„A hétköznapiságba fulladó élet, melyből hiányzik a véletlenek izgalma, idővel a legkalandosabb szellemet is kikezdi.” (Honoré de Balzac)
Nem mindenkinek és nem mindig adatik meg, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. De, ha szeretünk is valamivel foglalkozni, akkor is előfordulnak olyan részei a tevékenységnek, amely kifejezetten lélekőrlő, unalmas, egyhangú. Amikor a felsorolt jelzők túlsúlyba kerülnek, számíthatunk rá, hogy ez a közérzetünkön is megérződik. Érdemes feldobni a munkánkat, így elkerülhetjük az alábbi következményeket.

Fáradtság. Amikor monoton tennivalóval szembesülünk, akkor sokkal jobban elfáradunk a nap végére. Belefásulnunk az ingerszegénységbe és talán a már munkában is, de hazafelé biztosan csak vánszorgunk. A legrosszabb, hogy hiába vagyunk fáradtak, akár az alvással is gondunk adódhat. Ördögi kör, ha így alakul, mert a kialvatlanságtól egyre nyúzottabbá válunk. Idővel a fáradtság lesz az alapbeállításunk.

Ingerlékenység. Az egyre másra sokasodó rutin feladatok maguk alá temetnek. A haladást sem érzékeljük, mert mire egyel végzünk, kettő jön helyébe. Ráadásul nem igényli a képességeink, inkább csak az időnk legjavát. Csoda-e, ha hozzánk szól egy kolléga, mi pedig azonnal ráripakodunk? Vagy este összebalhézunk a gyerekkel valami pitiáner dolgon? Valamikor ki kell jönnie a feszültségnek, amit lenyelünk egész nap. Vagy egész héten. Vagy egész … (tetszőlegesen behelyettesíthető időtartam).

Dekoncentráltság. A figyelmetlenség magával hozza a felületességet is. Fejben nem vagyunk ott, kapkodunk és nem végzünk megfelelő munkát, mert vagy nem is érdekel, vagy egyszerűen túl akarunk lenni rajta és kész. Két lábon csoszogó zombikként üveges tekintettel, gépiesen robotolunk. Több hibát vétünk, lassan és kevésbé eredményesen dolgozunk. Ezzel a hozzáállással képtelenség jó minőségű munkát kiadni a kezünkből.

Apátia. Csak azt várjuk, hogy teljen el végre ez a nap is. Elég kellemetlen ezzel a gondolatvilággal éldegélni napról napra. Kell, hogy valami lekössön és örömet okozzon, különben akár kemény mentális betegségekkel nézhetünk szembe. Esetleg káros függőségekbe menekülhetünk. Ha nem megyünk ennyire messzire, akkor is képes oly mértékben leszívni egy közömbös munkanap, hogy a szabadidőnket sem tudjuk élvezni annyira, amennyire lehetne. És talán este a családunknak is jut a szenvtelen természetünkből.

Motiválatlanság. Mitől lenne valaki lelkes, aki a nap nagy részét fásultságban tölti? Kimozdítani is nehéz ebből a helyzetből. Mondják, hogy van az a pénz, amiért megmozdul valaki. És van az a lelkiállapot, amikor a pénz nem fog hozzátenni a teljesítőképességhez. Egyéb módon kell értékelni és felemelni az illetőt, és az inspiráció jellege egyénenként változhat. Az a jobbik, ha legalább a melón kívül találunk valami motiválót. De a legjobb, ha napközben is képesek vagyunk feldobni a dolgunkat és ezzel együtt a kedélyünket is.

Kapcsolati problémák. Képtelenség kijönni egy folyton feszült, görcsös, enervált emberrel. A megbízhatóságára nem építhetünk, sem a buzgalmára, sem a készségességére. Ha ilyenek vagyunk, az arcunkra van írva az életuntság. Megszólalásaink pedig bejelölhetők egy skálán az egykedvűtől a mogorváig. Magunkba fordulók vagyunk, neheze nyílunk meg és nem igazán érdekelnek mások. Sajnos az egész napi kínszenvedésük hangulatából otthonra is juthat. Nem csupán a kollégáinkkal ápolunk távolságtartó viszonyt, de családunkkal sem jövünk ki jól. Keveset és durván beszélgetünk, nem kívánunk mélyebb témákba belemélyedni.

Olvastam régen egy sztorit. Talán Andrew Carnegie volt az iparmágnás, aki a nap végével megkérdezte a munkásait, mennyi darabot készítettek el, és a számot krétával a földre karcolta. A következő műszakba érkező dolgozók értetlenül meredtek a padlóra firkantott számra, és rákérdeztek ez mit jelent. Mikor meg tudták, hogy ez nappali műszak teljesítménye, mindent beleadtak, hogy ők se maradjanak alul. Másnap reggelre a szám át volt húzva és egy nagyobb szám volt mellé írva. Igaz, ez a történet a klasszikus ipari korszakból való és a termelés növelésére szolgál, és mai világunkba kissé elavult. De a tanulságot átemelhetjük. Kitalálhatunk saját magunknak olyan ösztönzőket, amelyek nem csupán elviselhetőbbé, hanem élvezhetőbbé teszi a feladatainkat.

Segíthetünk másoknak, tanulhatunk, fejlődhetünk, tehetünk többet, mint a kötelezően előírt. Nem azért, hogy pedálozzunk vagy hogy egyre több mindent sózzanak a nyakunkba (bár ez megtörténhet), hanem azért, hogy sokszínűbb, izgalmasabb és szórakoztatóbb legyen a tennivalónk. Kutatásokkal alátámasztott, hogy aki a legegyszerűbb munkában is képes örömet találni, az hatékonyabb, produktívabb és jobb közérzettel rendelkezik. Tegyük érdekessé a tevékenységünket. Vagy tegyük érdekesebbé a munkatársaink teendőit. Adjunk vagy keressünk változatos feladatokat. A tennivalók illeszkedjenek a képességekhez, de azért kelljen kissé nyújtózkodni a teljesítésükhöz. Alkalmazzuk az önállóságot, mint felelős és érdeklődést felkeltő eszközt. A kis hétköznapi örömök forrása táplálja a lelki kiegyensúlyozottság óceánját. Ahogy azt Benjamin Franklin is megfogalmazta: „Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor gyere vissza legközelebb is némi olvasnivalóért.

Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels