Szenvedély

A lelkesedés az örömteli életünk igazi motorja

„Nincs szenvedély, ha a langyos vizet választjuk, ha olyan életre rendezkedünk be, amely kevesebb, mint amire képesek vagyunk.” (Nelson Mandela)
dance.jpeg
Csak nekem tűnik úgy kimenve az utcára, hogy egy rakás búval bélelt emberrel van tele az ország, világ? Vagy ez a szomorú valóság, hogy ugyan agyat még nem csócsálunk, de sokszor már egy zombi lelkesedésével és életvidámságával vetekszünk. Unottan, közönyösen nézünk ki a fejünkből és jövünk megyünk, mintha csak egy rutinszerű napi programot követnénk. Akár az egykedvű és lélektelen robotok. Lehet, hogy valami hiányzik belőlünk?

Van egy erős érzelem, amely képes ezt az egész álmatagságot egy pillanat alatt megszüntetni. Úgy hívják szenvedély. Nem csak kevesek kiváltsága ezt megtapasztalni, hanem bárkié, aki hajlandó felfedezni a magában szunnyadó tüzet. A tűz felszítása pedig nem egyéb, mint az életünket a helyes irányba állítani. Tisztában lenni azzal mit akarunk, mit várunk, és tenni is érte. Ez lelkesedéssel tölt el bennünket, és lehetővé teszi, hogy élvezzük minden napunkat. Minden napunkat? Harsannak fel erre a kétkedők. Lehetséges ez? Tegyünk vele egy próbát, gondoljuk végig az alábbiakat.

Imádjuk a hétfőt? Sokan már hétfőn a pénteket várják. Milyen élet az, ahol a hét hét napjából ötöt szeretnénk gyorsan átugorni. Nagyon jól megragadta ennek a filozófiának a lényegét a TGI Fridays (Thank God It’s Fridays – Hála istennek péntek) elnevezésű amerikai étteremlánc. Legalábbis a nevében. Talán nem véletlen az sem, hogy hétfőn reggel megnő a szívinfarktusok száma. Ja, végül is indul egy stresszes és undormányos új hét. Nézzük más aspektusból. A hétfő nagyszerű nap. Új lehetőségek, új kihívások, új emberek, új kapcsolatok várnak ránk. Egy új hét kezdődik, amikor tovább küzdhetünk a céljaink megvalósításáért, építhetjük az álom életünket. Minden egyes nap a lehetőségek széles tárházát hordozza magában.

Imádjuk a munkánkat? Vagy csinálgatjuk, mert pénzt adnak érte és ki kell fizetnünk a számlákat. Mondják, hogy egy munkahelyen csak két ember elégedett a fizetéssel, a főnök a miénkkel, mi pedig a főnökével. Ha nem fizetnének egy kanyit sem azért, amivel foglalkozunk, akkor csinálnánk? Ez a mindent eldöntő kérdés. Mert eltölteni a napunk egy harmadát valahol, ahol még csak jól sem érezzük magunkat, és a szemünkben értékeset sem hozunk létre, nagyon lelombozó. Minden munkának megvan az értéke. Még az utcaseprőének is. Szoktuk is mondani a kicsi lányunknak, hogy nézze meg, milyen fontos feladatot lát el az a bácsi vagy néni, mert eltakarítja a lehullott leveleket és mi nem esünk hasra rajtuk. Szóval a legegyszerűbb teendőben is találhatunk hasznosságot, értéket. De most az számít, hogy mi leljük meg azt a tevékenységet, amely minket felemel. Akkor reggelente nem kóválygunk, hanem energikusan kipattanunk az ágyból. Nem érezzük többé nyűgnek a melót, mert klasszikus értelemben nem is fogunk dolgozni. Örömet okoznak a dolgaink, tele leszünk tetterővel és élvezni fogjuk a napjainkat. Minden egyes napot alig várunk majd.

Imádjuk a családunkat? A párunkat? A gyermekünket? Most ezen fel lehet háborodni, micsoda kérdés ez! De magunkba kell néznünk, mert ha nem a megfelelő kapcsolatban élünk, akkor az felzabálja az energiánkat. Nem hibátlan, surlódásmentes családi életről beszélek, az tán nem is létezik. Ám ha mindenért a másikat okoljuk, ha folyton vitázunk, az nem épp a harmónia jele. Azontúl, hogy megtanulunk együtt élni, akarni kell tenni is a másikért. Ha jó érzéssel tölt el, hogy a kedvére tehetünk, ha keressük a lehetőséget, hogy örömet szerezzünk neki, kedveskedjünk, és időt szakítunk egymásra, akkor jó az irány. Ha nem mi vagyunk a középpontban, hanem a másik, és boldoggá tesz minket, ha őt boldognak látjuk, ez a kapcsolat érzelemmel és szeretettel telített. A nagy fellángoló szenvedély elmúlik és átcsap mély szeretetbe. De ettől még lehetünk szenvedélyesen odaadóak a párunk és a családunk iránt. A családra fordított szerető figyelem és törődés a legemlékezetesebb és boldogabb pillanatainkat jelenti.

