A célkitűzés alapjai

Mit érdemes tudni a célokkal kapcsolatban?

„A célkitűzések értelme abban rejlik, hogy kedvet csináljanak neked azzá a személlyé válni, aki azokat majd el fogja érni.” (Jim Rohn)
stocksnap_checklist-2589418_1920.jpg
Az életben mindennek célja van. Ahogy mindenkinek célja van. Kérdés az, mennyire vesszük komolyan, hogy lehetőségünk van beteljesíteni magasabb rendű célkitűzéseket is. Teszünk-e azért, hogy egymásra találjunk a saját, valódi célunkkal, céljainkkal? A túlélni ezt a hetet is lehet egy indíttatás, de tehetjük ennél kicsit magasabbra is a lécet.

Arányosan. A céloknak több fajtáját különböztetjük meg. Vannak karrierhez kapcsolódó, magánéleti, személyes fejlődéshez csatolható vagy épp spirituális célok. Ügyeljünk rá, hogy egyik se sajátítsa ki az életünket. Egyensúlyra van szükség. A belső fejlődésünk legalább olyan fontos, mint a párkapcsolati vagy családi harmónia, a hivatásunkban elértek, valamint a lelki egészségünk. Ezek ösztönzőleg hatnak egymásra, az egyik támogatja a másikat. Gondoljunk arra, mennyivel nyugodtabban adunk bele apait-anyait egy szakmai kihívásba, ha otthon minden rendben van. Legyenek több területen is elérendő céljaink, hogy a mérleg nyelve ne csússzon el ártóan egy oldalra.

Szem előtt. A nagy trénerek közül sokan azt mondják, csak az a cél, ami le van írva és ami mellé dátum van rendelve. E nélkül nem célokról beszélünk csak vágyakról. Tény, sokkal könnyebb papíron tervezni és átlátni, mint csak a fejünkben hordozni. Segít szortírozni és felállítani a kitűzöttek közti prioritást. Emellett a vizualizációt is erősíti. Főleg, ha képekkel is alátámasztjuk mindezt. Érdemes fotókat szerezni a céljainkról, kitenni egy jó látható helyre, mint a frigó ajtaja, vagy a fürdőszoba tükör, ahol rendszeresen látjuk őket. De akár albumba is tehetjük a fényképeket, amelyet gyakorta átlapozunk. A lényeg, legyenek szem előtt, és emlékeztessenek bennünket. Mert ami a fejünkben forog, amivel foglalkozunk, az növekszik.

Minden nap számít. Számtalanszor nehezen teszünk különbséget aközött, hogy mi a fontos és a sürgős. Általában reggel még tudatában vagyunk a teendőink osztályozásának, aztán napközben ránk szakad az ég, és hajlunk rá, hogy csak a tűzoltással foglalkozzunk. A most érkezett, mindenki által sürgősnek titulált dolgokkal. Ám így a legfontosabb veszik el, mi magunk. Mert megfelelve a követelményeknek mindent előbbre veszünk és a végén nem marad hely számunkra. Pedig a nagyobb eredményekhez folyamatos apró lépésre van szükség. Ezeket hanyagoljuk el, amikor az egyre másra sokasodó a feladatok mellett döntünk, a távoli célok kárára. Mert ezek most itt vannak, ezeket most gyorsan megcsináljuk, azok a célok meg oly messze, hogy ez a nap már nem számít. De sajnos számít, hisz a hegycsúcsra való feljutáshoz is minden egyes kis lépés nélkülözhetetlen.

Kell a sikerélmény. Szépek a nagy és nemes célok, de annyira hosszútávúak, hogy nehéz a távlatból megítélni közeledünk-e hozzájuk vagy sem? Ha ezen morfondírozunk, akkor inkább nem a válasz erre a kérdésre. Meg kell oldanunk, hogy mérhetővé tegyünk a távolságot és felosszuk befogadható egységekre. Ha le tudjuk bontani minél kisebb alcélokra azzal járunk a legjobban. Ahhoz, amit el akarunk érni jövőre, mit kell tennünk a következő hónapban, a következő héten vagy akár holnap? Rétegenként visszafelé kell lehámozni, mint egy hagymát, rövidtávú célokra és napi tevékenységekre. Azt, hogy megcsináltuk-e ma, amit kell a célunk érdekében, azt azonnal látjuk, azaz mérhetjük a teljesítményünket. Egyben sikerélményekben is részünk lesz, mert minden kis cél elérésekor van okunk a büszkeségre, az ünneplésre. És tegyük is meg, hogy megveregetjük a vállunkat, mert megérdemeljük.

A hajtóerő. A célokhoz sosem vezet kikövezett út, így szinte borítékolhatjuk az utunkba kerülő nehézségeket. De ezek nem állíthatnak meg, ha tisztában vagyunk a megszerezhető értékekkel. Ha a célunk kellően értékes, előnyös és örömteli a részünkre, akkor képesek vagyunk motiválni saját magunkat amikor erre igényünk van. Azok, akik mindig mások noszogatására és bátorítására szorulnak zsákutcában vannak. Vagy nem elég fontos nekik a céljuk vagy nem is igazán az ő céljukról van szó. Függenek valakitől, várnak valakire, aki kimozdítja őket nyugalmi helyzetükből. Ezzel a személyes felelősségüket hárítják át egy külső személyre. Tehát ez az ember, és nem ők maguk, határoznak arról, vajon elérik-e a vágyott dolgot vagy sem. Az önmotiválás sokkal szerencsésebb megoldás, mert mi mindig kéznél vagyunk. És mi tudjuk a leginkább megtalálni a megfelelő nyomógombunkat. Már, ha eléggé ismerjük magunkat.

A célállítás és az értük való küzdés egy izgalmas ugrás a személyes fejlődésünkbe. Hihető célokkal rendelkezni, se nem túl nagy, se nem túl kicsi részekre felaprítani őket, folyamatosan ellenőrizésünk alatt tartani a folyamatot, és felidézni milyen érdemekkel gazdagodunk az elérésükkor, egy különleges utazás, mely közben számottevően megváltozunk majd. Akár megvalósítjuk a vágyainkat, akár nem, akár végig megyünk az úton, akár csak félútig jutunk, nem leszünk ugyanaz az ember, mint az induláskor. És a legtöbb, amit kaphatunk minden céltól, hogy a legjobbat hozza ki belőlünk. Amint azt Henry Miller is szavakba öntötte: „Az úti cél sosem egy hely, hanem egy új látásmód.”

 

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor látogass el máskor is az oldalra vagy egyszerűen csatlakozz a blog követői közé.

Fotó: StockSnap, Pixabay