„Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek nem bírták megroppantani.” (Lucian Blaga)
Az élet nem fenékig tejfel és a kerítés sincsen kolbászból. De csokiból sem. Gyermekkorunk óta formálódunk, és bizony az évek során ránk rakodó tapasztalat és élmény határozza meg mennyire találjuk meg a helyünket a világban. Az önképünk felel azért, hogy jól teljesítsünk és kiegyensúlyozottak, boldogok legyünk. Amikor az önképünk rendben van, akkor bizony az életünk is rendben van. Ez nem azt jelenti, hogy minden probléma mentes, hanem hogy tudjuk orvosolni a felmerülő nehézségeket. Pár apró, de annál fontosabb megjegyzés, amely megmutatja a magunkról alkotott kép erejét, energikusságát, edzettségét. Valamint javíthat is a mentális állóképességünkön.

Amit mások mondtak. Amit hallottunk és hallunk az meghatároz minket. Követjük azokat a mintákat, amelyek meghatározták eddigi életünket. "Te ezt nem tudod megtenni", "Kinek képzeled magad" és hasonló épületes mondatok, egyáltalán nem segítenek az önbizalmunkon. Ha ezeket gyakran vágták a fejünkhöz korábban, akkor nagy valószínűséggel mi is ezeket hangoztatjuk ma magunkban. Belénk ivódott és kétkedő felünk rendszeresen ezzel a számunka jól ismert károgással töri le a pozitív kezdeményezéseinket. Azonban tudatosan kell semmibe vennünk az ilyen visszahúzást. A múltunk ilyetén melegen tartása nem béníthatja meg a jelen tetteit és egy reményteljes jövő eljövetelét. Sokan olyan erős kifejezésekkel illetik önmagukat, amelyeket tán sosem mondanának más embereknek. Maguknak mégis mondogatják, szörnyű önpusztítás végezve ezzel. Juhász Gyula mondta; „Minden vád ellen lehet védekezni, csak az önvád ellen nem.”

Önmagunk szeretete. Valószínűleg mind olyan párt keresünk magunknak, aki tisztel minket, elfogad a hibáinkkal együtt, támogat, megvédelmez és kiáll mellettünk, ápol, ha kell, meghallgat és gyengéden fordul felénk. Ez a lista szubjektíven a végletekig bővíthető és variálható. De már ebből is jól érzékelhető, hogy mire van igényünk. A pikantériája ennek, hogy a legtöbben ugyan elvárjuk egy másik embertől az irányunkba ezeket a dolgokat, de mi magunk nem tesszük ezt meg saját magunkért. Egyszerűen elvárjuk, hogy szeressen, de mi nem szeretjük magunkat. Ez igen nonszensz. Önmagunk szeretete minden szeretet alapja. Ha erre nem vagyunk képesek senkit sem tudunk szeretni igazán. Hogy ciki önmagukat szeretni? A helyén kezelve nem ciki. Nem valamiféle nárcisztikus és teátrális önimádatról beszélek, hanem magunk egészséges elfogadásáról, biztatásáról, szeretetéről. Ez teljesen normális kéne, hogy legyen. Sajnos mégsem az.

A tagadás helyett megértés. A tagadás haszontalan. Mert a tudatalattink nem veszi be a „nem” szót. Amikor valamit elutasítunk, például azt mondjuk magunknak, hogy "ne félj", ebből csak a félj szó regisztrál az agyunk rejtekében. Így épp a szándékozni kívánt hatás ellentétét érjük el, és megerősítjük a félelmünket. Sajátítsuk el a pozitív és megértő megerősítéseket, belső beszédet. Az egyszerű, általános és kevésbé hatásos " nem félek, meg tudom csinálni, és megnyerem" helyett mondhatunk valami ilyesmi: "a legjobb tudásom szerint cselekszem, ezért minden esélyem megvan a nyerésre. Ha most mégsem sikerül, akkor sem dől össze a világ, a csalódottságom ellenére is szeretem magam, és legközelebb újra nekivágok." Vegyük le a terhet a vállunkról. Annak a frusztrációnak a súlyát, hogy most vagy soha. Nyújtsuk a legjobbat de engedjük el a mindenáron siker kényszerét. Könnyebb lesz így.

Csináljuk most. Önbizalmunkat két dolog erősítheti, a sikerélmény és önmagunk legyőzése. Az előbbi nem csak mindig rajtunk múlik, az utóbbi azonban csupán önfegyelem kérdése. Amit ma megtehetünk, azt tegyük is meg. Egy kényelmetlen telefon, egy körülményes ügyfél panaszkezelése, egy konfliktus elrendezése vagy csak a fű lenyírása, mind lehet halogatásunk tárgya. De ha lerendezzük őket, az eredménytől függetlenül, önmagunk felett győzedelmeskedtünk. Erősítsük a jobb énképünket azzal, hogy elvégezzük a kihívást jelentő feladatot. És ne engedelmeskedjünk annak a belső hangnak, aki folyton ötletesebbnél ötletesebb kifogásokkal traktál bennünket, miért is nem kéne megtennünk ezt vagy azt. Tegyünk valamit magunkért. Valamit, ami nem komfortos, könnyű, de jót tesz nekünk. A saját, önképerősítő érdekünkben.

Az önképünket hozott anyagból gyúrjuk össze, majd pedig a szokásainkkal tesszük masszívvá. Ezért van az, hogy amit elvártak tőlünk gyerekként, azt várjuk el mi is magunktól. Amilyen szófordulatokkal életek irányunkba, mi is ezeket használjuk. Ezzel bonyolítjuk meg igazán az életünket. Úgy véljük, csak az a helyes, amit régóta működtetünk és más megoldást el sem tudunk képzelni. Pedig olykor vállalva az apró változtatások kényelmetlenségét vagy kínját, jelentősen nagyobb önbizalmat alakíthatunk ki magunkban. Túl lépve az addigi korlátokon, a saját kezünkbe helyezett felelősséggel, több mindent érhetünk el. Ahogy Denis Waitley megfogalmazta; „Nem az tart vissza, ami vagy, hanem amit gondolsz, hogy nem vagy.”

Ha te is sikerrel formálod az önképed, és tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez.