„Mindenesetre az én véleményem az, hogy az egész európai, sőt valószínűleg az egész nyugati, hagyományos értelemben vett „civilizált” társadalom egy hazugságalapú társadalmi struktúra lett.” (Moldován András) 
Az igazmondás alapvető erkölcsi érték. Nem csupán a társadalmi nyomás, hanem a belső iránytűnk által miatt is. Bűntudatot érzünk, amikor hazudunk vagy olyan valótlanságot fedezünk, amiről tudjuk, hogy hátrányosan érint valakit, valakiket. Az elmúlt években mégis elindult a hazugság egyre szélesebb körű elfogadása. 

„Nincs olyan az életben, hogy nincs kompromisszum.” (Jakupcsek Gabriella) 
Naponta kerülünk olyan helyzetbe, ahol valakinek engednie kell a boldogulásért. Kompromisszumot kötünk, alkut ajánlunk, hogy megkapjuk, amit akarunk. Ideális esetben nem csak mi, hanem minden résztvevő jól jár. De örömet okoznak-e ezek az egyezségek? És tényleg nagyban különbözik ez a megoldás az igazi együttműködéstől? 

„Figyeld meg, egy vidám arc milyen édesen vonzó tud lenni; bár nem mindig mosolyog, de boldog és derűs.” (Oliver Wendell Holmes) 
Nem vagyunk egy vidám nemzet. Fergeteges humorunk van, frenetikusan viccesen csürhető-csavarható nyelvezetünk, mégis okkal ragadt ránk a sírva vigad a magyar mondás. Gyakran több bennünk a keserűség a jókedv rovására. Pedig a jókedély sok tekintetben előnyösebb. 

„… És azt tudtam mondani (a gyerekemnek), hogy figyelj, nem várom el, hogy másmilyen legyél, mint amilyen vagy… a te tökéletes verziód legyél, nem olyan, amilyennek én szeretnélek látni.” (Galambos Péter) 
Szülőség előtt tisztán látjuk, hogy ha egyszer gyermekünk lesz, akkor miként állunk majd a feladathoz. Úgy biztos nem, ahogy a szüleink csinálták, vagy éppenséggel ugyanúgy. Aztán jön a csoda egy csöppség alakjában, szülők leszünk és hirtelen megkérdőjeleződik minden. Nem úgy működnek a dolgok, ahogy előre elképzeltük, ahogy szeretnénk és ez megvisel minket. Millió kérdés cikázik a fejünkben és jön a számtalan kért vagy kéretlen válasz. Az egyik önjelölt tanácsadó ezt mondja, a másik azt, a könyv meg amazt. No, így legyünk okosak. 

„Ahány ember él a földön, annyi a félreértés esélye és lehetősége. Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E félreértések összege az a színes, bonyolult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember.” (Márai Sándor) 
A kommunikáció mindig fontos szerepet töltött be az életünkben, de manapság talán még nyilvánvalóbb a szerepe. Nem csupán a közvetlen környezetünkben beszélgetünk, hanem az egész világhoz kapcsolódunk. És ők is próbálnak hozzánk kapcsolódni. Távoli ismerősök, idegenek, külföldiek, de intézmények és cégek is beszélnek hozzánk. Üzenetük van számunkra. És hogy ez átmegy-e az részben tőlük, részben tőlünk, a fogadó féltől függ. Ha nem akarjuk, akkor nem fog átmenni. 

"Mondd, hogy szeretném, gondold, hogy akarom. Merthogy, amit csak szeretnél, az nem fog megvalósulni. Azt akarni kell, mert az akarat, az hoz egy tevékenységet mögé." (Bereczki Zoltán) 
Az új év mindig egy vízválasztó. Irreálisan nagy csinnadrattával ünnepeljük meg, hogy a régi megy, az új jön. Valójában mindez csupán szimbolikus, hiszen nem történik semmi különleges. Az idő szilveszter éjfél után sem jár gyorsabban vagy lassabban, nem leszünk egy csapásra gazdagok és világsztárok sem. Mégis hajlamosak vagyunk ehhez az időponthoz kötni a változást, a változtatást. 

„Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében.” (Fekete István) 
Közeledik a legmeghittebb ünnepünk. A karácsony a gyermekek szemével a legtisztább és legvarázslatosabb időszak. Nem véletlen, hogy erről az ünnepről a mi emlékeink is a gyermekkorunkból a legmaradandóbbak. Vajon mikor veszítjük el a gyermeki csodavárásunkat a karácsony kapcsán? És egyáltalán muszáj így lennie? El kell veszítenünk? 

„Az összeomlás előtt kellene megnézni mindent, csak azt nem tudom, hogy az összeomlás előtt vagyunk-e még.” (Krusovszky Dénes) 
A jólét a lételemünk. Az emberiség nagy része a történelem során gyakran és sokat nélkülözött. Kevesek kiváltsága volt jól élni. Kiváltságos kevesek ma is vannak. De az emberiség tetemes részének nem kell manapság nélkülöznie. Számos kényelmi szolgáltatás, technológia szolgál minket a mindennapokban. És elnézve, egyre többet szeretnénk a boldogságunkat, egészségünket, szórakoztatásunkat biztosító elérhető javakból. Ezért hát fogyasztunk, fogyasztunk, fogyasztunk. De valóban a végtelenségig megtehetjük ezt? 

„A „több” hitvallása ennek megfelelően arra sarkallja az egyént, a cégeket és a kormányokat, hogy hagyjanak figyelmen kívül mindent, ami akadályozhatja a gazdasági növekedést, legyen az a társadalmi egyenlőség megőrzése, az ökológiai harmónia biztosítása, vagy a szülők tisztelete.” (Yuval Hoah Harari) 
Sokan csak szélsőségekben tudnak gondolkodni. Nem sokkal a születésünket követően elkezdődik egy hajszoltság, amely onnantól kezdve a mindennapjaink szerves része. A világ erre épül, és mi a modern idők hangját követve, részt veszünk ebben a végletekig tartó rohanásban. 

„Én azt hittem, hogy az a menő, hogyha valakinek van gerince, ha valakinek van tartása, ha valakinek van véleménye, ha valakinek van bátorsága… És én azt látom, hogy ez egyre kevésbé szükséges. Tehát simán bárkit elárulhatsz következmények nélkül…” (Szulák Andrea) 
A klasszikus vélekedés szerint megvan az ideje a vetésnek és az aratásnak. Ráadásul az utóbbi attól függ, miként vetettünk, milyen minőségű vetőmagot ültettünk és mennyire gondoztuk. Húzhatunk egy párhuzamot a gyerekekkel is. Hosszú-hosszú éveken keresztül vetünk beléjük, normákat, szabályokat, magatartást, erkölcsöt. A végén pedig learathatjuk a munkánk édes vagy kétes gyümölcsét.