Mindörökké bűntudat

A 4 leggyakoribb bűntudatot keltő magatartás

„A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.” (Stephen King)
pexels-sameel-hassen-734479.jpg
Belső iránytű, amely kiszámíthatóan szekíroz minket, amikor nem a megfelelő dolgokat tesszük. A bűntudat bármely jó érzésű emberben felütheti a fejét, ha mély meggyőződése, a lelkiismerete vagy erkölcsi alapelvei ellen cselekszik. A leggyakrabban az alábbi tényezők okoznak lelkifurdalást.

Mindent elutasítunk. A bátortalanságunk és a félelemeink uralkodnak felettünk. Minden létező lehetőségre nemet mondunk, mert nem érezzük elég magabiztosnak magunkat hozzájuk. Az olyan szokványos és egyszerű dolgokat, mint ha meghívnak egy buliba, ugyanúgy visszautasítjuk, mint egy jobb állás alternatíváját. De megkönnyebbülést nem hoz a döntésünk. Sokkal inkább érezzük azt magunkban, hogy lemaradunk valamiről. Hogy igent kellett volna mondanunk, el kellett volna mennünk, elvállalni a munkát, mert legbelül majd szétfeszít a tettvágy, hogy megmutassuk magunkat. De nem merjük, mert riaszt az ismeretlen. A váratlan eseményekre nem tudjuk hogyan reagáljunk és nem akarunk nevetségessé válni. Sokat adunk mások véleményére, talán túl sokat is. Ezért a mi társaságunk a bűntudat lesz, hacsak nem kockáztatunk és vesszük elő bátrabbik énünket, lesz, ami lesz.

Állandóan másutt vagyunk. Aki mindig siet, nehezen tud az aktualitásokra koncentrálni. Aki folyton elfoglalt, az egyik munka közben már egy másikra gondol. Vagy a munkában a családra gondolunk és fordítva. Általában az ügyeinket nem befejezzük és lezárjuk, csupán abbahagyjuk, és zsongó fejjel állunk tovább. A félbehagyottság pedig megteszi a hatását. Ötletelünk, rágódunk a teendőinken, és valójában sehol sem leszünk jelen. Nem találjuk a helyünket. Este otthon nem figyelünk igazán a családtagjainkra, mert még mindig a munkán agyalunk, másnap meg a melóban sajnáljuk, hogy megint nem volt időnk egy jót játszani a gyerekkel. Sokkal többre megyünk, ha átadjunk magunkat a pillanat varázsának. Attól nem leszünk kiváló munkaerő, ha fejben nem tesszük le a lantot, és eszményi szülő sem, ha utólag bánjuk és fogadkozunk a mulasztásunk miatt. Legyünk akkor és ott, ahol éppen vagyunk.

Nem törődünk másokkal. Elfordítjuk a fejünket, becsukjuk a fülünket, amikor segíthetnénk. Nem a mi dolgunk, meg majd más megoldja, hessegetjük el a piszkáló gondolatokat. Ezek jogos kibúvók. De miért ne tennénk hasznossá magunkat, ha megtehetjük? Néhány buta kifogás miatt választjuk az önzés útját? Pedig pontosan tudjuk, hogy nem sokba került volna segítő kezet nyújtani. Vagy épp a számtalan rendkívül fontos elfoglaltságunk mellett folyton halogatjuk, hogy felhívjuk, meglátogassuk a közeli ismerősöket, szüleinket, barátainkat. Mindig van valami, ami hangsúlyosabb náluk. Mondjuk a kedvenc sorozatunk új évadának a ledarálása. Csak magunkra gondolni kényelmes. Másokkal foglalkozni időigényes. Ám lelkileg mérhetetlen felemelő másokkal törődni. Minél önzetlenebbül tesszük ezt, annál felemelőbb.

Nem teszünk eleget. Csupán fél gőzzel hajtjuk a szekeret. Csak ott vasaljuk ki az ingünket, ahol kilátszik a zakó alól. Az utóbbi kevésbé fog nyomasztani, de ha ezt a mentalitást átültetjük a hétköznapokba és mindössze annyit teszünk, ami még éppen látszódik, akkor nem leszünk elégedettek. Mitől is lennénk, mikor tudjuk, hogy van az ingünknek egy hátoldala is. A legjobb oldalunkat mi ismerjük, ám ha még magunk elől is rejtegetjük, akkor munkálkodik bennünk egy hiányérzet. A lehetnék jobb is gondolata. Jól kell élnünk az időnkkel, különben ez a mondat múlt időbe kerül: „Lehettem volna jobb is.”. Képesek vagyunk többet tenni, ne hagyjuk, hogy késő legyen ezt megmutatni.

A bűntudatunk gazdái mi vagyunk. Mi ültetjük el a magot a hozzáállásunkkal, mi gondozzuk, hogy szárba szökkenjen a viselkedésünkkel, végül mi aratjuk le a gyümölcsét is, azaz a kellemetlen érzést következményként. Ha nem ízlik a termés, egyszerűen más fajta magot kell elvetnünk. Változtassunk a gondolkodásmódunkon, legyünk vállalkozóbbak, nyitottabbak és tettre készebbek. Mert, amint azt Anthony de Mello megfogalmazta: „Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat.”. És önmagunk szeretete a kulcs, egy jobb élet ajtajának kinyitásához.

                        

 

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is ezeket a gondolatokat. És a cikket.

Fotó: Sameel Hassen, Pexels