„Sok tehetség elvész a világ számára egy csepp bátorság hiányában.” (Sydney Smith) 
Van, aki tehetséges és van, aki nem. Vagdalkozunk is ezzel időnként: könnyű neki, mert tehetséges. Ám a képlet nem ennyire egyszerű. A tehetség mit sem ér, ha nem jár kéz a kézben a tudás és a gyarapodás elkötelezett megszerzésének az attitűdjével.
„Annyit használtuk a logika méterrúdját, hogy közben elfelejtettük, hogy a szeretet anyaga megmérhetetlen.” (Eric Knight) 
A mértékegységek leegyszerűsítik, egyértelműsítik és szabályozzák a mindennapjainkat. Nagy segítséget és biztonságot nyújtanak. Ugyanakkor bármennyire is szeretnénk, nem mérhetünk mindent. Többek közt a különböző érzelmeket sem. Legalábbis hagyományos módon nem.
„Az idő nem hit kérdése. Az idő feledés kérdése. Hogy nem veszed észre, ahogy a távolban, a háttérben elszöknek előled az egyforma napok. Amikor valami mással törődsz, amikor valamit alkotsz, amikor belefeledkezel abba, hogy létezel, és nem magaddal törődsz.” (Hartay Csaba) 
Nem minden napunk egyforma. Néha mind elég laposnak vagy unalmasnak tűnik, mégis minden egyes nap más és más. Ami az eltérést okozza, azok mi magunk vagyunk. Olykor bal lábbal kelünk, olykor motiváltan, olykor fáradtan, olykor energikusan. Nincs két egyforma nap, mert nincs két egyforma mi sem.
„Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak azt vegyük észre, amit megtanultunk látni, és figyelmen kívül hagyjuk azt, ami nem illik bele az előítéleteinkbe.” (Douwe Draaisma) 
Hisszük magunkról, hogy objektívek vagyunk, de nem. Annyi minden von a befolyása alá minket, hogy csak nagy nehézségek árán tudjuk megőrizni tárgyilagosságunkat. Ha egyáltalán sikerül. Vagy, ha teszünk érte, hogy adott témában mérsékeljük vagy megszüntessük a részrehajlásunkat.
„Mindig magamra gondolok, és ugyanezt várom el mindenki mástól is. Én ezt nevezem rokonszenvnek.” (Oscar Wilde) 
A tükör nem hazudik. De olykor elvonja a figyelmünket arról, ami a háttérben zajlik. Olyan erősen nézzük magunkat és koncentrálunk személyünkre, hogy közben egyéb nagyon fontos dolgok, emberek, mellékessé válnak. Nem foglalkozunk velük, nem időzünk rajtuk, velük, és ez életünk újabb bonyolult fordulatait jelentheti.
„Már azelőtt eldöntjük, hogy hiszünk-e valakinek, kedvelünk-e valakit, vagy megbízunk-e benne, mielőtt még egyetlen mondatot is váltottunk volna vele.” (Vanessa Van Edwards) 
Egészen jól olvasunk a különböző jelekből. Talán nem pipáljuk le a nyomolvasó indiánokat vagy a sztárnyomozókat, de mindenképp ügyesek vagyunk. Gyorsan képesek vagyunk feltérképezni a dolgokat és ez akár lendületes döntésekre is vezethet minket. Vajon a megérzéseinkre és az első benyomásainkra hallgassunk vagy gyűjtsünk még információkat?
„Az emberek a legritkább esetben töltik ki a dühüket azon, aki megérdemli, mindig annak jut, aki a legközelebb áll.” (Fredrik Backman) 
Előfordult már, hogy úgy éreztük, igazságtalanul tölti ki rajtunk valaki a mérgét? Van úgy, hogy tele lesz a hócipó és épp mi vagyunk azok, akikre ráömlik a tartalma. Ez akár otthon a négy fal között is megeshet, ha a párunknál betelik a pohár. Miként reagáljunk ilyen helyzetben?
„Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk.” (Steven Saylor) 
Ahogy cseperednek a gyermekeink, úgy csúsznak ki a szájukból egyre meredekebb mondatok. Például ilyenek, mint „apa utállak”, vagy „anya nem szeretlek”. Szülőként olykor megálljt parancsolunk nekik és erre ők is reagálnak. Vajon mi áll az ilyen megnyilvánulások hátterében?
„Sokféle arcunk van. Kifelé mutathatjuk azt is, amellyel könnyebben elfogadnak. Az arcunk ezért fárad el estére, mert az izmait nem a bensőnk mozgatja, hanem a külső megfelelés kényszere.” (Müller Péter) 
Az életben egy sor követelménynek kell megfelelnünk, de egészségesen szemlélve, ezek nem alakíthatnak ki bennünk megfelelési kényszert. Gyermekéveinkben árgus szemekkel figyeljük, hogy az általunk nagyra tartott szüleink, mikor, miért dicsérnek meg. Amennyiben elmaradnak a megfelelő formában tett dicséretek, akkor egyre inkább szomjazni fogjuk mások figyelmét. Akár függővé is válhatunk az emberek méltató szavaitól.
„Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni.” (Nora Roberts) 
Számtalan inger ér minket nap, mint nap, és rengeteg minden követeli a figyelmünket. Amikor eldöntjük, mire figyelünk, jelentőséget tulajdonítunk neki. Rövidebb, hosszabb ideig elkötelezzük a fókuszunkat a számára. Mely dolgok kötik le az érdeklődésünket? Tényleg a lényegre koncentrálunk, arra vagyunk figyelemmel, ami valóban számít?
