„Mindig az kellene, ami nincs, mert ami van, az van, s ezzel már ki is esett a vágy játékos hálójából, bele a meguntság hétköznapi porába.” (Fekete István)
Főzni akarunk egy jó kis gulyást, csak nincs kéznél minden hozzávaló. Szedjük a sátorfánkat és lerohanunk a közértbe megvenni a hiányzó összetevőket. Az életben azonban nem oldható meg minden hiányunk ily egyszerűen. Pedig óriási hatással van ránk az, mi nincs.

Valami hiányzik. Abból gazdálkodunk, amink van, de azért gazdálkodunk, hogy megszerezzük azt, amink még nincs meg. Az emberiség ősidők óta szenved a hiánybetegségben. Minden a történelem során megszületett találmány, fejlesztés, újdonság, amiatt jöhetett létre, mert valakinek hiányérzete volt. Egy létező problémára keresett megoldást vagy egy soha nem látott elképzelése volt, amit szeretett volna megvalósítani. Ez viszi előre az emberi fájt. De ez visz előre az egyén szintjén is minket. Jobb állás, több pénz, saját vállalkozás, különleges utazások, fittebb erőnlét, szeretetteljesebb párkapcsolat, mind azt mutatják képesek vagyunk mozdulni, ha valamit még akarunk szerezni. Így vagyunk összerakva, hogy a van helyett a nincs motivál minket.

Egészség. Egy kiváló példa, az egészség. Mily fájó tud lenni a hiánya. Mégis addig gyakran felé sem nézünk, amíg meg van. Ha hirtelen megbetegszünk, azonnal a legfőbb prioritássá válik a visszaszerzése. Hirtelen lesz időnk, energiánk, pénzünk és affinitásunk a vele való foglalatossághoz. Egyes vélekedés szerint a betegségek legnagyobb része is a hiányból fakad. A mozgás hiánya, a tápanyagokban gazdag étrend hiánya, érzelmi szükségleteink kielégítésének a hiánya. Nem véletlen a prevenció fontosságának hangoztatása. A saját magunk szintjén is hozzájárulhatunk egészségünk megőrzéséhez, nem kell megvárnunk annak elvesztését.

Félünk bevallani. Egyéb szükségleteink ennél bonyolultabban megfejthetők. Hiányzik valami az életünkből, de nem tudatosítjuk, nem nézünk vele szembe. Például nem kapjuk meg a kívánt törődést a párkapcsolatunkban, de nem is akarunk kilépni belőle, mert tekintettel vagyunk a gyermekünkre. A válás szörnyű dolog és ha lehetőségünk adódik a házasság megmentésére, akkor mindent meg kell tennünk érte. Ugyanakkor van az a helyzet, ami már tarthatatlan. Mit lát és él át egy gyerek egy olyan családban, ahol mindennapos a botrány, a vita, a tettlegesség. Ez nem szolgálja a lelkivilága megfelelő fejlődését. És a tudomány mai állása szerint nekünk is csak egy életünk van. Leélni egy életet a boldogtalanságban, szeretet nélkül? Micsoda tékozlás! Soha senki nem adja vissza az elveszett éveket, amelyeket örömtelibben is leélhettünk volna.

Miért nehéz felvállalni? Még magunk előtt is az. Ebben a világban, ahol mindenki igyekszik minél pozitívabb képet festeni magáról, gyakran magunk előtt is titkoljuk, hogy jobb lenne, ha változtatnánk. Tettetjük a pozitív gondolkodást, hogy ne lógjunk ki a sorból, de belül érezzük, valami nagyon nem stimmel. Amellett, hogy koncentrálunk a jó dolgokra, tudomást kell vennünk az árnyékos oldalról is. A kielégítetlen igényinket beteljesítése teszi egésszé az életünket. Kilépni és változni nagyon nem komfortos. Ez inkább vezet az elterelésekhez és hárításhoz. És erőt vehet rajtunk a mohóság filozófiája is. Gondolhatjuk úgy, nem etikus mindig többet, mást akarnunk, mint, ami van. Másoknak ennyi sem jutott, mi miért vagyunk oly nagyravágyók. Léteznek örök elégedetlenek, akiknek semmi sem jó és elég. De az normális, hogy szeretnénk a legtöbbet kihozni az életünkből. A kutatókat, tudósokat, feltalálókat is ez hajtja. Elérni azt, amit szeretnénk. Ez a célállítás lényege.

Fájdalmas bújócska. Nem bújhatunk el a panaszkodás és a kifogások téli zsákjában. Ha meg lenne rá a pénzem, ha rendelkeznék a megfelelő képzettséggel és egyéb hivatkozások kiváló alapok, hogy a hiányzó dolgokért ne csináljunk semmit. Ma rengeteg minden a lábaink előtt hever és megszerezhető, legyen az kapcsolat vagy tudás vagy bármi. Csak talán nem elég lenyúlni és felvenni a földről, hanem kicsit kutakodni kell utána a mélyebb fűben. Cselekedetet, áldozatot, kitartást kíván a részünkről. Irány a susnyás! Miért? Mert a jó közérzetünk múlik rajta. Az ember, aki nem a helyén van, nem érzi szeretve magát, vagy a napi hasznos és értékes tetteinek a súlyát, az csendes szenvedésre kárhoztatott. Őrlődik magában, újra és újra sajnálkozik a meg nem ragadott lehetőségek miatt és felmentéseket keres, talál, amiért nem lépett, amikor megtehette volna. Elbújni és lapítani sokkal kellemetlenebb lesz, ahogy haladunk előre az éveinkben.

A legtöbbünk életéből hiányzik valami. Csak mi tudjuk, hogy mi az. És mi tehetünk érte, hogy megszerezzük. Ahogy legnagyobb embertársaink tették, amikor kitaláltak, megalkottak, felfedeztek valamit. Lehet, nem mi találjuk meg a rák ellenszerét, vagy nem jeleskedünk az űrutazás tömegessé tételében, de már akkor is sokkal járultunk hozzá a közösségünk életéhez, ha felelünk a magunk testi és lelki jólétéért. A nagyság mindenkiben benne van, és a mindennapok szintjén kezdődik. Emlékeztessenek a saját felelősségünkre minket Müller Péter szavai; „Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság.”

Ha tetszett ez a cikk, akkor a továbbiakban ne hiányozz a követők sorából te sem!

Fotó: Horst Tinnes, Pixabay