„Az idő is a végtelenségig nyújtózik. Ez a helyzet csupán akkor változik meg, ha az ember idegeskedni kezd a teendői miatt. Minél több mindent igyekszünk belezsúfolni az időbe, annál inkább veszít rugalmasságából.” (Gavin Extence) 
A fullasztóan meleg nyárban üdítően hat az elhavazva kifejezés, de munka terén ez mindig nyomasztó. Van úgy, hogy bármennyire igyekszünk a teljesítésekkel, egyre csak zúdulnak ránk a feladatok, ki sem látszunk belőlük. Szinte tehetetlennek érezzük magunkat és sodródunk. Mit csinálhatunk, ha összecsapnak felettünk a meló hullámai? 

Ne idegeskedjünk! Az ingerültség inkább hátráltat, mint segít. Legtöbbször, amint érzékeljük a sokasodó terheket feldühödünk. Az idő haladtával egyre kiszolgáltatottabbnak érezzük magunkat a teendőknek és még idegesebbekké válunk. Közben az indulatainkra fordított időt is elveszítjük és a fókuszunkat is. Kiesünk a kerékvágásból és nehezebb lesz újra felvenni a munka fonalát. Minél jobban zavarja a tudatunkat, hogy nem látjuk a feladataink végét, annál körülményesebbé válik a munkavégzés. Hiszen nem a kötelezettségünkre koncentrálunk, hanem arra, hogy ennyi mindennel lehetetlen végezni. A jóslatunk önbeteljesítővé válik, így valóban lehetetlen érdemben egyről a kettőre jutni. 

Tervezzünk újra! Volt egy elképzelésünk a napunkról és ehhez a hatékonyságunk érdekében a végletekig ragaszkodunk. Amikor az első néhány hirtelen elintéznivaló kizökkent ebből, kicsúszik a kezünk közül az irányítás. Nem ott tartunk, ahol tartanunk kéne, és az összes további programunk is késedelmet szenved. Konfiguráljunk újra! Priorizáljunk újra! Rendezzük át a beosztást, a sorrendet. Ezzel vissza kerül hozzánk az irányítás. Sok esetben sokkal rugalmasabban kezelhető a napunk, mint elsőre gondoljuk. Főként, ha van benne tervezett üresjárat. Utazási idő, ebédszünet, kávészünet. Nem azt mondom, hogy ne ebédeljünk. De kivételesen kihagyhatunk egy kávét, ebédelhetünk rövidebb idő alatt, kevesebbet csevegve. És talán a teendőket is át lehet rendezni. Biztosan van valami, ami később is ráér. Nálam gyakran az adminisztráció rovására megy minden hirtelen beeső munka. 

Tegyünk bele némi extrát! Nem jó éjszakába nyúlóan dolgozni, de megeshet, hogy szükség van rá. Ha úgy vagyunk bekötve, hogy a munkaidő végeztével mindent eldobunk, beleértve az agyunkat is, akkor nehezen vesszük rá magunkat a túlmunkára. De olykor nem oldható meg másként a helyzet. Kell az a plusz, ami bennünk van. Kell egy csipetnyi az időnkből, a tudásunkból, a legjavunkból. Igaz, ezt el kell vennünk máshonnan, de tudjuk, kompenzálva leszünk. Szerencsés esetben a cégünk honorálja az erőfeszítéseinket. Vagy köszönetet kapunk azoktól, akiknek segítettünk. És ha egyik sem, akkor megesik, hogy egészen váratlan helyről, váratlan időben, visszakapjuk mi is a lelkiismeretes hozzáállást. Mert sokan vannak köztünk, akik lelkiismeretesek. 

Kérjünk segítséget! Van, hogy egyedül nem megy. A dühöngésnél jobb felismerni, hogy egyedül soha nem fogunk végezni. Ilyenkor forduljunk másokhoz támogatásért. Ez lehet érdemi segítség kérés a munkatársaktól, de lehet családi is, hogy az aznapi otthoni bokros teendőink elvégzésében segítsenek. Kérjük meg a párunkat, hogy ma ő vásároljon be vagy menjen el a gyerekért. Egy jó csapat, mind a kollégák körében, mind a privát életünkben elengedhetetlen a minőségi teljesítésekhez. És ha már a család szóba került, tőlük türelem is kérhetünk. Időnként az ember frusztrált, hogy még mindig gályázik, ahelyett, hogy végre a szeretteivel lenne. Ha ideiglenesen erre van szükség, akkor tisztázzuk ezt velük. „Ebben a pár napban nem érek rátok, de ígérem, utána pótoljuk az elmaradtakat.” Csak tartsuk be a szavunkat. És ne csináljunk rendszert az elhanyagolásukból. Nagy segítség, ha megértenek és hagynak dolgozni. Nyugodtabban is teperhetünk ilyen háttérrel. 

Engedjük el! Eljön a pillanat, amikor szembesülünk a korlátainkkal. Ha mindenáron bele akarunk szuszakolni a nap 24 órájában 30 órányi teendőt, az biztosan nem fog menni. Abba beleroppanunk. De nyugalom, holnap is van nap. Ami ma kimaradt, azt holnap megcsinálhatjuk. Kényelmesebb megoldás, főleg sok munka idején, ha több napra, esetleg egy hétre kalkulálunk. Mert addig látunk, amíg a terveink szólnak. Ha ez egy nap, akkor oda akarunk mindent beszuszakolni. Ha ez egy hét, akkor nem olyan nagy gond, hogy az edzésünket és egy holnaputáni határidős megbízatást holnapra eltolunk. Akkor jobban átlátjuk, hogy mi hova fér el. Engedjük el ma azt, ami már túl sok lenne. 

Mondjunk nemet. Egy lelkiismeretes embernek piszok nehéz elutasítania valakit, akinek szüksége lenne a munkájára, segítségére. Egy felelősségteljes ember viszont tudja, meddig nyújtózkodhat. Úgy tűnik ez a két igen fontos emberi jellemző ezen a téren kiüti egymást. Valójában kiegészíti. A lelkiismeretességhez nagy adag felelősségérzet is társul. Nem ígér, nem vállal olyat, ami nem teljesíthető. Ezért jó beazonosítani, mikor, melyik kerüljön előtérbe. Tudni kell nemet mondani, mert vannak határaink. Kompetenciában és időben is. Ráadásul egyesek hajlamosak visszaélni a jószívűségünkkel. Legyünk óvatosak! Mi se éljünk vissza a nemet mondás fegyverével! Csak kényelmi szempontból ne alkalmazzuk. Használjuk, amikor valóban teljesíthetetlennek véljük a helyzetet, de ne használjuk, amikor elodázni akarunk valamit. 

Valódi megoldás túlterheltség idején, ha magunkat jól ismerjük. Tisztában vagyunk a határainkkal, a prioritásainkkal, a céljainkkal. A mi fontos és mi nem ilyenkor csúcsosodik ki. Természetesen átmenetileg felrúghatjuk a játékszabályainkat, de akkor is tudni kell, miért tesszük. Az előmenetelért, a pénzügyi javakért, az elismerésért vagy akár csak jószándékból. Ha nyilvánvaló az indíttatás, akkor gördülékenyebb lesz a megvalósítás is. Minden kihívás ellenére. És nem okoz szenvedést és sérülést, sem nekünk sem a környezetünknek. De azért csak bánjunk csínján a túl sok munkával. Könnyű átesni a ló túloldalára. Amint azt Brandon Sanderson mondta: „Még a legártatlanabb dolog is pusztíthat, ha túlzásba viszik.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor olvass el még néhányat az oldalon, hátha azok is elnyerik a tetszésed. 

Fotó: pressfoto, freepik

És ha szívesen olvasnál nyomtatott formában is a blog cikkeiből egy válogatást, akkor itt találsz információkat a könyvről és meg is vásárolhatod.