„Amikor belátjuk, hogy a saját életünket csak mi élhetjük, akkor kezdhetünk el változni napról napra.” (Tommy Orange)
Legutóbb arról volt szó, mennyire nem jó, ha meg akarunk változtatni valakit. Annak azonban rengeteg előnye van, ha mi magunk képesek vagyunk a változásra. Miben érdemes rugalmasnak maradni az életünk végéig?

Gondolkodásmód. Nyitottan gondolkodni nem kor kérdése. Mégis a korral, sajnos jócskán veszítünk a flexibilitásunkból. Nem véletlenül került használatba a „begyöpösödött agyú” szarkasztikus jelző. Mi is méltók lehetünk majd rá, ha nem tudunk megújulni gondolatilag. Hosszú évtizedek alatt szerezzük meg azt a gondolatvilágot, amely irányítja életünket, támpontot nyújt, útba igazít, és meghatározza mit helyeslünk vagy helytelenítünk. Néha jön egy váratlan fordulat, egy mozgalom, egy aktuális kezdeményezés, és fenekestül felfordul az addigi hitrendszerünk. Tudnunk kell, mely alapelvek mozgassanak minden időben, amihez ragaszkodjunk, és melyek azok az elvek, amelyek hallgassák meg velünk együtt az új idők, új szavait.

Viselkedés és beszéd stílus. Megfigyelhető, szintén az évek előre haladtával, hogy nyomot hagynak bennünk a csalódások, a kudarcok. Ez kiütközik a magatartásunkon is. Türelmetlenebbek, mogorvábbak, magunknak valóbban leszünk. Többségbe kerülnek a negatív gondolatok és elvárások, amelynek nyíltan hangot is adunk. Ne akarjuk, hogy kerüljenek az emberek. Mindenki megvívja a csatáit, amelyek sebesülései egymásra rakódva sokasodnak, de ezeknek nem kell feltétlen keserűvé tennie. Ha figyelemmel követjük a jelent trendjeit és kitartunk az értékeink mellett, akkor ezzel a kettősséggel naprakészek maradhatunk.

Emberi bánásmód. Kommunikáció terén is javulhatunk. Az ember önmagában megérdemli a tiszteletet. És ez nem csak ránk vonatkozik. Oka van annak, ha kapcsolatba kerülünk valakivel. Legyen ez hivatalos vagy személyes, akaratlagos vagy nem tervezett, egyszeri vagy rendszeres, a lényeg, hogy kellő tisztelettel álljunk a másikhoz. Ha jól bánunk a kapcsolatainkkal, azok is jól bánnak velünk. Mosolyogva üdvözölni az embereket, törődni velük, megtanulni és merni bocsánatot kérni, betartani az ígéreteinket, mind építő jellegű és kapcsolat formáló kvalitások. Amikor ápolunk egy viszonyt, azzal ezeket a készségeket is gondozzuk.

Taníthatóság. A tudásunk is elavul, ha nem teszünk ellene. Tartsuk frissen az elménket azzal, hogy új dolgokat tanulunk meg. Amikor elutasítunk valamit azért, mert a szokásaink ellene szólnak, vagy mert egy tőlünk fiatalabb és tapasztalatlanabb személytől szerzünk ismeretet róla, a maradiságunk győz a józan ész felett. A tanulékonyság a nyitott és fejlődőképes személyiség ismérve. Nincs képzettséghez, korhoz, státuszhoz kötve. Bárhol is tartunk az életben mindig lehet még többet tudni. És érdemes is. A fiatalosság egyik záloga a tudásunk bővítése.

Célok. Amíg van mi mozgasson, addig nem csupán hálni jár belénk a lélek. Fiatalokat is látni, akik céltalanul lézengenek az élet óceánján. Csak sodródnak egyik kikötőből a másikba, de sehol sem érzik úgy, hogy megérkeztek. Vagy akár azt, hogy jó irányba lennének. A célok is képlékenyek. Ami ma még számít, holnap talán érvényét veszti, és más veszi át a helyét. Ahogy különböző életszakaszoknak is megvannak a maguk fontos célkitűzései. Karrier, párkapcsolat, otthonteremtés, családalapítás, hogy csak a klasszikusokat említsük. Legyenek aktualizált céljaink és terveink.

Alkalmazkodóképesség. Akár akarjuk, akár nem, számos változáson megyünk keresztül. Idővel már nem lesz olyan ruganyos a testünk, nem regenerálódunk úgy, mint a fiatalok, esetleg sérülékenyebben, fáradékonyabbak leszünk. Meg kell tanulnunk ezzel együtt élni, elfogadni, hogy öregszünk és ennek megfelelő kihívásokat intézni magunkhoz. Ne tunyuljunk el azért, mert már nem akkora a teherbírásunk mint 20 évesen, hanem keressünk olyan sportágat, amely épp most fekszik nekünk. Nem a fedett pályás, kanapén elterülő, chips evő és filmnéző maratonra gondolok, hanem valami mozgalmasabbra.

A feltétel nélküli szeretet képessége. Ebben soha nem lehetünk elég jók. Mindig van valaki, aki képes kihozni a sodrunkból. És rendszerint ez a valaki olyan ember, aki közel áll hozzánk. Mi pedig ki is töltjük a mérgünket rajta. Valóban szeretjük a szeretteinket, ha ők részesednek tőlünk a legkevésbé ennek a kifejezéséből? Az elfogadás olyan művészet, amely a legkülönbözőbb ecsetvonásokkal és színkavalkáddal tesz próbára minket. Nem mindig megérteni kell, olykor csak befogadni és elfogadni, hogy ez van, és nem vagyunk egyformák. De egyformán megértésre és együttérzésre vágyunk. Ne szabjunk feltételek, csak adjuk meg azt, amire vágynak. Tanuljunk meg jobban szeretni.

A változást elkerülni nem lehet, így jobb, ha élen járunk benne. Néha kényszerből, néha saját elhatározásból, de formálódunk. Ne szenvedjünk tőle, találjuk meg benne a szépséget, a hasznot, az előnyt, az örömet. Érezzük jól magunkat a változás bőrében, amely a környezetünkre is pozitív hatást gyakorol. Marlo Morgan mondta: „Mindenki meg tud változni, ha akar. Nincs megszabva, hogy mit vetkőzünk le és mit szerzünk meg. Másra csak a saját életünkkel tudunk hatni, azzal, ahogy és amit cselekszünk.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor ne ellenséget láss a változásban, hanem barátot. És látogass el máskor is az oldalra, mert egy pár perces cikk is elindíthat a változás útján.

Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels