„Felelősség hiányában boldogság sincs.” (Jordan B. Peterson) 
Felelősek vagyunk. Akár felismerjük, akár nem. Akár tudatosítjuk, akár nem. Akár felvállaljuk, akár nem. Akár tetszik, akár nem. A felelősség a miénk. És ezt senki el sem veheti tőlünk. 

Másra mutogatni, mást hibáztatni. Mindig van valaki vagy valami, aki és ami okolható, azért, ami van. Rendszerint egy rajtunk kívül álló személy vagy helyzet. A politika, a körülmények, a tanár, a gyerek, a főnök, a kolléga, a párunk. Csakhogy ezekben sokszor mi magunk is jelen vagyunk, közvetlenül vagy közvetett formában. Rögvest jogos a mi felelősségünk kérdése is. Például, vegyünk egy vitát. Egy veszekedést sosem egy ember bonyolít le. Legalább ketten vesznek részt benne. És mint aktív résztvevők a történések közben döntenek, az adott pillanatban reagálnak. Megválaszthatják a reakciójukat. Hivatkozhatunk rá, hogy a másik emelte fel a hangját, ő nem hallgatott meg, csak a saját igazát hangoztatta, de mi is nyakig benne vagyunk a szituációban. Ráadásul, a hozzáállásunk tetemes részét előre meghatároztunk. Hogy miként viselkedünk a konfliktus során, abban szerepet játszik az illetővel való viszonyunk, a róla alkotott képünk, ítéletünk. Akit nem tartunk sokra, azzal többet engedünk meg magunknak, aki felettünk áll, azzal szemben meghunyászkodunk. Az egész lefolyásán változtathatunk, ha változtatunk a viselkedésünkön. Nem biztos, hogy ezzel célt érünk vagy megnyugtatóan rendeződik a helyzet. De az biztos, hogy felelősek vagyunk az alakulásáért, ezért felelősen kell fellépnünk. 

Világunk a felelősségről szól. Az ember katasztrofális ökológiai lábnyomot hagy a természetben. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a modern ember két lábbal tiporja a környezetét. Minden számunkra kényelmes eszköz - autó, internet, telefon, a háztartásban használt kis- és nagy gépek, stb. - hatalmas terhelés jelent a természet számára. Kétséges, hogy ezeket a mély behatásokat, elménkkel felfogható időtartamon belül, kiheveri-e az élővilág. Sokan erre legyintve azt mondják, hogy a cégek feladata a környezetünk védelme, nem az övék. A nagy szennyezők miatt van minden, nem az kisemberek végett. Olyan nincs, hogy valaminek élvezzük az előnyeit, de a hátrányaiból már nem kérünk. Nem határolódhatunk el attól, hogy nekünk is közünk van a világ megóvásához. A magunk szintjén mindannyiunknak szerepe van benne. Hiszen haszonélvezői vagyunk korunk vívmányainak, technológiai fejlesztéseinek. Nekünk is jobb az emberiség nagy közösségével együtt haladni. Szerencsére sokan vannak a másik oldalon is, ahol igyekeznek kicsit zöldebb életet élni. Fenntarthatóbb életvitelt gyakorolnak, és mikrokörnyezetüket ennek megfelelően rendezik be. Ez a szemlélet egyre inkább előtérbe kerül, ahogy tudatosodik az emberekben, hogy a világunk igen nagy bajban van. Meglátjuk majd, mire lesz elég, de mindenképp tennünk kell valamit a Földünkért. És hol kezdhetnénk másutt, mint a saját portánkon? 

Felelősek vagyunk azért is, amit nem teszünk meg. Evidens, hogy a tetteinkért felelünk. Az már kevésbé, hogy a meg nem tett dolgokért is. Mindaz, amit megtehetnénk, de nem teszünk meg, a lelkünkön szárad. Ezeknek csak egy része, amikor nem nyújtunk segítő kezet, nem támogatunk, nem állunk ki valami, valaki mellett. A másik részét a saját képességeink ki nem használása jelenti. Van bennünk egy lehetőség, ami belőlünk lehet. Ezzel nem élni vétek. A tehetség önmagában nem elég, ez igaz, de szorgalommal párosulva csodákat tehet. Ez a mi felelősségünk. A csoda megidézése. Lustaság, halogatás, tehetetlenség, félelem, bármi gördít is akadályt elénk, az a kiteljesedésben gátol. Miért jó, ha legyőzzünk az akadályokat? Mert az önazonosság, az önmegvalósítás boldogabbá tesz. A közérzetünk, a lelkületünk, jobb lesz attól, hogy a helyünkön vagyunk. A legjobb formánkat nyújtjuk és ebből nem egyedül mi profitálunk, hanem a környezetünk is. A boldog ember másokat is boldoggá tud tenni. Nem tudja rájuk ragasztani a jókedvet vagy a kiegyensúlyozottságot, ezek bonyolultabb folyamat ennél, de hatással van rájuk, fényt csempész az életükbe. Ebben az állapotban tudunk a legjobban szolgálni. Így nyújthatjuk a legtöbbet a társadalomnak. Azzal, amiben igazán jók és kiteljesedettek vagyunk. Ebből áll az önmagunkkal szembeni felelősségünk. 

Felelősnek lenni jó. Azt jelenti nem elkótyavetyélők vagyunk, hanem jelentőségteljeset alkotók. Tisztában vagyunk az adottságainkkal, a tudásunkkal és a korlátainkkal is. Számítanak ránk mások, megbíznak bennünk, és teszik ezt teljes joggal. Ragaszkodnak hozzánk, hiszen tudják mit várhatnak tőlünk. Elszámoltathatók vagyunk, nem ijedünk meg sem a kihívásoktól, sem a lehetséges kimenetelektől, sem a következményektől. Amint azt Venczel Vera mondta: „Az életünkben a legfontosabb szerintem a felelősségvállalás. És kiért tudod vállalni? Magadért.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor légy te is egy kicsit felelősebb a saját életed tekintetében. 

Fotó: yanalya, freepik