Személyes árfolyam növekedés

Hogyan váljunk értékesebbé magunk és környezetünk számára?

„A gondozatlan tudás és képesség ugyanúgy értékét veszti, mint bármely más vagyontárgy – méghozzá meglepő gyorsasággal.” (David Maister)
pexels-andrea-piacquadio-3768126.jpg
Milyen különösek vagyunk. A megszerzett javakkal értékeljük az életünket. Jobb állás, zsírosabb fizetés, nagyobb, gyorsabb autó, tágasabb ház, drágább és modernebb kütyük tömkelege. Közben gyakorta elfeledkezünk a legértékesebb vagyonunkról, a saját személyiségünkről.

Szép külső és zord belső. A külsőségek virágkorát éljük. Mint az egyszeri zöldségesnél, csak a felszíne legyen hibátlan, nem baj, ha belül rothad. Szépen felöltözünk, fodrászhoz járunk, ápoltan jelenünk meg, adunk a küllemre, de mi a helyzet a belsőnkkel? Sokan nem tudnak vagy nem mernek válaszolni arra a kérdésre, hogy mi volt az utolsó 3 könyv, amit olvasták. Arra meg végképp nem, hogy mi volt az utolsó 3 szakmai vagy nonfiction könyv a kezükben.

A sor végén állva. Nem feltétlen az az oka, hogy kiment az olvasás a divatból. Inkább az, hogy sodródunk a napi árral. Mindig van valami, ami sürgős, ami halaszthatatlan, ami előbbre való. És mi előbbre is veszünk mindent. Egy fontos apróságra nem marad időnk, magunkra. Ám míg az elnyűtt ruháinkat gyorsan lecserélhetjük, a lemaradó, hiányos tudásunkat, a gyenge kommunikációs vagy empatikus képességünket már sokkal nehezebb fejleszteni. Utóbbiak hiányát akkor érezzük a bőrünkön, amikor már égetően szükségünk lenne rájuk. Mintha télen kabát nélkül indulnánk el sétálni. Eleinte nem tűnik vészesnek, aztán átjár minket a hideg és a végén fájdalmasan fagyoskodunk.

Az érték növelhető. Minden céget értékesebbé tehetnek az ott dolgozó emberek. Ha másodvonalbeli munkaerővel dolgozunk és elhanyagoljuk őket, akkor nem várhatunk ettől jobbat. Ha viszont figyelünk rájuk, lehetőséget adunk nekik a fejlődésre, akkor értékesebbé válnak, és ezzel együtt a vállalat is. Ez a folyamat velünk kezdődik. A mi példánkkal, a mi gyarapodásunkkal. Ha mi igényesek vagyunk, akkor ezzel a hozzáállással, már eleve különb kollégákat veszünk fel, akik különbül végzik a munkájukat is. Ehhez még hozzácsapjuk a kiteljesedésük lehetőségét, akkor jelentősen növeljük a szervezet értékét.

A család nagy kincse. Ez működik a családban és a párkapcsolatban is. Minden kapcsolatot felértékelhetünk, ha törődünk a benne lévő emberekkel. Ehhez azonban ismeretekre van szükség. Hogyan figyeljünk? Miként beszélgessünk? Hogy mutathatjuk ki a gondoskodásunkat? A válaszokhoz egyrészt ismerni kell az adott embert, embereket, másrészt rendelkeznünk kell gyakorlati technikákkal, háttértudással. Az egyik a másik nélkül mit sem ér. Megfigyelhető családi viszonyokban, hogy az emberek nem oldják fel a konfliktusaikat egymással, mert nem tudják hogyan fogjanak neki. És mivel nem tudják mit mondjanak, csak hagyják elülni az ügyet. A feloldatlanság és a társalgás hiányának okán a másik megismeréséhez sem jutnak közelebb. Érdemes fejlődni és alkalmazni a tájékozottságunkat.

A hasztalan elméleti tudás. Csak a gyakorlatba átültetett tudásnak van értelme, tartja a közvélemény. Minek olvasson az ember, ha úgyse veszi hasznát. Talán még sem teljesen hiábavaló, ha nem használjuk. Bizonyára sokat segít a párkapcsolatunkon, ha bevetünk bizonyos kommunikációs technikákat az érdekében, de nem elhanyagolható az elménk pozitív programozása sem. Ha valamit sokat hallunk, látunk, az belénk ivódik. Például a szorzótáblát is így magoltuk be. Addig ismételgettük, amíg álmunkból felébredve is kívülről fújtuk. Hasonló történik, ha rendszeresen olyasmit engedünk be az elmékbe, amely pozitívan táplálja azt. Olvasunk a párkapcsolat jobbításáról vagy az erőszakmentes kommunikációról és a gondolatok a részünkké válnak. Lehet használjuk is őket napi szinten, de lehet, hogy csak velünk vannak és lassan formálják a látásmódunkat.

Az újdonságok ereje. Új kapcsolatokat létesíteni, beszélgetni az emberekkel, új készségeket elsajátítani, megtanulni valamit, mind olyasmik, amelyek frissen tartják az agyat, és tornásztatják az alkalmazkodóképességünket. A korral előrehaladtával hajlunk a beszűkülésre. Elutasítjuk az új dolgokat, nem akarunk tanulni. Pedig bármit is tanulunk meg, az a mi személyes értékünket emeli. És teljesen mindegy ezt hány évesen tesszük, mert az értékteremtés nem korfüggő. Vágjunk bele új elképzelések megvalósításába, alkossunk, ötleteljünk. A kreativitás igényli a fejlődést. Azt a fajta fejlődést, ami túlmutat a hagyományos oktatási struktúrán és lelkesítő, felemelő, élvezetes.

Fedezzük fel, hogy tanulni, fejlődni, értékesebbé válni egy izgalmas és vérpezsdítő feladat, nem kényszerűség. És azt is, hogy a megtanultak által jobban boldogulunk az életben, boldogabbak lehetünk a hétköznapokban. Az értékteremtés nem korlátozódik egy adott területre. Értékesebb emberként többet adhatunk a környezetünknek. Ahonnan többet is kapunk vissza. A legnagyobb jutalmunk egy teljesebb élet lesz. Ahogy ezt Harry Emerson Fosdick is megfogalmazta: „Ha valaki a pénz után megy, a világ kisemmizheti. Ha az élvezetek után megy, a világ megalázhatja. De ha az ember mindenekelőtt egy növekvő személyiség, bármit magáénak tudhat, amit az élet számára kínál.”

 

 

Bízom benne, hogy sikerült értékes gondolatokat ébresztenem ezzel a poszttal. Ha így van, akkor oszd meg másokkal is.

Az idézetek Stephen M.R. Covey A bizalom sebessége című könyvéből, illetve a Citatum oldalról származnak.
Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels