„Kezdetben hatalmunk van afelett, hogy valamit elhiszünk-e, ám miután elhittük, hatalma lesz felettünk” (Mihalec Gábor)
Minden meggyőződésünk alapul valamin. Visszavezethetők egy korai információ vagy tapasztalat morzsára, amelyet egy számunkra hiteles forrás adott, biztosított. Ha ez számunkra megbízható, akkor egy életre meghatározhatja az adott témában a szemléletünket. Ám korántsem biztos, hogy ez megfelel a valóságnak. Hiedelmeink egész sora vethet árnyékot az életünk minőségére.

„A szegénységnek nincsenek okai. A gazdagságnak vannak okai.” (Peter Bauer)
Kár szépíteni, gazdagok vagyunk. Az emberiség szintjén nézve azok vagyunk. Talán túlságosan is, különben nem lennénk ennyire elkényeztetettek és pazarlók. Elherdáljuk az energiánkat, a természet energiáját és közben meg fintorgunk és elégedetlenkedünk. Miben vagyunk gazdagabbak és miben szegényebbek, mint a korábbi korok emberei?

„Azoknak áll hatalmában leginkább megbántani minket, akiket szeretünk.” (Csíkszentmihályi Mihály)
A legjobb kapcsolatokban is előfordulhatnak nézeteltérések. Hát még a nem legjobbakban. Ám gyakran nem a vitát kirobbantó probléma a probléma, hanem sokkal inkább a körítés, a körülmény, ahogy az egész elkezdődik és bonyolódik. Kicsúszik a kezünkből a helyzet, mint egy frissen fogott nyálkás és sikamlós hal.

„A hazugságok a társadalmi megfelelői a mérgező hulladékoknak - potenciálisan mindenkinek ártanak.” (Sam Harris)
Semmi sem fekete-fehér. Mindennek több árnyalata van, nem csupán a szürkének. És még egy rakás másik szín van a segítségünkre abban, hogy azt fessünk, amit csak akarunk. A hazugságainkkal is így van ez. Kiszínezhetjük, élénkíthetjük, szépíthetjük őket, de biztosan besorolhatjuk a négy szín által jelölt csoport valamelyikébe.

„Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán.” (Sarah Addison Allen)
Előfordul, hogy elönt a nosztalgia, mint a medréből kilépő Tisza az árterét. Feljönnek a régmúlt emlékei, amelyekről kellemes érzésekkel mesélünk. Még akkor is, ha a megélésükkor nem feltétlenül tartoztak az örömteli és boldog élményeink közé. Mi történik a múltunkkal? Miért látjuk szebbnek ma, mint akkor?

„Ideges vagyok, mert az idegességem idegesít, és fékezi a mindennapi életemet és munkámat.” (Dasa Drndic)
Rendszeresen szembesülünk olyan szituációkkal, amelyek agyvíz felforralók. Ezek lehetnek éppen bosszantó aktualitások vagy nagyobb horderejű tartósabb problémák. Bármelyikre reagálhatunk felfokozottan, idegesen, de attól még a kialakult helyzeten nem változik, nem oldódik meg. Miért nem megoldás a dühöngés és mit tehetünk helyette?

„Az optimista kijelenti, hogy a lehetséges legjobb világban élünk, a pesszimista tart attól, hogy ez igaz.” (James Branch Cabell)
Időnként úgy érezzük a világunk megállíthatatlanul száguld az összeomlás felé. Özönlenek ránk a rosszabbnál rosszabb hírek, mi pedig nem látunk kiutat ebből. Az emberek egy része a félelmeinek mindenféle összeesküvés elméletben ad hangot, amelyek kételyt ébresztenek a tudományok és a fejlődés kapcsán. Valóban ez az igazság? Tényleg egyre rosszabb ez a hely, ahol élünk?

„Az mindig segít bizonyítani az ember igazát, ha csapkod, toporzékol és kiabál.” (Ashleigh Brilliant)
Azt hisszük, ha megemeljük a hangunkat akkor történik valami. Ez így is van, csak gyakran egészen más, mint amit szeretnénk, hogy történjen. Milyen következményei vannak a kiabálásunknak?

„A túlgondoskodás, túlóvás káros, mert nem teszi lehetővé, hogy a gyermek felfedezze az önállóságát, megtapasztalja a saját erejét és határait.” (Nógrádi Csilla)
A gyerekeinket gyakran túl kicsinek vagy túl nagynak tekintjük. Esetleg olyasvalakinek, akinek a bennünk lévő érzelmi űrt kell betöltenie. Egyik sem igazán jó megoldás az egészséges lelkivilágú gyermekévekhez, amelyek elvezetnének az egészséges felnőtté váláshoz.

„Az akarok lenni, amivé az élet tesz, nem akarok tapasztalatot csinálni az életemből. Én vagyok a tapasztalat, az élet formál, az élet irányít.” (Albert Camus)
Bár hiszünk benne, hogy az életünk és a környezetünk vezetői mi vagyunk, a gyakorlat messze nem ezt mutatja. Szeretjük a kontrollt, mindent és mindenkit, amit és akit csak lehet, szeretünk irányítani, de hiába, ha nem vagyunk rá képesek. Jobb, ha megbarátkozunk vele, hogy az irányítással kapcsolatos elképzeléseink nem tükrözik hűen a valóságot.