Mire vállalkozok?

8 pont, amit érdemes átgondolnunk, mielőtt vállalkozásba fogunk

"Úgy látom, az emberi szellem nagy szerepet játszik az üzletben. A munka nem okvetlenül robot, és nemcsak a pénzhajhászásról kell szólnia. Lehet humánus vállalkozás is, amellyel az emberek őszintén rokonszenveznek." (Anita Roddick)
open-sign-1617495_960_720.jpg
Egyre többen elégedetlenek a munkahelyükkel és döntenek úgy, belefognak valami saját dologba. Ez nagyszerű, hisz a kisvállalkozások a gazdaság fontos motorjai. Ám mielőtt vadul feladná az ember az állását és önállósítaná magát érdemes megfontolni az alábbiakat, hogy a saját lábra állás inkább eredményes, mint kínszenvedéses legyen.

1. Megfelelő ötlet. Brian Tracy szerint elég csak 5%-nyi többlet. Mindössze ilyen kis különbség elegendő egy termékben, szolgáltatásban, vagy ötletben. Ha csekély 5%-ban eltérünk a konkurensektől, máris sikerre esélyesek vagyunk. Ugyanakkor kitér arra is, hogy ha a különbség túl nagy, akkor esetleg idő előtti lesz a kezdeményezésünk, és nem ismerik fel az értékét, mert a fogyasztók nem állnak készen a befogadására.

2. Rendezett jogi és pénzügyi háttér. Mielőtt bármit is lépünk, konzultáljunk szakemberekkel cégünk alapítása ügyében. Robert T. Kiyosaki szerint szükségünk van három jó szakmai alappillérre, egy könyvelőre, egy pénzügyi tanácsadóra, egy jogászra. Ők össze tudják párosítani a fantazmagóriáinkat a megvalósíthatósággal. Segítségükkel a kósza ötletünkből legális és támadhatatlan realitás válhat. Tudásukkal gondozottak lesznek a pénzügyeink és a jogszabályok útvesztőjében sem veszünk el. Okosan válasszunk partnereket a személyükben, mert az egész cégünk sikere múlhat azon, mennyire sikerül szoros bizalmi kapcsolatot ápolnunk velük.

3. Nézzük meg anyagi lehetőségeinket és igényeinket. Legyen tartalékunk, amihez hozzányúlhatunk vész esetén. Legalábbis, ha vállalkozásunk jellegéből adódóan igényli a pénzügyi ráfordítást. Manapság igen sok kezdeményezést találunk, ahol akár tetemesebb anyagi javak nélkül elindítható egy ötlet megvalósítása. De tartsuk szem előtt, hogy az induló cégek 80-90%-a nem éri meg az öt éves évfordulóját, csődbe megy. Elfogy az a financiális háttér, amely a további működést biztosíthatná. Bizonyos esetekben pedig a növekedés és a siker lesz a buktató, mert a finanszírozás nem képes lépést tartani a gyarapodással. Pénzelni kell tudnunk a megnövekedett igények, és megrendelések kielégítését.

4. Vegyük számba a kapcsolatainkat. Ahogy összegezzük az ismeretségünket egy esküvő megszervezésnél is, úgy amikor belefogunk valamibe, nézzünk körül a környezetünkben. Ki ért ahhoz, amibe bele akarunk vágni? Ki segíthet? Kivel tudnánk együttműködni? Napjainkban teljesen természetes, hogy előre haladásunk érdekében kapcsolatrendszerünkhöz folyamodunk. Legyen szó akár egy munkahelyváltás, akár egy vállalkozás indítás kapcsán. Ma te segítesz nekem, holnap én neked. Az önzetlenség és a kölcsönösség két elengedhetetlen eleme egy sikeres kapcsolati hálónak. Éljünk ismeretségünk biztosította előnyökkel. Viszont különítsük el a kapcsolati támogatást a szívességektől. Körültekintően kérjünk szívességet. Például nem mindegy, hogy a sógorunkat kérjük meg fordítson le valamit angolra, mert tanárként ért hozzá, vagy költünk egy profi fordításra és lektorlásra, amelynél elégedetlenségünk esetén élhetünk a reklamációnkkal.

5. Specialisták. A cég megfelelő hátterének működtetésén túlmenően specifikus szakemberekre is szükségünk lehet. Olyanokra, akiknek az a szakterületük, amivel mi foglalkozni szeretnénk. Kikérni a tanácsukat, megfizetni a kompetenciájukat elsőbbségi helyzetet teremthet vállalkozásunk részére. Ám vigyázzunk a szakértők korlátoltságával. Gyakran csak a saját szakmájuk keretein belül tudnak kiváló megoldásokat szolgálni. Amennyiben eredetiséget is szeretnénk belevinni a megvalósításba, akkor némi bátorság és jó adag kreativitás is el fog kélni.

6. Tervezzünk. Steve Jobs mondta; „A tervezés nem arról szól, hogy valami hogyan néz ki, vagy milyennek tűnik. A tervezés lényege, hogy hogyan működik.” Lássuk a célt, hova akarunk eljutni a vállalkozásunkkal. Így könnyebb lesz lebontani részfeladatokra a teendőinket, hogy el is jussunk oda. A kis célok elérése összhangban kell legyen a küldetésünkkel, támogatniuk kell azt. És ha valami nem szolgálja megfelelően a terveinket, akkor rugalmasnak kell lennünk, megválnunk tőle, és mással próbálkoznunk. Ami jónak tűnik elméletben nem mindig működik a gyakorlatban. Ahogy a pilóták is apró korrekciókat végeznek repülőútjuk során, hogy elérjék a célállomást úgy ezt mi is tegyük meg.

7. Pozicionáljunk cégünket. A tervezési folyamat fő eleme tisztázni, mihez értünk, pontosan mit akarunk csinálni. Határozzuk meg kik vagyunk, mit nyújtunk. Nem biztos, hogy széles spektrumot kell felölelnünk és sok mindent felvállalnunk, mert a végén csak szétforgácsolódunk. Egy területre helyezzük a fókuszunkat, és abban alkossunk kiemelkedőt.

8. Teremtsünk értéket. Valós problémát oldjunk meg vele, és legyen igény az emberek részéről arra, amit kínálunk. Ne jó ötletünk legyen, ami szerintünk nyerő, hanem megoldásunk bosszantó vagy hiányos dolgokra. Fedezzük fel a problémát, és értessük is meg a társadalommal, hogy mire alkalmazható, amivel szolgálunk. Henry Ford szerint, az emberek nem akartak autót. Gyorsabb lovat szerettek volna, mert a jelenlegi lassú volt és könnyen elfáradt. Így soká tartott vele egy hosszabb utazás. Sőt, az utazásokra az életük is ráment. Erre szerettek volna hathatós választ. Ford tovább látott a lónál, megértette a fogyasztók valós szükségleteit, és produktumát el is fogadtatta a tömegekkel.

Még sok mindenről beszélhetnénk - mint a marketing, amely szintén lényegi szerepet kap már a tervezési fázisban, hát még később - de most leginkább az indulási fázis lépéseinek áttekintése volt a cél. A start akkurátus előkészítése, egy átgondolt stratégiával megspékelve alapítandó cégünk sikerének záloga lehet. Peter Ferdinand Drucker gondolata, hogy a „sikeres üzletmenet láttán mindig gondolj arra, hogy valaki egyszer lépett egy merészet.”. Ha már bátran belevágtuk, tegyük profin is, és fordítsuk a magunk javára a rákészülést.

 

Ha benned is van vállalkozó szellem, és tetszett ez a poszt, akkor like-old és oszd meg a facebook-on.