„Szülővé válni, a spontaneitást elveszteni, a kettőről a háromra lépni óriási sokk minden párnak, még azoknak is, akik mérőszalag segítségével tervezik a családot, és percre pontosan akkor születik a gyerekük, amikorra ők kalibrálták.” (D. Tóth Kriszta)
Amikor gyermekünk születik, az addig idilli családi életünk egy csapásra felfordul. Készülünk rá hónapokon keresztül, várjuk a pillanatot, aztán kiderül, hogy még sem lehetett rá felkészülni. A párkapcsolatunkat és a megszokott életvitelünket újra kell értelmezni, és új alapokra kell felhúzni. Csak így leszünk minden nehézség ellenére boldog és kiteljesedett család.

Új szerepek. Kezdjük ott, hogy az apróság megérkezésével, már nem ketten, hanem hárman alkotjuk a családot. Eddig férfiként és nőként, férjként és feleségként voltunk jelen az élet játékában, mostantól apa és anya szerepét is magunkra ölthetjük. Fontos és felelősségteljes új szerepkör ez, amely nagyon kényes az egyensúlyra. Ha elhanyagoljuk, akkor nemtörődöm szülők leszünk, ha túltoljuk, akkor egészségtelenül magunkhoz láncoljuk gyermekünket. Jelenleg ez lesz az egyik fő szerepkörünk, mégsem feledkezhetünk meg az egyéb területekről. Például hosszútávon a gyermek mellett is lehetőséget kell teremtenünk a házaséletünk ápolására, kettőnk kapcsolatára.

Anya és gyermek összeszokása. Az anyának szoros kapcsolata van a kicsivel, hiszen 9 hónapig hordozta őt a szíve alatt. Ez az összefonódás mindkettőjüknek különleges és mély élményt jelent. Ám a világrajövetel után, a gyermek egy számára egészen új világot tapasztal meg. Többek között megtanul enni, megindul az emésztése, érzékelni kezdi a környezetét, melyek először mind idegen és talán ijesztő dolgok a számára. Nagyszerű, hogy van mellette egy biztos pont, anya. De édesanyának is helyt kell állnia az ismeretlen terepen. Pelenkázni, etetni, rájönni most épp miért sír. Összeszokni és összhangba kerülni nagy kihívás, de segíthetünk benne, ha terhet veszünk le a válláról.

Apa bevonása. Ha apuka már a várandóság alatt belekóstolt a leendő szerepébe, akkor valószínűleg megértőbb lesz az első időszak megpróbáltatásaival. Férfiként nem könnyű elviselni, hogy hirtelen lejjebb csúszott a ranglétrán, és nem ő az asszonyka első számú favoritja. Ide csöppent egy csöppség és elhappolta a figyelmet, a törődést, a gondoskodást. Ráadásul a szex is a háttérbe szorul. Vonjuk be az apát a folyamatokba és legyenek feladatai, így anya és a gyermek közötti erős kötelékből ő sincs kihagyva. Fürdetheti, altathatja, ringathatja, mesélhet neki, tisztába teheti a kicsit. Már a korai időktől teljes jogú résztvevőjévé válik a gyermek ellátásának a vele való foglalkozásnak. Egy fontos dolgot még tehet, visszavehet az otthonnal kapcsolatos klasszikus elvárásaiból, illetve besegíthet a háztartási munkákba.

Vélt és valós követelmények. Nincs annál nyomasztóbb ilyenkor, ha az ember igyekszik megfelelni az általa felállított elvárásoknak. Főként anyaként visszás ez. Olvasunk cikkeket, beszélgetünk másokkal és a médiából zúdul ránk a mindig tökéletes anyuka képe. A jól fésült, kisminkelt, játszótérre is magassarkú cipőben járó, háromfogásos vacsorát készítő, mindig makulátlanul tiszta otthont varázsoló anyukáé, aki mindeközben végtelen türelemmel és odafigyeléssel viseltetik a gyermeke irányába. Realizáljuk az elvárásainkat. Nem baj, ha néha szalad a lakás, ha esetleg kaját kell este rendelni, mert a főzés kimaradt vagy, ha egy nappal később mossuk ki a szennyest. Ezekben a feladatokban a párunk is részt vehet, segíthet, de az anyai szerep megélésében, a kicsire való ráhangolódásban csak anya lehet tevőleges. Nagy váltás ez a nőknek, akik addig a munkahelyi megfelelés, és a karrier lázában égtek. Az értekezleteket és tárgyalásokat felváltja az egész napos meeting egy gügyögő csemetével.

