Hibázni szabad

5 javaslat, hogy a hibák ne váljanak kudarccá

„Egy embernek nagynak kell lennie ahhoz, hogy beismerje a hibáit, elég okosnak ahhoz, hogy hasznot húzzon belőlük, és elég erősnek ahhoz, hogy kijavítsa őket.” (John C. Maxwell)
pexels-photo-192555.jpeg
Korai éveinkben belénk ivódik a kudarc érzelmi kezelése. Mint szinte mindent, ezt sem ésszel, hanem szívvel kezeljük. Hiába tudjuk a manapság oly sokat szajkózott tézist, hogy a kudarc elkerülhetetlen és szükséges, ha ezt csak az agyunk fogadja be. Belül még mindig szorongat miatta egy fullasztó érzés. Mit tegyünk, hogy kevesebb stresszt okozzon számunkra? Hogy nézzünk a hibáinkra, és miként orvosoljuk a problémákat hatékonyan, hogy ne legyen belőlük végleges kudarc?

A szégyenérzet kezelése. Gyerekfejjel megéljük milyen, ha elrontunk valamit és kinevetnek, megszólnak. Ebből tanulván később is, amikor hibázunk, megszégyenülünk, és ezt nem könnyű levetkőzni. Először is szabaduljunk meg a sikertelenség okozta szégyenérzettől. Ezen helyzetek erősen hatnak ránk érzelmileg, nem bújhatunk ki alóluk. De dolgozhatunk azon, hogy ne érintsenek meg oly mélyen, azzal, hogy nem tulajdonítunk nekik túl nagy jelentőséget. Felfoghatjuk úgy is, ha ügyetlenek vagyunk, szerzünk pár kellemes pillanatot azoknak, akik látnak minket. Ha nagyobbat vétünk, akkor jusson eszünkbe, a 15 perc hírnév. Instant világunkban még 15 percig sem tart. Kismillió impulzus éri az embereket, ráadásul mindenkinek meg van a maga legfontosabb problémája, ezért nem sokáig emlékeznek majd ránk. A lelki fájdalom vezérel minket a kudarcok elkerülésében. Ha tompítjuk a fájdalom élét, csökkenthetjük az ebből fakadó szégyenérzetet is.

Hibázzunk gyorsan. Andrew Stanton szerint; "Tévedj minél előbb és minél gyorsabban." Amikor belevágunk valamibe, és a rossz irányba indulunk, jobb, ha mielőbb kiderül. Könnyebb irányt váltani egy gyors startot követően. Minél több időt töltünk tervezéssel, agyalással, és kevesebbet cselekvéssel, annál megfontoltabbak leszünk de egyben rugalmatlanabbak is. Olyan sokáig formáljuk a megoldásunkat, hogy tíz körömmel ragaszkodunk hozzá akkor is, ha időközben kiderül nem működik. Nehezebben mozdulunk és változtatunk a stratégián, mivel erősebben kötődünk hozzá. Csak induljunk el, legyünk flexibilisek, és közben tegyük meg a szükséges korrekciókat.

Gyors megoldások. Igyekezzünk a felmerülő helyzetre rövid idő alatt sok megoldást találni. Amikor ezt tesszük, és gyorsan több ötletet vetünk fel egy kihívás rendezésére, akkor nem mérlegelünk órákig. Jönnek a sugallatok gyors egymásutánjában, és ebben az a nagyszerű, hogy a folyamat lezárultával, szélesebb lesz a választási lehetőségünk. Utána üljünk neki és osszunk, szorozzunk, értékeljük, mi funkcionál, és mi nem. Ha van rá módunk, és össze tudunk verbuválni egy megbízható, elfogadó, és nyitott gondolkodású csapatot, akkor tarthatunk ötletbörzét is. Ahogy több szem többet lát, több sütnivaló, több ötletet kreál. Bartis Attila mondta; „A pocsék megoldás is megoldás? Annyiban mindenképpen, hogy benne van az igyekezet. És ugye, így már leküzdetett a legfőbb akadály, a kudarctól való félelem.”

Kezdjük újra. Be kell vállalni az újrakezdést. Egy alkalommal egy rövidfilm forgatókönyvén dolgoztunk. Egy ideje már csiszolgattuk, és persze mint az lenni szokott, az ember a saját gyermekét szereti, akkor is, ha nem tökéletes. Emiatt kifejezett fájdalmas volt, amikor a kompetens alkotótársak elmondták a véleményüket. Szörnyen éreztem magam, és fel akartam adni az egészet. Azonban utólagos megfontolást követően be kellett látnom, hogy sok igazságot mondtak. Kidobtam hát, az addigi verziót, és újra kezdtem. Először, mintha megcsonkítottam volna magam, de végül az eredmény valóban sokkal jobb lett az új köntösben. A magam bőrén is tapasztaltam, van olyan, amikor valamit újra kezdeni, az elejétől. Ez minden alkalommal nehéz, de a végén mindig megéri.

Dunsztoljunk. Hibázásaink közepette, gyakorta olyan terepe tévedünk, amit akkor és ott nem tudunk hasznosítani. De ki tudja, később még hasznát vehetjük az ekkor szerzett ismereteinknek. Tegyük el egy másik nehéz időre, akár nagymami a befőttet télire. Amit megtanulunk, az a miénk, nem vehetik el tőlünk. Miért ne kaphatnánk elő, amikor szükségünk van rá, egy korábbi tapasztalásunkat? Zsákutcába jutva is, tartsuk észben, nem biztos, hogy hiába tettük meg ezt az utat, mert hasznunkra válhat a tudás, amihez hozzájutottunk.

A hibáink, a kudarcaink megállíthatnak. És mindent el is követnek, hogy így legyen. De ne engedjünk az érzelmi manipulációnak. Ne hagyjuk, hogy mentálisan legyőzzenek a hibák, amiket elkövetünk. Ha csak annyit elsajátítunk, hogy kevésbé észleljük fájdalmasnak egy-egy problémás szituációt követően az érzéseinket, akkor máris sokat tettünk azért, hogy higgadt fejjel és nem felkavart emóciókkal vágjunk bele a helyrehozásba. Nem sodródunk bele egy lehúzó negatív spirálba, egyszerűbb lesz megoldást keresni, találni, és tovább haladni. Amint ezt Vera Peiffer is megfogalmazta; „A hibák ahhoz szükségesek, hogy ne állapodjunk meg, ne legyen életünk olyan, mint az állóvíz. A hibák tovább löknek, előre késztetnek bennünket.”

 

Ha szerinted sem katasztrófa hibázni és tetszett ez a poszt, akkor ne maradj le cikkekről és csatlakozz az oldal követőihez.