A legfontosabb ember

5 kérdés, ami segít saját magunk felértékelésében

„Töltsünk néha időt magunkkal, a gondolatainkkal, miközben a világon semmi tennivalónk nem akad! Különben honnan tudnánk meg, kik is vagyunk valójában?” (Lauren Graham)
ben-white-128608-unsplash.jpg
Szeretjük mindannyian fontosnak érezni magunkat. A sors fintora azonban, hogy hiába növeljük a saját fontosságunkat a környezetünk szemében, a magunk részéről számtalanszor nem tulajdonítunk fontosságot személyünknek. Valahol útközben elveszünk, mint gondatlanul kezelt csomag a postán.

Valójában mind önző játszmát folytatunk. Az a célunk, hogy minél többet elérjünk. Pénzből, tárgyi eszközökből, népszerűségből, külsőleg is látható eredményekből. De miért? Erre a kérdésre nagyon könnyű felületes választ adni, amikor a társadalmi nyomás is ilyesmikben méri a sikert. Csak. Mert. Így szokás. Ezt csinálja mindenki. A legtöbben nem tudunk erre a kérdésre valódi választ adni. Csak pörgünk céltalanul az élet rulett kerekén. Hol vagyunk mi ebben a folyamatban? Mikor jön el az idő, hogy az alábbi kérdésekre mélyről fakadó, őszinte válaszokat tudunk adni?

Mit szeretünk? Olyan mértékű információ áradatban van részünk, mint a korábbi generációk egyikének sem. Média, internet, személyes kapcsolatok, mind gőzerővel hatnak ránk és ajánlkoznak, hogy majd ők megmutatják, mire vágyunk. Azt állítják ismernek minket, a bizalmasukként kezelnek és igyekeznek igényeket támasztani bennünk. Ne azért vegyünk egy hibrid Lexus-t mert már minden szomszédunknak az van és nem akarunk lemaradni mögöttük. Nekünk nem kell lemmingekként a tömeg után mennünk, nem kell elfogadni a készen kapott konzerv célokat, használhatjuk a fejünket és az érzéseinket. Bátran legyünk azok, akik akarunk lenni, és merjünk álmodni olyan dolgokról, amelyeket igazán szeretünk.

Mikor állunk meg? Vagy le. Mikor pihenünk? Nyugodtak az éjszakáink? Szeretünk pörögni, mint a ringlispíl, de a nagy tempónkkal gyakran nem tudunk leállni. Holott szükségünk van arra, hogy megadjuk a szervezetünknek, ami jár neki. Nem elő szövet vagyunk a fémvázon, hanem hús-vér emberek, akiknek igénye van a regenerálódásra. Lehet, hogy gyorsabbá vált az életvitelünk, de az alvás nem lett sebesebb. Azért, mert mi kevesebbet alszunk, mint az elődeink, még nem jelenti azt, hogy átalakultak az alvásciklusok. Teremtsük meg napi szinten azt a békés és zavartalan közeget, ahol elengedhetjük magunkat, és engedjük meg, hogy le is tegyünk a zakatoló gondolatokat estétől, reggelig.

Mikor gondolkodunk? A legtöbben bőszen használják azt a 15 centis testrészüket, amely a két fülük között van. Csak épp nem a saját érdekükben. Elvégeznek minden melót, megoldanak minden feladatot, legyőzik a kihívásokat, de nem agyalnak saját magukon. Levonni tanulságokat, felismerni összefüggéseket, rájönni a körülöttünk zajló dolgokra és benne a mi szerepünkre, nem a szokványos elmélkedés. Sokat jár az agyunk, hogy a napi tevékenységeink során jól teljesítsünk, de kevésbé vagyunk aktívak, ha a sorsunkról, a céljaink felállításáról, a belső rendezettségünkről van szó. Szakítsunk időt, és kezdjük el értékelni azokat a gondolatainkat, amelyek rólunk és önmagunk jobbításáról szólnak.

Mikor állunk ki magunkért? Kizárólag utasításokat teljesítünk és mások akaratának megfelelően cselekszünk? Talán akad egy jobbító ötletünk és mégsem adunk hangot neki? Az erőszakmentes kommunikáció fontos alapeleme, hogy jogunk van az érdekeinek képviseletéhez. Vagy ellenkezőleg, önhatalmúlag le is mondhatunk róla. A hangsúly az egyén szabad elhatározásán van. Dönthetünk így is, meg úgy is. Ha soha nem állunk ki magunkért, akkor kiszolgáltatottak leszünk azoknak, akik ezt megteszik. Nem kell mindenben konfrontálódni, de azokon a területeken, melyek lényegesek számunkra, igenis lépnünk kell, és képviselnünk az érdekeinket. Más nem teszi meg helyettünk. És ha mi megtesszük, az pozitívan hat az önbecsülésünkre is.

Mikor fejlődünk? Amikor adódik némi időnk, melyet magunkra fordíthatunk, akkor csak csapatjuk az élvezeteket vagy tartalmas elfoglaltságokat is keresünk? Jó, ha ki tudunk kapcsolni és nélkülözhetetlen is, de arra is gondoljunk, mivel lehetünk többek. Ha eljutunk oda, hogy a heti vagy akár a napi rutinunkba be tudunk építeni egy folyamatos tanulási lehetőséget, akkor nagyon sokat tettünk a gyarapodásunkért. A növekedés magában hordozza a haladást és a nyitottságot. Az újdonságok szeretete nem ódzkodó és gyanakvó, hanem előrelátó és jövőorientált hozzáállást fejleszt ki. Nem csupán szinten tartjuk vele magunkat, de újra és újra meghaladjuk a képességeinket és mi magunk is megújulunk, ezzel versenyképesek leszünk.

Ahhoz, hogy igazán szerethessük a szeretteinket és a számunkra releváns embereket, barátokat, először a legfontosabb emberrel kell kiegyensúlyozott viszont kialakítanunk, saját magunkkal. Az énidő hatékony kihasználása ebben lehet a segítségünkre. Amint a magunkkal való kapcsolatunk a helyére kerül, könnyebb lesz másokkal is együttműködnünk. Mert önállóbbak és felelősségteljesebbek leszünk, akik nem csak sodródnak, de irányítják is az életüket. Ez egyben időnk többi részében is céltudatosabb és produktívabb mentalitással ajándékoz meg minket. Ahogy azt Hullan Zsuzsa szavakba öntötte: „Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy töltsön el minél több időt önmagával. Annyi mindennel vagyunk körülvéve, hogy leginkább azzal az emberrel felejtünk el kapcsolatot tartani, akivel minden pillanatban együtt kell élnünk: önmagunkkal.”

 

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor foglalkozz a legfontosabb emberrel is egy kicsit. És csatlakozz az oldal követőihez.

Fotó: Ben White, Unsplash