Segítség vagy tolakodás. Újdonsült szülőként rengeteg jótanácsot kapunk az újszülöttre vonatkozóan. Amíg ezekből meríteni és hasznosítani tudunk nincs is baj. Probléma akkor lép fel, amikor kiborít az állandó okoskodás. Egyszerre olyan lesz a gyereknevelés, mint a foci, mindenki ért hozzá, csak mi nem. Az okostojások azt hiszik azzal enyhítenek a nehézségeinken, ha ránk erőltetik a javaslataikat és mindent megoldanak helyettünk. Ez lehet a saját szülőnk is, aki most igyekszik átadni a teljes ez irányú tudását. Áldás az a szülő, aki mértékkel és az igényekre figyelve nyújt segítséget. Nem mindenáron, csak ott és akkor, amikor és amiben kikérik a véleményét. És akkor is nyitva hagyva a kaput, hogy megfogadják-e az általa mondottakat vagy sem. Nincs sértődés és felhánytorgatás, ha nem. Mert ugyan vannak működőképes technikák, praktikus mozdulatok, de hogy nálunk, mi válik be, az gyakran csak a próbálkozásokból derül ki. Hiszen minden ember egyedi, így minden gyermek és szülő is az, és a szülő és gyerek kapcsolata is egészen az ő személyükre szabott lesz.

Rugalmasan, változásra készen. A gyermeknevelés időnként a káoszelmélet gyakorlati megnyilvánulása. Ami egyik nap még beválik, másnap hatástalan. És néha egészen váratlan dolgokat húznak elő a kalapból ezek a kis csibészek. Ezért nyugalom, az idegeskedés és a kiborulás normális. Szülők egyik fő jelmondata: „semmi sem tart örökké”. Erre gondoljunk, ha legszívesebben a hajunkat tépnénk. Meg arra, hogy nem csupán a negatív dolgok nem tartanak örökké, hanem a jók sem. Amikor nálunk nehezen megy az elalvás, és már háromnegyed órája altatom a kislányunkat, és belül szinte üvöltenék, akkor azzal csitítom magam, hogy gyorsan eljön az idő, amikor örömmel altatnám, de már nem lesz rá lehetőségem. A gyerekek sebesen változó világában kihívások jönnek-mennek. Mindig újabbakkal találjuk szembe magunkat. Ha valamihez hozzászokunk, az a folytonos változás, amelyet felnőtt fejjel törekszünk mellőzni. Az apróság fejlődése révén számíthatunk rá, hogy rendszeresen alkalmazkodnunk kell. Nem olyan rossz, ha szokásunkká válva, jóval rugalmasabban állunk az élet egyéb kérdéseihez is.

Mindig szeretni. A feltétel nélküli szeretet nagy csoda. Az egészséges lelkivilág és az érzelmi ellenálló képesség táptalaja. Ezért nem lehet elégszer kimondani, hangoztatni és cselekedettel alátámasztani a szeretetünket. Tudnia és éreznie kell a gyerkőcnek, hogy akármi történjék is, szeretve van. Akkor is, ha úgy tűnik, benne szemernyi szeretet sincs a számunkra. Ez a legfájdalmasabb szülői szemmel. Mégis tudnia kell, mi bármikor meghallgatjuk, számíthat ránk, mindig nyitva az ajtónk előtte, és szeretjük. Bármikor, amikor ő akarja. Mi még nem tartunk itt, van pár évünk a serdülőkorig, de reméljük jól vizsgázunk majd. Ha a kamaszkor elhajlásait követően visszatér hozzánk bizalommal, akkor igen.

Minden szülőséggel foglalkozó könyv tartalmaz hasznavehető tudnivalókat. De egyetlenegy könyv sem készít fel arra, ami valójában vár ránk. Nem kapunk pontos felvilágosítást, mekkora megpróbáltatást jelent majd mindez a párkapcsolatunkra. És a születendő gyermekünknek sem tart senki a magzatvízben kiselőadásokat, hogyan is kell viselkedni a kibújását követően. Olyan helyzetben szükséges helytállnunk, ami a családi élet új területeinek a felfedezését hozza el. Önmagunk, a partnerünk, a gyermekünk és a triumvirátusunk együttes feltérképezése. Nem veszélytelen vagy könnyű, ám annál káprázatosabb és emlékezetesebb élményben lesz részünk. Jusson eszünkbe Philippa Perry gondolata: „Szülőnek lenni kemény munka. Sokszor unalmas, csüggesztő, frusztráló és kimerítő, miközben a világon a legmulatságosabb, legörömtelibb, legszeretetteljesebb és legcsodálatosabb élmény is.” 

Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez a hasonló gondolatvilágú cikkekért.

Fotó: Anastasiya Gepp, Pexels