Hibajavítás

7 hatékony lépés az elkövetett hibák kezeléséhez

„Annál sikeresebb lesz valaki a hivatásában, minél többet hibázik. A lényeg, hogy minél jobban kezeljük ezeket a hibákat, és tanuljunk belőlük.” (Veréb Tamás)
craig_adderley_pexels.jpg
A hiba igazi ellenség a szemünkben. Igyekszünk elkerülni, ahogy a kellemetlen ismerősök elől is átmegyünk az utca túloldalára. Sajnos, nem sikerül mindig, de ez nem is baj. A hiba megfelelő kezeléssel, remek lehetőségeket tartogat a számunkra. Hogyan érdemes reagálni rá?

Ismerjük be. Ne titkoljuk, nem sunnyogjuk el, ne kenjük másra a felelősséget, egyszerűen vállaljuk fel. Ez sokaknál nem fér bele, mert úgy érzik a szakértelmük, a tévedhetetlenségük vagy a magasabb pozíciójuk csorbát szenvedhet. Nagyobb repedést okoz a presztízsen, ha a bizalom és a megbízhatóság léce kezd el rezegni. Minden nem tisztázott és kétértelmű szituáció rombol. Amikor valaminek két értelmezhetősége van, biztosak lehetünk benne, hogy az emberek a negatívabb jelentés felé hajlanak.

Kérjük bocsánatot. A bevallás része az elnézést kérés is. Nem a kutyafuttában odavetett "jó van, akkor bocsi" mondatra gondolok, hanem egy leheletnyivel több megbánásra. Nézzünk a másik szemébe és őszintén sajnáljuk, ami történt. Biztosítsuk róla, hogy megtesszük a tőlünk telhetőt a helyrehozás végett és a jövőben nem fordul elő még egyszer ilyesmi. A bocsánatkérés, a közvélekedéssel ellentétben, szintén nem tekintélyromboló. Ellenkezőleg, a jó és emberi kiállás kivívja a többiek tiszteletét.

Beszéljük meg. Miután mi elmondtuk a mondandónkat, adjunk lehetőséget a másiknak is kifejteni a véleményét. Elképzelhető, hogy az általunk okozott kellemetlenség okán kikívánkozik belőle valami. Ha megtesszük az előző két lépést, lényegesen tompíthatjuk az érzelmi felfokozottságát, tehát kisebb eséllyel üvöltözik majd velünk. Ugyanakkor fontos, hogy a hibát azonos módon értékeljük. Ne feltételezzük, győződjünk meg róla, hogy ő miként látja, ami történt, és egyetért a helyrehozatal lehetőségével. Ne maradjon tüske e kényelmetlenség kapcsán.

Tegyünk meg mindent, hogy helyrehozzuk. Ne csak a szánk járjon, hogy a kedélyeket lehűtsük, és időt nyerjünk, bízva abban, hogy a feledés homályába meríthető a ballépésünk. Érdemi tettekkel bizonyítsuk, szavatartók vagyunk, és korrigáljuk a tévedésünket. Ez fontos pont, mert eddig csak kommunikálnunk kellett jól, itt azonban a helyes és példamutató cselekvésen a hangsúly. Akkor is, ha ez számunkra nehézséget, plusz munkát, további erőfeszítést hoz. Megéri a ráfordított idő és energia.

Csatoljunk vissza. Végezve a korrekcióval, menjünk vissza és kérdezzünk rá, hogy rendben lesz-e így? Szerezzük meg a jóváhagyást a probléma kapcsán. Nem azért, mert kételkedünk magunkban és külső megerősítésre van szükségünk, hanem mert sérülhetett a kapcsolatunk az illetővel, és ezzel is kimutatjuk, hogy számít nekünk a személye és a vele való jó viszony. Ez alkamat ad arra is, hogy lezárjuk a dolgot. Egyezzünk meg, hogy megnyugtatóan rendeztük az ügyet, túlléptünk rajta, és a jövőben nem hánytorgatjuk fel újra és újra, amikor esetleg nézeteltérésünk támad. Levágjuk a rózsa száráról a töviseket, hogy ne szúrjanak többé. Tiszta lappal indulunk.

Tanuljunk az esetből. A legkézenfekvőbb okulásunk az, hogy igyekezzünk még egyszer ugyanazt a botlást nem elkövetni. Nem kapunk korlátlan lehetőséget a bizalom visszaszerzésére. Ha már fáradoztunk a helyreállításon, tiszteljük meg nem csak a másikat, de magunkat is azzal, hogy tanulunk a történtekből. Ha állandóan vétünk, az emberek idővel ránk unnak, még akkor is, ha minden alkalommal végig megyünk a fenti folyamaton. Hiteltelenné válunk, mint a filmekben azok a vicces mellékszereplők, akik egy dzsungeltúrán mindenkit heccelnek különböző vadállatok támadásaival, majd, amikor valóban bajba kerül, hiába kiabál segítségért, már senki nem veszi komolyan. Ők mindig rajta vesztenek, mi ne essünk ebbe az önsorsrontó csapdába.

Bontsuk ki az ajándékot is. A hibázás legszebb része azonban csak most jön. Aki került már hasonló helyzetbe és sikerrel átverekedte magát az tudja, hogy az ilyen szituációktól számtalanszor erősebbé, jobbá válik a kapcsolat. Egy kis konfliktus kifejezetten megolajozza az emberek viszonyát. Persze akkor, ha tisztázzák az incidenst. Kénytelenek kommunikálni, figyelni egymásra, megismerni egymást, az érdekeiket ütköztetni, közös nevezőre hozni és megoldást találni. Ez nem megy alázat nélkül, hogy nem vagyunk tökéletesek és hibátlanok. Nem megy a megbocsátás gyakorlása nélkül. És nem megy egymás megbecsülése és tisztelete nélkül. Mi ez, ha nem egy bőkezű ajándék az élettől, amivel egy krízist pozitívan fel lehet oldani?

A leírtak egy módszer, a hibák korrigálására, amelyek számomra beváltak. Ha valakinek van jobb stratégiája, ami működik, akkor azt kell használnia. A lényeg, hogy hibázni nem bűn, inkább egy adomány, a tapasztalatszerzésre és a kapcsolataink építésére. Nem kell tőle félni, mint a tűztől, mert nem éget, hanem felmelegít. Ahogy Deborah Blum mondta: „A hibák helyrehozása az, ami számít - vagy akár csak a hajlandóság, hogy újra megpróbáljuk.”

 

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor hozd ki a legtöbbet a hibáidból. És látogass el legközelebb is az oldalra hasonló írásokért.

Fotó: Craig Adderley, Pexels