Imádjuk az életünket? Hobbi, spirituális élet, sport, tanulás, fejlődés, és még oly sok minden, ami a hétköznapjainkat gazdagíthatja. Igazából bármely területére irányítjuk is ezt a kérdést, ez az egy a fontos, hogy szenvedéllyel viseltetünk-e az életünk iránt? Ha igen, szerencsések vagyunk, mert tartalmas és hasznos életet mondhatunk magunkénak. Bár úgy vélem, a szerencse ebben az esetben sem a megfelelő megfogalmazás. Tudatos döntések sorozata, életmód illetve attitűd választás, amelyek ajtót nyitnak egy élményekkel és derűvel teli léthez.

Néhány példa arra, mit ad ha szándékosan a szenvedélyes életet választjuk. Emberek, akik kellően elszántak és elvakultak voltak ahhoz, hogy megvalósítsák a látomásaikat, a küldetésüket. Hittel és szenvedéllyel töltötték meg az elméjükben született gondolatmorzsát, és teret adtak neki, hogy ne csak egy képzeletbeli idea legyen, hanem valóságossá váljon. Steve Jobs forradalmasította a számítástechnikát és kommunikációt. Halálát követően is emberek millióit szolgálja az a rendszer, amelyet megálmodott. Albert Schweitzer orvos, aki afrikai leprások gyógyítására tette fel az életét, és ezért a tevékenységéért 1952-ben Nobel-díjat kapott. Egy alkalommal így nyilatkozott; „Ha újra kezdhetném az életem, ugyanezt az utat választanám, mert ez az én sorsom. Nem volt könnyű életem, sok nehézséggel kellett megbirkóznom. De azok közé a kiváltságosok közé tartozom, akiknek megadatott, hogy ifjúkori eszméjük alapján élhetnek, és ezért mély hála tölt el.” Vagy Andy Weir, aki megszállottan pontos tudományos alapokra helyezte fantasztikus regényét, amely azonban egy kiadónak sem kellett, így ingyenesen tette elérhetővé folytatásokban a saját honlapján. A népes rajongó tábor nyomására aztán az Amazon Kindle verzióján is elérhetővé tette egy potom összegért, majd miután rövid idő alatt több tízezer példányban töltötték le, így végül keményfedeles nyomtatásban is megjelent és bestseller lett. A marsi című könyvből aztán film is készült (a részben hazánkban is forgatott film nálunk Mentőexpedíció címen fut).

Sok hasonlót fel lehetne sorolni. Azért nagyon különbözők a példázatok, hogy lássuk a legkülönfélébb dolgok foglalkoztathatnak minket, a sikerünk nem azok témájában bújik meg, hanem a hozzáállásunkban. Abban mit tartunk megvalósíthatónak, mit hiszünk el magunkról és az eredményességünkről. Hiszünk-e a céljainkban és magunkban szenvedéllyel akkor is, amikor senki más nem. Ha igen, akkor a hétköznapok értelmet nyernek, és a dinamizmus kiül az arcunkra, a tekintetünkre, betölti a beszédünket, a viselkedésünket.

A legjobb, ha találunk valamit, amiért élhetjük az életünket. De minimum találjunk valamit minden egyes nap, amiért érdemes felkelnünk. A szenvedélyes embereknek sem tökéletes az élete és minden napja. De van egy vezérfonala a létüknek, amely segít túllendülni a nehézségeken és kihívásokon. Ők is megrendülnek néha, de a missziójuk és a bizodalmuk túllendíti őket ezeken. Találjuk meg a miértünket. Viseltessünk szenvedéllyel az életünk iránt. Győzzük le a fásultságot és a kedvtelenséget, tegyük lehetővé, hogy a feltöltődés, a jobbító remény és az alkotóvágy átvegye a hatalmat felettünk. Éljünk igazán. Minden nap. Jon Bon Jovi megfogalmazásában; „Semmi sem fontosabb a szenvedélynél. Nem számít, mit csinálsz az életedben, azt szenvedéllyel tedd!”

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor élj szenvedélyesen és csatlakozz a követőkhöz.