„Vannak olyan napok, mikor az ég szürke, de ez nem jelenti azt, hogy a nap örökre eltűnt.” (Arnaud Desjardins) 
A hétköznapi rutinok meghatározóak. Kereteket állítanak föl számunkra. Mikor kelünk? Mit reggelizünk? Mivel és merre megyünk dolgozni? Mikor végzünk? Egy halom megszokott dolog, amit egyre-másra ismételgetünk. Ezek hoznak rendszert az életünkbe, ezek alapozhatják meg a sikereinket. Ám ezek taszítanak a szürkeség mélyére is. 

Ismétlés a tudás... Mindenki ismeri ezt a mondást, amely mély igazságtartalommal szolgál. Kiválóan példázza ezt a sport. Ott nem lehet alibizni, úgy csinálni mintha. Aki elsumákolja a rendszeres edzéseket, aki nem elég keményen és elszántan edz, az csak távolról integethet a sikereknek. Fél gőzért nem osztanak érmeket. De említhetünk más területeket is, akár a zenét vagy a programozást, ahol a folyamatos gyakorlás és a műveletek monoton ismételgetése hozza el a magas szakmai hozzáértést és az eredményeket. Elképzelhető, hogy a saját hivatásunk nívójához is erre van szükség. 

Ugyanaz a nóta. A mindennapokban is segítségünkre vannak a rutinok, hiszen általuk gördülékenyebben haladunk a tennivalóinkkal. De amikor az egész napunk csak a begyakorlott sémákról szól, akkor bizony az elszürkülés veszélye fenyeget. Napról napra mindent ugyanúgy csinálunk, ugyanazokkal a mozdulatokkal, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokkal a végkifejletekkel. Uncsi. És ezt mi is érezzük a bőrünkön, még akkor is, ha ki nem mondjuk. Mert egyébként jól vagyunk… Jól elvagyunk… Vessünk egy pillantást a párkapcsolati elhétköznapiasodásra vagy másként elszürkülésre, amely szintén a rutinosságból fakad. Miután végeztünk a napi robottal, hazaérve ugyanúgy egy ismétlődő mechanikát alkalmazzuk. Ez a „Drágám, megjöttem! Milyen napod volt? Mit vacsizunk? Nézünk sorozatot?” tematika, amelyet majd a szokványos ágyba bújás követ. Ebből a rendszerből fájóan hiányzik, a váratlanság, a tűz, a szenvedély, ami a kapcsolat korai szakaszában annyira izgalmas és magával ragadó. Nélkülük elhidegülhetünk. Jó dolog az ismerősség, de a monotonitás lehangoló. 

Az otthon túlzott melege. Minél kényelmesebb és lakályosabb az otthonunk, annál nehezebben válunk el tőle. Ha végre hazaérünk, akkor kényelembe helyezkedünk, elterpeszkedünk és lazítunk. Ebből a komfortos pozícióból nehéz újra felemelkedni és csinálni valamit. Amint leültünk nincs kedvünk felállni, nem akarunk újra kimozdulni. Egy barátom említette, hogy ő a párjával rendszeresen munka után ül be egy kávéra, sütire, beszélgetésre. Az ok? Mert, ha hazamennek, akkor könnyen eltérülnek. Elviszik őket az otthoni teendők, feladatok. És nehezebb csak egymással foglalkozni, ha még egy rakás házimunka vár ránk. Megfontolandó gyakorlat ez. Talán sportolni, mozogni is egyszerűbb munkából hazafelé elugrani, mint hazamenni és onnan újra lendületet venni. Az otthonunknak visszahúzó ereje van. Ne menjünk haza és húzzuk le a rolót, hanem maradjunk mozgásban!  

Valami mást! Nagyszerű ötlet, ha szándékosan kibillentjük, helyzetbe hozzuk magunkat. Olyasmit csinálunk, amit addig még nem vagy nem úgy. Új útvonal a munkába menet. Esetleg válthatunk közlekedési eszközt, kocsi helyett tömegközlekedés vagy bicikli. A változatosság gyönyörködtet és általa egészen új szemszögből látjuk a megszokott helyzeteket. Érdemes új dolgokat megtanulni, új közösségbe csöppenni. Válasszunk valamit a szabadidőnk eltöltésére. Egy művészeti szakkört, egy sportklubot, egy aktivitásunkat igénylő egyesületet. Ez egyben új kapcsolatokat is magával hoz. Felfrissülnek az emberi viszonyainak, új ismeretségeket kötünk. Közben önmagunk eddig ismeretlen oldalát is felfedezzük. Kiderül, hol és miben érezzük jól vagy kevésbé jól önmagunkat. Felpezsdíthetjük a hétköznapokat és a lelkivilágunkat. Nem biztos, hogy nagy dolgokra van szükség, inkább szokatlanokra. A gyerekesek alapból megtapasztalják a változékonyságot. Nem fásulnak bele az egyhangúságba. Képben kell lenni mikor, hol, melyik plusz óra, edzés, foglalkozás van soron. A gyermekneveléshez kapcsolódó sokféleséget segíthet a szülők elszürkülését megakadályozni. 

Lépjünk ki önmagunk árnyékából. Ne a munkahelyünket hagyjuk ott, ne a kedvesünktől váljunk el, ne egyből a külsőségeket és másokat tegyük felelőssé, azért, ahogy most érezzük magunkat. Vigyünk változatosságot a napi rutinunkba és induljunk el ezen a vonalon. Magunkon változtassunk kicsit, a szűk személyes környezetünkben végezzünk el némi módosítást. Rögtön észrevesszük a különbséget, hirtelen idegennek hat az, amit addig jól ismertünk. Így váltják fel a színek a szürkeséget az életünkben és hozzák elő belőlünk az igazi, érző, örömet találó arcunkat. Hiszen rengeteg minden lapul bennünk, amit megéri felszabadítani. Örkény István szerint: „Ami tömegnek látszik, az sorsokat rejt magában; a legszürkébb, legszűkszavúbb ember is emlékeket, vágyakat, indulatokat, szenvedélyeket hordoz.”  

Ha tetszett ez a poszt, akkor ne engedj a hétköznapok egyhangúságának, tedd őket változatossá. És olvass el még néhány cikket az oldalon! Akár könyv formájában is. 

Fotó: freepik