„A változás egyik törvénye az, hogy amint valami újjal próbálkozunk, valahol ellenállásba fogunk ütközni.” (Michael Bungay Stanier)
Az életünk adott ütemben zajlik. Változtatunk néhány akkordon és rögtön kiesünk a ritmusból. Ezért ritkán dúljuk fel a jól megszokott kerékvágást. Ám van, amikor nem lehet tovább halogatni és váltani kell bizonyos területen. Változtatni a már elviselhetetlen munkahelyünkön, saját lábunkra állni egy vállalkozással, esetleg lezárni egy haldokló párkapcsolatot. Milyen dolgok nehezítik meg a váltást?

Dobozban vagyunk. Olyan az egész, mint egy új frizura. Nagy nehezen rászánjuk magunkat, hogy változtassunk a hajviseletünkön, aztán először furcsán érezzük magunkat. Idegenül, nem tudjuk valóban jól áll, kissé ódzkodva mutatkozunk. Aztán dicséreteket kapunk és mi magunk is megszokjuk. Skatulyában vagyunk. Magunk és mások által is. Olykor ezek a dobozok teljesen eltérnek egymástól. A környezetünk ilyen dobozba tesz minket, mi pedig egy egészen másfélébe. Mindegy milyenek, ezek korlátok. Képzeljük el, hogy egy ékszerdobozban üldögélünk, és ha kinyitjuk a fedelét, akkor drága ékkőként ragyogjuk be a világot. Mit tartunk elképzelhetőnek, ha rólunk van szó? A képzelet a határ, nem a jelenleg elképzelt doboz.

Elveszítjük egy részünket. A váltás során elszakadunk az addigi identitásunktól. A legapróbb cselekedetünk, szokásunk, de minden kapcsolatunk is az önazonosságunk egy darabja. Ezekből tevődünk össze. Akár egy válás esetén. Ott is végig megyünk egy gyászfolyamaton, mert akármilyen is volt a viszonyunk, az a kapcsolat meghatározott bennünket. És ennek elvesztése hiányérzetet generál. Önmagunk fontos darabkáitól szabadulunk meg akkor, amikor valami újba vágunk. Ez elkerülhetetlen és érthetően nyugtalanító is.

Eljön a bizonytalanság. Carlo Rovelli szerint: „Nehéz dolog bizonytalanságokkal együtt élni. Vannak, akik bármi bizonyosságot elfogadnak, még ha az alaptalan is, csak szabaduljanak a korlátaink felismerése miatti bizonytalanságtól.” Önmagunk újradefiniálása hatalmas fejben végzendő munka. Az elveszettek mellett vagy helyett érkezik egy rakás új és ismeretlen komponens. Az addigi biztos tényezőket felváltja a bizonytalanság. Ez vonatkozhat az anyagiakra vagy a képességeinkre. Magával ragadnak a kételyek, hogy elég jók leszünk-e, vajon helyt állunk majd, befolyik-e elegendő bevétel, és hasonlók. Egy frizurával, egy új ruhaviselettel könnyebb azonosulni, mint belülről újra öltöztetni a személyiségünket.

Új emberek. A váltások következménye, hogy új kapcsolatokkal gazdagszunk. Ne ijedjünk meg tőle. Sok esetben idegenekkel egyszerűbb dolgunk van. Nincs előítéletük az irányunkban, azaz még nem tettek bele határozottan egy ládikóba, mint az ismerőseink. Az ő velünk kapcsolatos feltételezéseik abszolút pozitívok. Egy másik fontos érv, amikor új irányt veszünk, hogy nem valószínű, hogy a környezetünkben élnek azok, akikkel a legjobb eredményeket érhetjük el. Velük már elértük, amit elérhettünk a jelenlegi életünkben. Ideje esélyt adni új embereknek. Magunkkal együtt.

Hiányzó támogatás. Körülöttünk lesznek, akik támogatnak a terveinkben, és lesznek, akik nem. A nem mellettünk állók két típusba sorolhatók. Az egyik csoportba a féltékenyek tartoznak. Ezt ugyan sosem vallják be, de irigykednek, mert velük ellentétben, nekünk van merszünk kilépni és újrakezdeni. Nem szeretik, ha bárki kilóg a sorból, igyekeznek meggyőzni a langyos vízben üldögélés előnyeiről. Jelmondatuk a „jó ez így neked, hidd el”. A másik típusba azok tartoznak, akik valóban féltenek. A szeretteink próbálnak megkímélni a kudarctól és a fájdalomtól. Azonban nehézségek nélkül nincs győzelem. Érezhetően nagy a külső nyomás, de találjunk olyanokat, akik csökkentik ezt a feszültséget azzal, hogy támogatnak.

Kezdeti csalódások. A tétova és instabil első lépések sikertelensége megtorpant. Logikusan nem lehetünk magabiztosak annyira, mint egy több évtizede végzett szakmában. Ugyanakkor kellő alázatossággal bírjunk, hogy taníthatóak és fejlődésre képesek legyünk. A tanulópénzt le kell perkálni, ebben alkudozásnak helye nincs. Az a szerencsés, aki nem fizet az elején, előbb-utóbb kénytelen lesz. Vegyünk például egy vezetői babérokra törő egyént, aki eredendően remek meggyőzőerővel rendelkezik, képes hatással lenni másokra, és csapatmunkára buzdítani. Azonban a jó vezetéshez ennél többre van szükség, ezért idővel az eredmények javításáért, fejlesztenie kell a képességeit. A kiválósághoz kudarcokon keresztül juthatunk el.

A váltás tehát nem könnyű. És mindig kockázatot hordoz. De a legnagyobb kockázat az, ha minden marad a régiben. Mert ezzel a lelki nyugalmunkat és boldogságunkat tesszük kockára. Laurell Kaye Hamilton nagyszerűen fogalmazta meg ezt: „Vannak, akik hálásak, ha megkínálod őket a szívük legféltettebb vágyával, másokat azonban halálra rémiszt a lehetőség. Mert általában előbb le kell mondanod a régi életedről, a régi éned egy részéről, hogy megkapd, amit szeretnél. És ehhez bátornak kell lenned, különben nem leszel képes a váltásra. Márpedig ha nem vagy képes váltani, mindössze három lehetőséged marad: utálhatod önmagadat, hogy nem vagy képes megtenni azt az aprócska lépést, utálhatod azt, aki miatt feláldozod a boldogságnak a lehetőségét, vagy utálhatod azt, aki a boldogságot kínálja, okolhatod őt, amiért nincs benned elég mersz, és elhitetheted magaddal, hogy nem is volt valóságos a lehetőség. Mert egyszerűbb mást hibáztatni, mint önmagadat.”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor válts merészebben, ha szükségeltetik. És oszd meg másokkal is a cikkben foglalt gondolatokat.

Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels