Konfliktuskezelés

9 lépés a vitás helyzetek megnyugtató rendezésére

„Sikerélményed akkor lehet, ha adott egy konfliktus, amit jól oldasz meg: a megoldása maga a sikerélmény.” (Csernus Imre)
fire-and-water-2354583_960_720.jpg
Naponta kerülünk összetűzésbe embertársainkkal. Hol közelebbi, hol távolabbi emberekkel konfrontálódunk. Ez természetes velejárója az életnek. Az azonban már kevésbé, hogy a felmerülő konfliktusok egy részét nem oldjuk fel. Ez sérülést okoz a kapcsolatnak, az adott személyeknek és felesleges stresszforrás, amely egyben gátja az egészséges önértékelésnek. Hogyan rendezzük a nézeteltéréseinket a lehető legkevesebb járulékos veszteséggel?

Felismerni. Az sem mindig egyértelmű, hogy baj van. A tűréshatárunk, ahogy a vehemenciánk is, teljesen eltér egymástól. Eredményeképp, ami nekünk még belefér, másoknak talán már nem. Amit mi sértőnek tartunk egy másik ember nem biztos. Felemás szituáció alakul ki, ha nem látjuk meg, itt valami gond van, és nem foglalkozunk vele még csírájában, mielőtt visszafordíthatatlanná válna.

Mit ér a kapcsolat? Egy konfliktus megoldásának nagy kérdése, mennyire fontos a számunkra az érintett személy. Logikus, hogy valakivel összeszólalkozni a buszon más műfaj, mint egy évtizedes barátságot sutba dobni egy beszólásért. Ha értékes a kapcsolat, akkor igenis dolgoznunk kell a problémás szituáció rendezésén. Legyünk kezdeményezők, tegyünk lépéseket a békéltetés irányába és figyeljük a reakciókat. Ez utóbbi megmutatja majd, hogy a másik félnek is tartja-e annyira a viszonyunkat, mint mi.

Véleményezni. Nagyon fontos, hogy a kialakult helyzetet véleményezzük, soha nem a személyt. A személyeskedés nem vezet célra, mert ott a jelen gondtól független tényezők is szerephez jutnak. Például elképzelhető, hogy valakit nem kedvelünk igazán, és egy hirtelen jött összetűzést arra használunk fel, hogy minden gyűlöletünket rá zúdítsuk. Koncentráljuk az adott hiba helyreállítására, beszéljünk arról, ami most a jelenben történt, mert ez a kulcsa a szituáció helyrehozásának. Lehet hibáztatni valakit és felelősségre vonni, de csak a most történtek miatt.

Ne sodorjanak el az érzelmek. Az előbb említettek végett ne engedjünk az érzelmeink csábításának. Felhánytorgatunk régi históriákat, hangsúlyozzuk az illető alkalmatlanságát és a másik földbe döngölésének és megsemmisítésének a lehetősége az aktuális kérdést a feledés homályába taszítja. Lehetünk felbőszült vezetők egy cégnél vagy paprikás hangulatú szülők, nem segíti a kapcsolatunkat és a tekintélyünket, ha a előhozzuk a múltban történt sérelmek best of-ját, és lenyomjuk a teljes műsort, minden dühünket beleadva.

Miért történt? Tényszerűen vegyük szemügyre mi okozta a kellemetlenséget. Emberi mulasztás, figyelmetlenség vagy szándékosság. Összetörni egy vázát, még ha az igen értékes darab is volt, valószínűleg nem ugyanaz a mentalitást igényli, mint többszöri felszólításra sem tartani egy határidőt. Egyben nézzük azt is, nekünk van-e felelősségünk az ügyben. A vázát, mi tettük az asztal sarkára vagy nem? Figyelmeztettünk megfelelő formában a teljesítés idejére vagy nem? A saját felelősségünket is mérlegelnünk kell.

