„A jó vezető lehet elnéző a hibákkal szemben, de nem tolerálhatja a becstelenséget.” (Ray Kroc)
A munkahely egyike azon tereknek, ahol sok időt töltünk, és több emberrel kerülünk rendszeres kapcsolatba. Ezek a kontaktusok rendkívüli mértékben a hatásuk alá vonnak. A főnökök különösen erős nyomot hagynak bennünk. Nem csak a munkában töltött időre befolyásolják a hangulatunkat, de azon túl is. Egy kellemes munkahelyi környezet hazamenve is jobb közérzetet biztosít egy rossz pedig otthon is nyomasztólag hat. Persze mondhatjuk, hogy ne vigyük haza a terheket, ám ez nem mindig könnyű, ha végre a meló után kibeszélhetjük magunkat, és megértésre találunk.

„A mindennapi munka úgy kell nekem, mint a levegő.” (Pablo Picasso)
Egy életünk van, érdemes azt úgy élni, hogy valóban a legjobban kihasználjuk a képességeinket. Mégis hajlamosak vagyunk a megalkuvásra, ha egy kényelmes és aránylag kielégítő életstílust élhetünk. De elgondolkodtunk már azon, hogy valóban azt csináljuk, amit csinálnunk kell? Néhány indok, mivel lesznek értékesebbek a hétköznapjaink, ha a helyünkön vagyunk.

„Oly sok emberrel és helyzettel megesik, hogy felszínesen megismerjük őket, aztán tovatűnnek, és nekünk rá kell döbbennünk, soha nem ismertük őket igazán.” (Leo Buscaglia)
Bizonyára sokat és sokféle formában kommunikálunk nap, mint nap. De megfigyeltük már, hogy kivel, miről, mennyit, hogyan? Napi kommunikációnk nagy része felületes, informatív, inkább kötelező köröket futva információcserét végzünk, és nem mélyedünk bele társalgásokba. Valószínű ez utóbbiban mind le vagyunk maradva, kivéve talán a pszichológusokat. Eléggé kihasználjuk a kommunikációban rejlő kapcsolatépítő erőt?

„A legnagyobb veszteség az elveszett gyerekkor.” (Gergely Ágnes)
A szülő rohan és ennek a rohanásnak aktív részese a kicsi is. Dobáljuk ide-oda, cipeljük magunkkal vagy épp sietősen bedobjuk a hivatalos gyermekmegőrzőbe, hogy délután csak kiváltsuk és vágtassunk vele tovább. Mintha egy dróton rángatott marionett bábu volna. Felmerül a kérdés, közben van ideje gyereknek lenni? Van lehetősége gyereknek lenni mellettünk vagy akár velünk? Létezik egyáltalán a felhőtlen gyermekkor?

„Nem a történések határozzák meg, ki vagyok, hanem én döntöm el, ki leszek” (Carl Jung)
Gyakorta emlegetjük, hogy a körülmények sokat számítanak. Amint a rossz körülményekre való hivatkozást is alapnak tekintjük az elért eredmények tekintetében. Valóban sokat számít hova születünk, kik a szüleink, mennyi törődést és szeretetet kapunk, miben vagyunk tehetségesek. Ám a dolog pikantériája, hogy a hozzánk végtelen hasonló körülményrendszerben élők közt is van, aki sokra vitte és van, aki nem. Mert végső soron nem a közegünk határozza meg a sorsunkat, hanem a döntéseink. Miért érdemes a kedvezőtlen leosztás ellenére is partiban maradnunk?

„Ha a tetteid másokat arra inspirálnak, hogy többet álmodjanak, többet tanuljanak, többet tegyenek és többek legyenek, akkor vezető vagy.” (Dolly Parton)
A legtöbb ember a vérmérsékletétől függetlenül alkalmas a vezetésre. Más kérdés, hogy érez-e magában elég elhivatottságot, motivációt, hogy valódi irányítóvá váljon. A képességek jó része megszerezhető, finomítható, de akadnak olyan jellemzők, amelyek segítenek felismerni, hogy vezető vagy inkább követő személyiséggel van dolgunk.

„Sem a vagyon, sem a győzelem nem örökké tartó állapot, amely úgy kijár az embernek, mint a takarmány az állatnak.” (Antoine de Saint-Exupéry)
Egyre másra jelennek meg a különböző sikeremberek tanácsait tartalmazó könyvek. Mindenki tökéletesen biztos benne, hogy tudja mitől döglik a légy, mitől ömlenek a milliók és mitől lesz sikeres egy ötlet. Vannak alapvetően nélkülözhetetlen összetevők ez igaz, azonban a túltolt sikerre fókuszálás még korántsem biztosítja a megfelelő eredményt.

„A szerelem önmagában mit sem ér, ha nem párosul egy jó adag tudatossággal, önismerettel, etikával, felelősségvállalással és néhány olyan dologgal, ami az érzelmeken túl a garancia lenne a jól működő párkapcsolathoz.” (Pilát Gábor)
Sokan panaszkodunk a párkapcsolatunkra. Jobb esetben belül, magunkban, rosszabban a barátainknak, a környezetünknek. Elégedetlenek vagyunk, zsörtölődünk, morgunk, és vágyunk valami jobbra. Talán konkrétan megfogalmazni sem tudjuk, de valamiért nem érezzük rendben a kapcsolatunkat. Létezik egyáltalán tökéletes párkapcsolat? Vajon, amit ideálisnak tartanánk, az valóban az is lenne? És lehetünk boldogok, ha nem tökéletes a kapcsolatunk?

„Jóllehet bajban lennénk, ha meg kellene fogalmaznunk, hogy minek alapján állapítjuk meg, hogy a rengeteg könyv közül melyik a szemét és melyik az igazi érték. Mégis, ha ott van a szemünk előtt, rögtön észrevesszük.” (Barabási Albert-László)
Még hogy az olvasás elavult. Hiszen mindenki olvas nap, mint nap, a saját szintjén és érdeklődésének megfelelően. Óriás plakátok, reklám újságok, folyóiratok, hírportálok, Messenger üzenetek, Facebook posztok és hosszasan sorolhatnánk. Olvasunk csak az nem mindegy hogyan. Válogatunk vagy ami az utunkba kerül, időtöltés okán elfogadjuk és olvasgatjuk. Mi az előnye, ha magunk választjuk mit olvasunk? Miért jó, ha van egy jó könyv a kezünk ügyében?

„A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben azt suttogja: ez az év boldogabb lesz.” (Alfred Tennyson)
Az év végén nagy csinnadrattával veszünk búcsút az óévtől és bulizzuk át magunkat az újévbe. Közben hajlunk az idealizálásra és akár fogadalmakkal is megerősítjük, hogy mi mindenben lesz más, lesz jobb a számunkra a következő év. De vajon valóban az lesz?