„Minden nagy játékos önmagát motiválja.” (Kevin McHale)
Sokan küszködünk a motivációnkkal. Pontosabban annak hiányával. Csináljuk már! Miért nem csináljuk? Mikor csináljuk? Várjuk a nagy villámcsapást, hogy hirtelen megteljünk energiával, aztán menjünk előre, mint a légkalapács. Erre elég kicsi az esély. De azért tehetünk az ösztönzésünkért. Kezdjük azzal, hogy megismerkedünk a motiváció természetével.

Nem állandó. A motiváció időleges. Idézzünk fel a múltunkból olyan időszakot, amikor elértünk valami nagy dolgot. Bizonyára volt konkrét célunk, végrehajtási tervünk, nagy adag érzelmi töltettel megspékelve, amelyek mind támogatták a lelkesedésünket. És amikor valóra váltottuk, akkor kiengedtünk. Nem égünk folyamatosan magas hőfokon. Amint a híres DeLorean-nek is fel kell gyorsulnia 88 mérföld/órás sebességre az időutazáshoz, úgy nekünk is el kell érni az üzemi sebességünket. Akkor érhetünk célba. De nem pöröghetünk mindig. Nem lehetünk állandóan motiváltak, és ez normális így. Bár az is biztos, hogy nehezebb újra lendületbe kerülni, ha teljesen leálltunk, mint csak nagyobb tempót diktálni.

Belső és nem külső. Az igazi ösztönzés belülről falad. A külső hatások inkább kényszerhelyzetbe hoznak. Van, aki ezt szereti, de ennek az az ára, hogy másoktól függünk. Sok esetben másokért is dolgozunk, addig, amíg nekik fontos, és amíg ők mozgásban tartanak. Az indítókulcs is nálunk van. Nem tudjuk tetszés szerint bepöccenteni a hajtóművet, csak, ha átadják a kulcsot. Azt pedig akkor teszik, ha nekik kell valami. Ezzel a faktorral vissza is lehet élni, nem egyszer tapasztalhatjuk. Jobb, ha magunkat tudjuk ösztökélni, mert akkor a saját érdekünkben cselekszünk. Az egy dolog, hogy a környezetünk arra buzdít, hogy végezzünk el egy feladatot, mi magunkat azonban sarkallhatjuk arra, hogy ezt a lehető legigényesebben vagy gyorsabban tegyük.

Önmagunk ismerete. Minél többet tudunk a karakterünkről, annál jobban tűzbe hozhatjuk magunkat. A már említett múltbéli sikerek megidézése jól szemlélteti ezt. Ha kielemezzük, korábban mikor és miért lelkesedtünk, mi hatott ránk motiválóan, akkor aktualizálhatjuk ezt a jelen helyzetünkre. Mitől indultunk be előzőleg, és mi lehet ma ez a kapcsoló? Valószínűleg összetett megfigyelésre jutunk. Mondhatnánk, hogy a csillagok állása is kedvezett és minden összejött. De ezen tényezők összességében ott voltunk mi is, akik bele kellett tegyük a valós teljesítményt. Hiába hullik a lehetőség az ölébe valakinek, aki nincs rá felkészülve, vagy lusta és apatikus. Ismerjük fel a körülményeken túl az erősségeinket, a jó tulajdonságainkat és ezekre építsünk. Mert a helyzet változik, az értékeink viszont ismételten képesek helyt állni.

Alakítsuk a környezetünket. Patent egy jelent, amikor Rocky a Szovjetunióban spártai módszerekkel edz. A szekeret is súlyzóként használja, és lefutja a megfigyelésére kirendelt nagy fekete autóval rendelkező elvtársakat. Nekünk talán nagyobb befolyásunk van a szűkebb környezetünk ideális kialakítására. Igaz, (a legtöbbünknek) nem kell orosz szuper sportolókkal megküzdenünk. De a hétköznapok is legalább ilyen nyomasztók tudnak lenni, ha sok a zavaró tényező. Kényelmetlen szék, rosszul ütemezett megbeszélések, csapnivaló minőségű fűrész, szerszámok, és sorolhatjuk mindazt, ami hozzájárul a fókuszunk elvesztéséhez. Figyeljünk arra, hogy felelősen, a lehető legjobb feltételek mellett melózzunk, csökkentve az időveszteséget, az elkalandozást.

Ne féljünk változtatni. Jó dolog a rendszer, és a rendszeresség, de van amikor, és akinek ez kevés. A megszokott szisztéma megbízható iparossá tehet, de nem kedveli a csapongó művészlelket. Pedig olykor frissítésre van szükség, hogy újra iparoskodhassunk. A gépies műszak képesek megölni az eredetiséget és sablonossá tenni a gondolkozást. Ez bizonyos szempontból jó, mert folyamatos munkavégzést biztosít. Ám a mechanikussága lelketlenné, motiválatlanná tehet. Olykor lépjünk ki, és csináljunk különleges, szokatlan dolgokat. Billentsük ki az egyensúlyunkat a napi rutinból, főként, ha fásultságot érzünk. Mozduljunk meg, mozduljunk ki, változtassunk valamin magunk körül, ami újdonságként hat ránk. Néha egészen apró átalakítás is új és lelkes utakra terel, más és ragyogóbb fényben tünteti fel az addigi tevékenységünket.

Az érdeklődés fenntartása. Ugyan a mondás szerint a kíváncsi ember, hamar megöregszik, de az tuti, hogy nem unatkozik. Mert valami mindig foglalkoztatja. Az érdeklődés és a nyitottság a motiváció előszobája. Ráadásul egy tágas és kényelmes előtér, ahova rengeteg és a legkülönbözőbb téma befér. Ha megszoktuk, hogy amikor nem boldogulunk, akkor utánajárunk az elakadásunk okának, az kiváló. Ez a szokás képes új ajtókat kinyitni és ezzel izgalmas, új megoldásokat a kezünkbe adni. Tornásztatja a problémamegoldó képességünket, bővíti az ismereteinket, ismétlődően frissíti az addigi tudásunkat, gyarapítja az önbizalmunkat és ezek mintegy egymást erősítve növelik az önmotivációnkat.

A felsorolt pontok mindegyike saját magunkról szól. Arról, mennyire sokat jelent behatóan ismerni a személyünket. A múlt eredményeiből kihámozva átmentjük a jelenbe azokat a pozitív tulajdonságainkat, amelyeknek a legtöbb hasznát vesszük és némi figyelemmel, segítünk felpezsdíteni a működtetésüket. Nem másokra van szükségünk motiváció terén, hanem a legjobb önmagunkra. Ahogy azt Andrew Matthews megfogalmazta: „Amikor törődsz azzal, amit csinálsz, a lelkesedés célba juttat. Amikor lelkes vagy, akkor nem kell, hogy más motiváljon téged.”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor tölt időt azzal, hogy kiismered a motivációs nyomógombjaidat. És csatlakozz az oldal követőihez, hogy értesülj az új cikkekről.

Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels