"A produktív középszerűség általános jellegű fegyelmet kíván. Biztonságos, és senkit sem fenyeget. A középszerűség semmit sem változtat meg." (William Pannapacker) 
Nem szeretünk veszíteni. Alapból biztonság pártiak vagyunk, nem vállalunk a kelleténél több kockázatot. Az életünket is ennek megfelelően rendezzük be. De vajon jól tesszük, ha erre játszunk? Veszítünk-e azzal, ha a megelégszünk a középszerűséggel? 

A középmezőnyben. Ez kockázatmentes övezet. Semmi kimagasló, semmi túlzott eredetiség, szimpla biztonsági játék. Az átlagos környezet megvéd minket, hiszen nem tűnünk ki a többiek közül. Végül is nem kerülhet mindenki a csúcsra, indokoljuk. És nem is vágyik mindenki oda. Dönthetünk úgy, hogy itt maradunk vagy tovább megyünk. A status quo-t leginkább azok szeretik fenntartani, akik középen helyezkednek el. Ez kényelmes, kevesebb a stressz, kisebb a bukás rizikója. Vagy, ha mégis bukunk, itt a veszítjük a legkevesebbet. Fentről nagyot lehet zakózni. Ha nagy eredményekkel büszkélkedhetünk, mindezt, a jó hírünkkel együtt tesszük kockára. Lentebbről pedig eljátszuk a jövőbeni lehetőségeinket, ha sokat vállalunk és nem válik be. Ám az arany középúton nem zavarunk túl sok vizet. Előny, hogy itt minimalizáljuk a veszteségeinket. De hátrányokkal is számolnunk kell. 

Nem kérdőjelezünk meg. A legtöbb céges kultúrában sajnos nem nézik jó szemmel, ha ellentmondunk. Pedig, ha az ellenvélemény nem személyes okokon nyugszik, akkor a jobbítás, az újítás szándéka vezérli. Egy kiküszöbölhető hiba, egy minőségibb szolgáltatás, egy hatékonyabb szervezeti működés elősegítése a célja. De a csöndben maradó kollégák, köztük akár mi is, megfosztják ettől a társaságot. Elveszik a fejlődési potenciált. Amikor valamit kétségbe vonunk, azzal előlépünk a tömegből, gondolkodásra késztetünk másokat és megállítjuk az ész nélkül végzett tevékenységeket. Igen, veszíthetünk vele, de jóval többet veszíthet a teljes közösség, ha a fennálló nem ideális helyzetet, továbbra is fenntartjuk. Tétlenségünkkel hozzájárulunk a változatlan birka mentalitáshoz. Ez a privát életünkben is megmutatkozik. Az átlag elfogadja a dolgokat. Nem néz utána, nem ellenőrzi a tényeket, ez van és kész hozzáállással nyugtázza. Veszélyes, mert a világunk tele van fals és félrevezető információkkal, hírekkel. Rengetegen igyekeznek a maguk érdekében manipulálni minket. 

Elkényelmesedünk. Középen el is tunyulunk. Nem kéri tőlünk senki, hogy csináljunk valami kiemelkedőt. Hogy legyünk jobbak, ügyesebbek, nagyobb tudásúak, esetleg kiválóbbak. Lehet, hogy meg van bennünk a képesség, ám ez nem derül ki. Önmagunkat nem hajtjuk, és az addig mutatott teljesítményünk alapján, a környezetünk sem ismeri fel a bennünk rejlő potenciált. Békén hagynak, és ez nekünk is komfortossá válik. Ha valamikor voltak is merész álmaink, idővel elszürkülnek és akár teljesen el is tűnnek. Nem biztos, hogy ez a mi valódi helyünk, de azzá tesszük. Rájövünk, ha nem ugrálunk egész jól ellavírozhatunk. Nos, az egész jó filozófiája hasznos, ha mindenben a tökélyre hajtunk vagy elégedetlen szülőként tekintünk magunkra. De lelombozó, ha mindenre legyintünk, hogy jól lesz ez. A kényelem hatalmas előnye, hogy otthonos. Minden ismerős, minden szokványos, nem érhetnek kellemetlen meglepetések, váratlan kihívások. A rutin győzedelmeskedik a személyes gyarapodásunk felett. De a védőszárnyai hiába hatnak oltalmazóan. Mázsás súlyokként nehezednek ránk, amely alól nincs menekvés. 

Elsőre vagy előre? Talán ezek a sorok azt sugallják, hogy legyünk elsők. Emeljük fel a kezünket, a hangunkat, a hátsónkat és a tömegből lépjünk elő. A sokadalomból válunk valakivé, aki nem csupán része az egésznek, hanem annak alkotója, formálója. Követő helyett vezető. Szép, nagy, nemes, fontos és felelős cselekedet. De a sikernek része az időzítés is. Ha meggondolatlanul és a gyorsan az élre törünk, akkor valóban jókora kockázatot vállalunk. Hasznos a tájékozottság, a tiszta cél és az ésszerű tervezés. Tudjuk honnan hová akarunk eljutni, és azt is mikor tanácsos indulnunk. Ha megfigyeljük, rengeteg jelentős találmányt és ötlet nem az első hullámban éri el a legnagyobb győzelmeket. Kell, hogy kellően megismerjék, elfogadják, megkedveljék és az kezdeti gyermekbetegségeit szakértően kezeljék. Olykor egy feltaláló, alkotó nem is képes a produktuma, az ötlete módosítására, javítására, mert annyira belelovalta magát az alkotási folyamatba, hogy a termékét tökéletesnek véli. Ennél jobb nem lehet, ezt értsék meg az emberek is. Ráadásul hosszú időt töltött el a kitalálással, a létrehozással, és mint saját gyerekéhez, olyan szorosan kötődik hozzá érzelmileg. Ezért szakítanak nagyobbat a második hullámban érkezők. Ők egy alapra építenek, látják a hiányosságokat, kiküszöbölik azokat és nem kötik gúzsba őket az érzelmeik. Így lesznek elsők a második vonalból. Lehetünk a középmezőnyben, de készen kell állnunk, hogy kiálljunk magunkért, másokért és lépéseket tegyünk az előrehaladásért. Nem feltétlenül elsőnek kell lennünk, de tudnunk kell, mikor mozduljunk és lépjünk egyet a helyes irányba. 

Annyi minden múlik rajtunk. Tengernyi területen nyújthatjuk a tudásunk legjavát. Rajtunk áll, hogy egy arctalan masszába gyúrva éljük az életünket, vagy az átlagos kényelmet feladva teszünk valami figyelemre méltót. Sokkal több van bennünk, mint amit eddig megmutattunk. Csak gyakran elsodornak a hétköznapi kötelezettségeink. Majd addig hánykolódunk a mindennapok tengerén, míg elveszítjük irányzékunkat és a lelkesedésünket. Adjon erőt és energiát a felülkerekedésre Adam M. Grant kiváló gondolata: „A kutatások is azt bizonyítják, hogy hosszú távon nem a felelősség felvállalásából fakadó hibákat bántjuk meg, hanem a tétlenségből következőket. Ha újrakezdhetnénk, a többségünk kevesebbet cenzurázná önmagát, és szabadabban nyilvánosságra hozná az ötleteit és az értékeit." 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor olvass el még néhány cikket az oldalon. Vagy olvasd el a válogatás kötetet. 

Fotó: freepik