„Egy olyan környezetben, ahol a külső jutalom a legszembeötlőbb, sokan csak addig a pontig feszítik meg magukat, ameddig – a jutalom megszerzése érdekében – feltétlen muszáj, de tovább nem.” (Daniel H. Pink)
Az év végi jutalmak és ösztönzők ideje közeleg. Már amennyire ebben a felemás és gazdaságilag is kihívást jelentő esztendőben ez aktuális. Egyes területeken biztos nem. Talán ezért is időszerű elgondolkodni mi hajt bennünket. Jó-e, ha külső mozgatókra várunk?

Egy kis prémium. A leggyakoribb esetben a pénzzel vagy egyéb juttatásokkal motiválják a népet. Rosszabb helyeken retorziókat helyeznek kilátásba, ha nem teljesülnek az elvárások. Lehet pozitív, lehet negatív a nógatás alapja, nem feltétlenül azt érjük el vele, amit valóban szeretnénk. Íme néhány indok, hogy miként működik és hogyan hat ránk, amikor külsőleg motiválnak minket.

Beszűkíti a látókörünket. Addig látunk, amíg jutalmazzák. Amiért megfizetnek azt csináljuk, semmi többet. Gyakran nem vesszük észre milyen innovációs lehetőségeink vannak, mert nem erre szerződtünk és nem ott jár az agyunk. Ha bármivel próbálkozunk, értékes időt vehetünk el attól a munkától, amiért járandóságot kapunk. Ezért akár a lovak szemellenzővel közlekedünk.

Csökkenti a kreativitást. Zavaró tényező jutalmat kínálni egy adott tennivaló elvégzéséért. Mert a jutalmat látjuk, és nem a feladatot. Arra koncentrálunk, amit megszerezhetünk és ezt szeretnénk mielőbb birtokolni. Talán arra gondolunk, hogy ettől jóval leleményesebbek leszünk, de nem. Szinte lebénít a helyzet, nem jönnek a jó ötletek. Ha megvan a legkényelmesebb út a megoldáshoz, akkor azt alkalmazzuk. Ha nincs meg, akkor a nyomás miatt sokkal kevesebb hasznos elképzelés jut eszünkbe.

Gátolja a fejlődést. Nem akarunk jobbak lenni, magasabb minőséget létrehozni. Ismerjük a követelményeket, azoknak eleget is teszünk, de nem nyújtózkodunk feleslegesen. Ráállunk egy pályára és egy dolog számít, hogy ott körözgessünk. A saját jól ismert közegünkre korlátozódunk és abból nem is nagyon mozdulunk ki. A velünk született aktív mentalitást felváltja a passzivitás és a belenyugvás.

Fals elvárást alakít ki. Mindig várunk valakire vagy valamire. Az éhségünk pedig nő. A múltkor ennyit kaptunk ezért a melóért, most kaphatnánk többet is. Ezzel fordított arányosságban csökken az általunk képviselt színvonal. Belül úgy gondoljuk, ez jár nekünk, és ha nem kapjuk meg, akkor fél gőzzel dolgozunk csupán. A csalódás, a beteljesületlen belső elvárás határozza meg a tehetetlenségünket.

Elveszi az alkotás örömét. Általában semmi sem olyan édes, amikor fizetnek érte. Főleg azért, mert a pénzemberek a zöldhasúkért cserébe beleszólást is követelnek maguknak. Hiába érezzük úgy, hogy sikerült valami igazán nagyszerűt letenni az asztalra, ha élből kinyírják a lelkesedésünket pár apró korrekció kéréssel. Valószínűleg éppen azon kell változtatnunk, ami szerintünk a legjobb az egészben.

Függővé tesz másoktól. Amikor valaki ösztökél minket, akkor ezt egy bizonyos okból teszi. Meghatározza a feladatot, a jutalmazást vagy a szankciókat. Ezek mindegyike kívülről érkezik. A munka is és a díjazás is. Tökéletesen elveszhet ebben az, akik mi vagyunk. Főleg, ha pontosan meghatározzák, hogy valamit hogyan csináljunk meg.

Önzőbbé válunk. Csak addig foglalkozunk az emberekkel, amíg ez érdekünkben áll. Segítünk nekik, ha ennek érzékelhető haszna van, és elvárjuk az együttműködést a cél érdekében. De a végcél leginkább a saját eredményünk és az érte járó illetmény. Ha ez egybe esik mások jólétével, ám legyen, de ha nem, az sem érdekes. A jutalmazás kicsinyessé tehet, tekintetünket jobbára magunk felé fordítja.

Azért ne keseredjünk el, nem minden munkában eredményez ennyire kellemetlen szituációt a külső motiválás. Sok olyan kötött formájú meló van, ahol nem kell agyon gondolkozni magunkat csak legyártani, összerakni, elintézni, lebonyolítani. Ám manapság egyre többen dolgozunk olyan szakterületen, ahol kezdeményezőnek, ötletesnek, kreatívnak kellene lennünk, és ott a jutalmazás okozhat megakadásokat. Ezen helyeken a nagyobb szabadság, az önállóság, a bizalom, a kötetlenebb munkaidő, munkavégzés, korrekt visszacsatolások lényegesen nagyobb hatásfokot jelentenek, mind a cég, mind a dolgozók közérzete szempontjából. Ízlelgessük Teresa Amabile gondolatát: „A művészetekben, a tudományokban vagy az üzleti világban a valódi kreativitás forrása mindig az a vágy, hogy azért csináljunk valamit, mert az mélységesen kielégítő és személyes kihívást jelent.”

Aki szeretne többet megtudni a motiváció különböző típusairól, annak ajánlom figyelmébe Daniel H. Pink Motiváció 3.0 című érdekfeszítő könyvét, amely a legújabb magatartástudományi kutatásokat felhasználva járja körbe a témát.

Köszönöm, hogy velem tartottál. Ha tetszett ez a cikk, akkor oszd meg másokkal is.

Fotó: Jp Valery, Unsplash