„Az embernek az elismerés kell; a folytonos bírálat csak a csalódás és hiábavalóság érzetét kelti.” (Selye János)
Dolgozunk, dolgozunk, dolgozunk, és még ha szeretnék is a feljebbvalóink, akkor sem biztos, hogy érezzük a megbecsültséget. Ez nem csupán a fizetésünk nagyságán múlik, inkább azon, hogy testhezálló módon jusson kifejezésre az elismerésünk. Miként lehetséges a munkában több és jobb elismerést adni és kapni?

Nem csak a főnöké. Nem egyedül a vezetés privilégiuma a dolgozók becsben tartása. A munkatársak egymást is méltathatják. Együttműködünk a kollégákkal. Mi sem természetesebb, ha elégedettek vagyunk velük, ha valóban van mit megköszönnünk nekik, akkor ezt nem rejtjük véka alá. És minél gyakrabban tesszük meg, minél inkább odafigyelve, mire van szükségük, annál pozitívabb lesz a kapcsolatunk, amely valószínűleg a cég számára is előnyöket indukál. Milyen módokon tehetjük ezt meg?

Szóbeli elismerés. A dicséret nagy szó. Annak kiváltképp, aki ebből érzi a leginkább a személye fontosságát. Néhány kedves mondat, egy köszönetnyilvánítás az előző napi munkáért, méltatás a legutóbbi feladat hibátlan lebonyolításáért. Ha nem csak úgy általánosságban dicsérünk, hanem konkrétan és összeszedetten, akkor ez sokat fog nyomni a latba a számára. Adjuk meg a módját, nézzünk a másik szemébe és előre találjuk ki és fogalmazzuk meg a mondandónkat.

Egy kis segítség. Vannak, akik abból érzékelik, hogy értékeljük őket, ha felajánljuk a segítségünket. Olykor a túl sok meló mindenkit próbára tesz, éppen ezért esik jól egy segítő kéz. Nem hagyjuk magára, nem kell egyedül megoldani, törődünk vele, mellé állunk (vagy ülünk). Persze azért ajánlott megkérdezni, hogy örülne-e a segítségünknek. Adjuk meg a lehetőséget a támogató elismerésének, de hagyjuk, hogy erről ő maga döntsön.

Meglepetés! Az ajándékozás az egyik legnehezebb, mégis a legnépszerűbb megbecsülési forma. Nehéz, mert megtalálni a megfelelő személyre szabott meglepetést egy kollégának igencsak munkás küldetés. És népszerű, mert sokan ez utóbbit megspórolva, mindenkinek ugyanazt ajándékozzák, nem foglalkozva azzal, hogy célba ér-e a szándék vagy sem. Egy találó ajándék, ami nem pénz, megdobogtatja az arra érzékeny emberek szívét.

A drága idő. Minőségi időtöltés. Leülni és érdeklődni. Ez már valami. Azoknak mindenképp, akiknek a felettesükkel vagy munkatársunkkal töltött idő sokat számít. Nem egy futólagos jól csináltad megjegyzés az asztala mellett elhaladva, hanem egy rövid elbeszélgetés. Indoklással, részletes okfejtéssel dicsérni és egyben kikérni a véleményét, javaslatokat, ötleteket várni tőle. Adunk a szavára, ő pedig ebből érzi az elismerésünket.

Megerősítő érintés. Ez elég ingoványos terület, a #metoo korában különösképpen. Nagyon könnyen félreérthetővé válik, főleg azok körében, akiknek ez nem jelent sokat. Pedig egy biztató vállveregetés, egy gratuláló kézfogás, jócskán kifejezheti a megbecsülésünket. A félreérthetősége okán, ez a formula némileg hátrébb szorul a munkahelyi elismerések sorában. De ha óvatosan és körültekintően bánunk vele, akkor van helye a többi mellett.

A szeretetnyelvek hasonlósága. Tapasztalt megfigyelő felismerheti az említett öt módban az öt szeretetnyelvet. Ez nem véletlen. Nem csupán a privát szféránkban játszanak szerepet azok a tulajdonságok, amelyek a fontosságunkat hangsúlyozzák. Csak míg ott a szeretet jelképei, a munka frontján az elismerésünk megtestesítői. Előfordulhatnak eltérések az otthoni és a munkahelyi igényeink között, de azért általában az első és másodlagos szeretet vagy elismerés nyelvünk dominál mindkét helyen.

Ő érezze. Amint a szeretetnyelveknél, itt sem biztos, hogy a saját nyelvünkkel kell közelednünk a másik felé. Mert, ami nekünk elismerést jelent, az a másiknak nem feltétlenül. Az ő nyelvén szóljunk hozzá, különben nem érez megbecsülést. Olyan lesz, mintha valami érthetetlen, idegen nyelven beszélnénk neki, ő meg csak bámulna ránk értetlenül. Ismerjük meg őt, tudjuk, mire fogékony és azt alkalmazzuk az irányába.

Személyre szabottan. Túl azon, hogy az ő számára felfogható módon ismerjük el, legyünk a lehető leginkább személyesek. Ha minden egyes nap szóról szóra ugyanazt a beszélgetést bonyolítjuk le, akkor az komolytalan. Aktualizáljunk, frissítsünk, használjuk az ő szavajárását, és figyeljünk a reakcióira, ezek függvényében haladjunk tovább. Vagy, ha mindig éttermi kupont ajándékozunk, holott tudjuk, hogy munkatársunk él hal a komolyzenéért, akkor szintén nem vesszük elég komolyan sem őt, sem az elismerést.

Munka, idő, energia, pénz. Ha valóban szeretnénk a munkatársak iránti nagyrabecsülésünket kifejezni, akkor az erőfeszítésbe kerül. Utánajárást igényel, figyelmet, megfontolt gondolkodást, ötletelést. Ez pedig időt, energiát, pénzt jelent, jelenthet. Azonban sikerünk megkoronázásaként ugyanezeket meg is teremti. Jobb lesz a dolgozók közti kémia, összjáték, így eredményesebb lesz a munkavégzés, javul az időkihasználás, növekszik a produktivitás. A hab a tortán, hogy az egyes emberek pozitív önérzete is erősödik, akik így együtt, energikus és strapabíró csapatot alkotnak.

Ha kielégítjük az elismerés utáni mérhetetlen vágyat, ráadásul teljesen az egyéni igényeknek megfelelően, akkor hatalmas előnyre teszünk szert. Nem csupán üzleti szempontból, hanem emberi oldalról is. Mert ez egy alapvető szükségletünk, ahogy ezt Charlotte Bronte is megfogalmazta: „Akármilyen öregek, csúnyák, megbántottak, elhagyatottak és csüggedtek vagyunk is, amíg szívünkben ki nem alszik az élet parányi szikrája, addig, e kihunyó kis parázs mellett, ott didereg éhesen, kísértetiesen a sóvárgás, elismerés és szeretet után.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor javaslom, hogy fedezd fel behatóbban az elismerés különböző nyelveit, Gary Chapman - Paul White - A munkahelyi elismerés 5 nyelve - Útmutató az eredményes, személyre szabott motiváció gyakorlásához című könyve által. A cikkben foglaltakat is ez a kiadvány ihlette.

Fotó: RODNAE productions, Pexels