„Felelősség hiányában boldogság sincs.” (Jordan B. Peterson) 

Másra mutogatni, mást hibáztatni. Mindig van valaki vagy valami, aki és ami okolható, azért, ami van. Rendszerint egy rajtunk kívül álló személy vagy helyzet. A politika, a körülmények, a tanár, a gyerek, a főnök, a kolléga, a párunk. Csakhogy ezekben sokszor mi magunk is jelen vagyunk, közvetlenül vagy közvetett formában. Rögvest jogos a mi felelősségünk kérdése is. Például, vegyünk egy vitát. Egy veszekedést sosem egy ember bonyolít le. Legalább ketten vesznek részt benne. És mint aktív résztvevők a történések közben döntenek, az adott pillanatban reagálnak. Megválaszthatják a reakciójukat. Hivatkozhatunk rá, hogy a másik emelte fel a hangját, ő nem hallgatott meg, csak a saját igazát hangoztatta, de mi is nyakig benne vagyunk a szituációban. Ráadásul, a hozzáállásunk tetemes részét előre meghatároztunk. Hogy miként viselkedünk a konfliktus során, abban szerepet játszik az illetővel való viszonyunk, a róla alkotott képünk, ítéletünk. Akit nem tartunk sokra, azzal többet engedünk meg magunknak, aki felettünk áll, azzal szemben meghunyászkodunk. Az egész lefolyásán változtathatunk, ha változtatunk a viselkedésünkön. Nem biztos, hogy ezzel célt érünk vagy megnyugtatóan rendeződik a helyzet. De az biztos, hogy felelősek vagyunk az alakulásáért, ezért felelősen kell fellépnünk. 

Világunk a felelősségről szól. Az ember katasztrofális ökológiai lábnyomot hagy a természetben. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a modern ember két lábbal tiporja a környezetét. Minden számunkra kényelmes eszköz - autó, internet, telefon, a háztartásban használt kis- és nagy gépek, stb. - hatalmas terhelés jelent a természet számára. Kétséges, hogy ezeket a mély behatásokat, elménkkel felfogható időtartamon belül, kiheveri-e az élővilág. Sokan erre legyintve azt mondják, hogy a cégek feladata a környezetünk védelme, nem az övék. A nagy szennyezők miatt van minden, nem az kisemberek végett. Olyan nincs, hogy valaminek élvezzük az előnyeit, de a hátrányaiból már nem kérünk. Nem határolódhatunk el attól, hogy nekünk is közünk van a világ megóvásához. A magunk szintjén mindannyiunknak szerepe van benne. Hiszen haszonélvezői vagyunk korunk vívmányainak, technológiai fejlesztéseinek. Nekünk is jobb az emberiség nagy közösségével együtt haladni. Szerencsére sokan vannak a másik oldalon is, ahol igyekeznek kicsit zöldebb életet élni. Fenntarthatóbb életvitelt gyakorolnak, és mikrokörnyezetüket ennek megfelelően rendezik be. Ez a szemlélet egyre inkább előtérbe kerül, ahogy tudatosodik az emberekben, hogy a világunk igen nagy bajban van. Meglátjuk majd, mire lesz elég, de mindenképp tennünk kell valamit a Földünkért. És hol kezdhetnénk másutt, mint a saját portánkon? 

Felelősek vagyunk azért is, amit nem teszünk meg. Evidens, hogy a tetteinkért felelünk. Az már kevésbé, hogy a meg nem tett dolgokért is. Mindaz, amit megtehetnénk, de nem teszünk meg, a lelkünkön szárad. Ezeknek csak egy része, amikor nem nyújtunk segítő kezet, nem támogatunk, nem állunk ki valami, valaki mellett. A másik részét a saját képességeink ki nem használása jelenti. Van bennünk egy lehetőség, ami belőlünk lehet. Ezzel nem élni vétek. A tehetség önmagában nem elég, ez igaz, de szorgalommal párosulva csodákat tehet. Ez a mi felelősségünk. A csoda megidézése. Lustaság, halogatás, tehetetlenség, félelem, bármi gördít is akadályt elénk, az a kiteljesedésben gátol. Miért jó, ha legyőzzünk az akadályokat? Mert az önazonosság, az önmegvalósítás boldogabbá tesz. A közérzetünk, a lelkületünk, jobb lesz attól, hogy a helyünkön vagyunk. A legjobb formánkat nyújtjuk és ebből nem egyedül mi profitálunk, hanem a környezetünk is. A boldog ember másokat is boldoggá tud tenni. Nem tudja rájuk ragasztani a jókedvet vagy a kiegyensúlyozottságot, ezek bonyolultabb folyamat ennél, de hatással van rájuk, fényt csempész az életükbe. Ebben az állapotban tudunk a legjobban szolgálni. Így nyújthatjuk a legtöbbet a társadalomnak. Azzal, amiben igazán jók és kiteljesedettek vagyunk. Ebből áll az önmagunkkal szembeni felelősségünk. 

Felelősnek lenni jó. Azt jelenti nem elkótyavetyélők vagyunk, hanem jelentőségteljeset alkotók. Tisztában vagyunk az adottságainkkal, a tudásunkkal és a korlátainkkal is. Számítanak ránk mások, megbíznak bennünk, és teszik ezt teljes joggal. Ragaszkodnak hozzánk, hiszen tudják mit várhatnak tőlünk. Elszámoltathatók vagyunk, nem ijedünk meg sem a kihívásoktól, sem a lehetséges kimenetelektől, sem a következményektől. Amint azt Venczel Vera mondta: „Az életünkben a legfontosabb szerintem a felelősségvállalás. És kiért tudod vállalni? Magadért.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor légy te is egy kicsit felelősebb a saját életed tekintetében. 

Fotó: yanalya, freepik