve. Idegen társaságban ezért nehéz a helyzetünk, mert nulláról indítunk. Ha valaki ilyenkor mellénk lép és felajánlja, hogy bemutat valakinek, akinek a szakterülete ugyanaz, mint a miénk, az akár életmentő javaslat is lehet. Bármilyen infóval elindítható egy csevej. A legjobbak azok, amelyek segítenek közel hozni az embereket egymáshoz. És erre jók a kérdések, mint azokról szóltunk már korábban. Érdeklődünk, információhoz jutunk és ezt felhasználva alakítjuk a további társalgást.

Rákészülten. Vétek felkészületlenül elmenni egy állásinterjúra vagy előadást tartani egy céges felkérésére. Minél több mindent tudunk a velünk szemben ülőkről, annál több ajtó nyílik ki a számunkra. Arról beszélhetünk, ami érdekli őket, ami fontos nekik. Beleszőjük az őket érintő tényeket, adatokat, ismereteket, és ez már fél siker. Használunk néhány szakszót, zsargont az ő szókincsükből, ami tovább erősíti a hallgatóság érdeklődését. Az azonosság keresés minden esetben működik, ahol emberek kerülnek kapcsolatba. Szimpátiát és a mintha közülünk való lenne érzést kelthetünk. Egyben ez a viselkedés kiállítja rólunk az alaposság és a profizmus képét. Mielőtt elmegyünk valahova figyelmesen tájékozódunk az adott környezetről.

Észrevenni. Mindenki belemelegedhet egy eszmecserébe. Időnként elszaladhat velünk a ló, és elfeledkezünk arról, hogy folyamatos reflektorfényben vagyunk, csak nyomjuk a dumát és akár önismétlésbe is bonyolódunk. Ne vegyük el a többiek kedvét magunktól, ne feszítsük a húrt a végletekig, amíg ott nem hagynak bennünket egyedül árválkodni. Vegyük észre, ha túl toltuk, és állítsuk le magunkat. Ez még a kisebbik baj, mert tekintettel vagyunk a partnereinkre és erre nem vagyunk rest fel is hívjuk a figyelmet a következő pillanatban. Azzal, hogy elnézést kérünk a túlzott lelkesedésért, hogy másokat nem hagytunk szóhoz jutni, hogy esetleg többedjére meséltünk el egy sztorit. Az egészséges önkritikának helye van a kapcsolatokban és megmenti a kényes helyzeteket. Azt jelenti figyelünk másokra is, de magunkra is.

Csendben. Van valami kínos abban, amikor beáll egy beszélgetésben a csend. Hirtelen a résztvevők úgy érzik elfogyott a téma, elkezdik nézni a plafont, a kezükben lévő borospoharat és azon agyalnak, hogy most mindenképp képe mondani valami frappánsat. Pedig ez normális, és nem feltétlen kell mindig nekünk lenni annak, aki megtöri a némaságot. Jó pillanat ez arra, hogy elnézést kérve tovább álljunk és bekapcsolódjunk egy másik társaság beszélgetésébe. De ha mindenképp mi szeretnénk felvenni a fonalat, akkor bedobhatunk egy kérdést, válthatunk témát, vagy elővehetünk egy, az addigi társalgás során már elhangzott témakört. „Azt mondtad, rendszeresen jársz Olaszországba, ezt munka vagy inkább pihenés végett teszed?”

Otthon. A négy fal között is az ismereteink frissítésével kell megküzdenünk. Azért, mert valamikor jól ismertük a kedvesünket, most nem biztos, hogy naprakészek vagyunk belőle. Talán, a kedvenc színe nem változott, de ki tudja, ám a céljai, vágyai, érzései nagyban eltérhetnek a korábbiaktól. Ha szeretnénk megértetni magunkat a párunkkal, akkor meg kell értenünk ők. Ebben a közös projektben támogatnak minket a folyamatos beszélgetések. Képesek leszünk megújítani a kommunikációnkat az egymásról tárolt ismereteink felülírásával. Mint amikor frissítjük a telefonunkon a különböző alkalmazásokat. Legyen ez a párkapcsolati társalgás app, ahol az emotikonokat valódi a párunk arcán megjelenő érzelmek tükrözik. Ezek mutatják, hogy tudunk-e az ő nyelvén megszólalni vagy sem.

Négyszemközt vagy tömegben, ugyanazok az elvek érvényesülnek a figyelem megragadása kapcsán. Nem mi, hanem a másik ember van a fókuszunkban. Lehet finomítani a stílust és elsajátíthatunk különböző társalgási technikákat, de a kommunikáció alapja, hogy megértessük magunkat az emberekkel. Erre csak akkor van lehetőségünk, ha tudjuk miként beszéljünk velük, tehát mi megértjük őket, és hozzájuk igazítjuk a mondanivalónkat. Ahogy Sean Covey mondta; „A legfontosabb kommunikációs készség, amit az ember el tud sajátítani, az odafigyelés. A valódi figyelem nem azt jelenti, hogy hallgatsz, hanem azt, hogy aktívan próbálod megérteni a másik embert.”

Akit behatóbban is érdekel a beszédbe elegyedés témája, annak ajánlok a figyelmébe olyan könyveket, mint Emma Sargent és Tim Fearon Társalgás vagy Allan Pease és Alan Garner Szó-beszéd - A társalgás művészete.

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg mások örömére és épülésére.

Fotó: Antenna, Unsplash