Arányosan. Megnyilvánulásunk, szóhasználatunk, hanglejtésünk legyen tükre a történteknek. Ne üvöltsünk artikulálatlanul valami apróság miatt. Összhang legyen a gond és a bírálatunk között. Ugyanez érvényes a szankciókra is. Az igazságos eljárás mindenkit megillet, még egy nagyobb baki idején is. Osszuk úgy az észt és a retorziót, hogy az feleljen meg a károkozás vagy a bántalmazás mértékének. Barbara Berckhan mondta; „Aki nem tárgyilagosan kritizál, az teli van méreggel és csalódással a félresikerült dolog miatt. Ezek a negatív érzések meghatározzák hanghordozását és szóhasználatát. A hangja szemrehányó vagy lekezelő. Túloz és általánosít. Ehhez jön még az a többé-kevésbé tudattalan vágya, hogy megleckéztesse, helyre tegye, vagy lejárassa a másikat.”

Csak a megoldásról beszéljünk. Amikor azonosítottuk a problémát, és megtaláltuk rá a megoldást, onnantól kezdve, ne analizáljunk, ne vádoljunk tovább, foglalkozunk kizárólag az orvoslásával. Minden további rágódás rontja a kapcsolatunk minőségét, és minden erőfeszítés, amelyet a megoldásra fordítunk megmutatja, hogy nem személyeskedni akarunk, hanem mielőbb a régi és megfelelő kerékvágásba helyezni a dolgokat. Minél kedvezőbb körülményt formálni az érintettek részére.

Bocsánatot kérni és megbocsátani. Ebben a tárgykörben is tudnunk kell adni és kapni. Bármennyire tévedhetetlenek is vagyunk hibázni fogunk az emberekkel való együttműködés során. Előfordulhat, hogy mulasztunk, ilyenkor állítsuk rá a szánkat a bocsánatkérésre. És amikor tőlünk kérnek elnézést, azt tanuljuk meg elfogadni. Túllépni a sérelmeken a legnagyobb erényeink egyike. Még az is előfordulhat, mi csak abban hibáztunk, hogy a kelleténél jobban letorkoltunk valakit. Ha igazunk is volt, vállalhatatlan stílusunkra nincs mentség. Egyszer hangos szóváltásba keveredtem a húgommal. Nagy sértődés kerekedett belőle, de pár perc alatt rájöttem, nincs az a téma, ami jogossá tenné, hogy az ember nyomdafestéket nem tűrően beszéljen a másikkal. Sajnos, hiába próbáltam ezért bocsánatot kérni, eltartott egy ideig, míg helyre tettük a kérdést.

Hogyan kerülhető el? A felelősség kérdése az is, hogy a jövőben elkerülhetők-e az ehhez hasonló esetek? Ez az egész utóhatása. Megoldva a vitás helyzetet, át kell gondolni, milyen módon kerülhető el a későbbiek folyamán, egy ugyanilyen kényes szituáció. Mondjuk, ha valaki nehezen viseli a kemény bírálatot, akkor ezzel jobb tisztában lenni, és a továbbiakban megválogatni a felé intézett szavainkat. Nem gyengeség figyelembe venni az egyén igényeit, hanem a hatékony együttműködés feltétele.

A szép a kapcsolatainkban a folyamatos formálódásuk. Tehetünk értük, ha nem terheljük meg kellemetlen beszélgetésekkel. És sosem az a kényelmetlen, ha meg kell vitatnunk egymással egy nézeteltépést, hanem ha ezt nem a megfelelő kifejezésekkel és hangsúllyal tesszük. Némi odafigyeléssel, megismerve a másik szempontjait is, a felmerülő negatív körülményekből is jól jöhet ki a kapcsolatunk. Erősebb, értékesebb és időtállóbb lesz. Gary Chapman szerint; „Jó konfliktuskezelés: ez jelenti a menny és pokol közti különbséget.”

 

Ha tetszett ez a poszt, ügyelj kicsit jobban a kincset érő kapcsolataidra és szemezgess kedvedre a további bejegyzésekből.