Mérgező munkahelyi kapcsolatok

Ki lehet-e jönni eredményesen azokkal, akikkel nem szimpatizálunk?

„Minden embert másképp kell szeretni. Vagy nem szeretni. Ez is gond. Vannak lelkek, akikkel nehéz összehangolódnunk, mert épp ott szúrnak, ahol nekünk fáj. Vagy éppen fordítva: ott bántjuk őket, ahol érzékenyek.” (Müller Péter)
fauxels_pexels_photo-of-people-looking-on-laptop.jpg
Nem kell szeretni mindenkit. De gyakran kell együtt dolgozni olyanokkal, akiket nem bírunk és ez jelentősen az együttműködés rovására mehet. Egy munkahely igen sokszínű tárháza az emberi személyiségeknek. Az lenne a meglepő, ha mindenkit egyaránt kedvelnénk.

Labilis kötelékek. A munkahelyi kapcsolatok olykor igen ingatag lábakon állnak. A ki kivel van jóban, ki szimpi és ki nem, ki kinek a kicsodája, ki a főnök embere és ki nem, fontos kérdések a viszonyok megállapításánál. Ugyanakkor ezek mentén kialakulnak azok a fontos kapcsolódások, amelyek képesek egy cég működését hatékonnyá vagy ellenkezőleg, meddővé tenni. Próbáljunk kicsit eligazodni ebben az útvesztőben.

Nem tetszhet mindenki. Természetes, hogy nem szívlelhetünk mindenkit. Amint az is mélyen jövő emberi jellegzetesség, hogy ezekkel az emberekkel nehézkesebb a kommunikáció. Szánt szándékkal nem vagyunk túl közlékenyek vele, elhallgatunk lényegi infókat és mindezt nem azért, mert megbántott, egyszerűen csak így otthonos a lelkünknek. Miért segíteném, ha nem is szeretem? Erre a kérdésre a válasz több minden függvénye.

Felsőbb cél. Az a mi intelligenciánkon múlik, miként viselkedünk. Nem feltétlen az értelmin, hanem az érzelmin. Kellő kulturáltsággal túlléphetünk azon mennyire bírjuk az illetőt és figyelembe vehetünk magasztosabb szempontokat. Nem felsőbb utasításra gondolok, inkább a józan belátásunkra. Például előtérbe helyezhetjük a cégünk minél zavartalanabb működőképességét. Ezt szem előtt tartva képesek vagyunk az elégséges színvonalú munkakapcsolat kialakítására.

Szándékos szabotázs. Léteznek élből rossz indulatú egyének is, vagy a vezetőség olyan rokonai, akik alkalmatlanok a feladatkörük kielégítő ellátására. A hátráltatás számukra hozzátartozik a munkaetikájukhoz. Ha van vér a pucánkban megpróbálhatunk mi is alájuk tenni, kérdés ebből kinek milyen hátránya származik a végén. Valószínűleg nem leszünk eredményesek. A munkafolyamat csorbulása, másokra is kártékonyan hathat, és akár az ügyfelek is megérezhetik. Ez pedig a cégről alkotott belső és külső vélekedést jelentősen befolyásolhatja.

Kifelé építünk. A belső viszályok és nézeteltérések nem nyomhatják rá a bélyeget az ügyfelek rólunk alkotott megítélésére. Ha kollégánk egy nemtörődöm figura ezt a képet ne tegyük ki róla az ablakba és kürtöljük világgá. Elnézést és türelmet kérjünk a felmerülő hiányosságok, pontatlanságok kapcsán, és tegyünk mielőbbi erőfeszítést a megoldásra. A kolléga okozta problémakört pedig belső ügyként kezeljük. Minden rendszernek vannak gyenge pontjai, ezeket kell kiszűrni a lehető legkevesebb romboló hatással.

Segítség kérés. Egy mondás szerint, minden csapat csak annyira erős, mint a leggyengébb tagja. Ha nem tudunk a zűrös munkatársunkkal zöld ágra vergődni, kérjünk segítséget a felettesünktől. Persze, ha épp a főnök unokatesójáról van szó, akkor ez egy halva született ötlet, de minden egyéb esetben jó kísérlet lehet a változtatásra. Kideríteni, hogy emberünk alapból ilyen beállítású, vagy valami gondja adódott és így vezeti le a feszültséget, kezeli a lelkében elfertőződött tüskét.

Senkinek nem jó. Amint elmérgesedik egy viszony a melóban, annak a lelki vonzata velünk tart a munkaidőn kívül is. Dühösek, elkeseredettek leszünk, és nem tudjuk kiverni a fejünkből, hogy mit csinált már megint az az idióta. Panaszkodásunk felbukkan a vacsora mellett köretként, témája az esti családi beszélgetéseknek. Méreg ez a javából, amelytől a megváltást az hozza el, ha valakitől megszabadul a cég. Valaki előbb vagy utóbb menni fog, ez biztos. Csak az nem mindegy mennyire kiidegelő a helyzet addig.

Ami rajtunk múlik. Megváltoztatni nem tudjuk a másik embert. Ám megváltoztathatjuk a mi magaviseletünket. Próbálkozhatunk barátságos hangnemmel, együttérző megközelítéssel, őszinte, erőszakmentes kommunikációval. Ne mi legyünk a gátjai annak, hogy nem tudunk együttműködni. Ha csupán az van a háttérben, hogy nem rokonszenvezünk az illetővel, akkor ezen túlléphetünk egyszerű kommunikációs eszközök használatával, és azzal a mentalitással, hogy a cég érdekeit tartjuk szem előtt. Attól mert valaki nem áll közel hozzánk, még lehet jó ember, és végezheti jól a feladatait. Ne a mi ítélkezésünk legyen a gátja az ő teljesítményének. Amint azt Rudolf Steiner megfogalmazta: „Ha ítéletemet és viselkedésemet csupán az örömtől és szimpátiától teszem függővé, akkor magamat állítom előtérbe és kényszerítem rá a világra. Úgy akarom magam a világba kapcsolni, amilyen vagyok, de a világot nem akarom elfogulatlanul elfogadni, és nem engedem, hogy a benne ható erők szerint élje ki magát. Más szóval: csak azzal szemben vagyok türelmes, ami nekem felel meg. Minden mást visszautasítok.”

 

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor kövesd az oldalon a friss bejegyzéseket.

Fotó: fauxels, Pexels