„A bizalomban mindkét félnek osztoznia kell, hogy az egyén és a csoport javát szolgálja.” (Simon Sinek)
Bizalmi válság van ma a világban. Nem egyik napról a másikra alakult ez ki, hanem egy folyamat részeként. A folyamat következtében szépen lassan háttérbe szorult az ember és a vele való színvonalas kapcsolattartás. Ugyan sokat beszélünk ezek fontosságáról, ám mint oly sok mindenről, erről is fecsegni könnyű, megfelelően cselekedni, már sokkal nehezebb. Főként, mert a statisztikák korában élünk, ahol a helyes viselkedést, néha képtelenség beilleszteni az azonnali eredményeket követelő táblázatokba.

Defekt. A bizalom olyan, mint egy gumiabroncs. Elég egy apró lyuk és kiszökik belőle a levegő. A sérülés mértékétől függően gyorsan vagy lassan. Olykor azonnal szétpukkad a gumi, olykor észrevétlenül enged le. Így vagy úgy, defekt a vége. És egy leeresztett guminak nem sok hasznát venni. Nem juttat minket célba. Ha elveszítjük a bizalmat, akkor sem érünk célba. Az emberek elhagynak, elkerülnek, a lehetőségek beszűkülnek. Miért vesszük félvállról a bizalom kiépítését és megtartását?

Mert teljesen hétköznapi. A bizalommal való visszaélés mindennapos. Gyakran hallunk ígéreteket, hitegetéseket, ami mögött nincs semmi. Pontosabban van, az önző profit kivetülése, üres, manipulatív szavak formájában. Ám az önös érdekek, olykor cégen belül is ellentmondásba ütközhetnek. Jó példa erre, az az internet szolgáltató, akinél az egyik osztály feladata volt új ügyfeleket szerezni és a megkötött szerződések után kapták a jutalékot. A másik csapat munkája pedig, hogy megtartsák a kuncsaftokat vagy csábítsák vissza azokat, akik felmondták a szerződésüket. Természetes, hogy a teljesítmény kényszer arra ösztönözte őket, hogy fűt-fát ígérjenek, minél nagyobb kedvezményeket kínáljanak. Egyszer meggyőzzük, hogy csatlakozzon, aztán meggyőzzük, hogy maradjon, és közben a sok engedménynek köszönhetően még minimalizáljuk a cég profitját is.

Üzleti carpe diem. A számokra figyelünk és nem az emberekre. Amíg ezt tesszük, és egy ügyfél addig érték, amíg aláír hozzánk, és felvesszük az érte járó bónuszt, nem várhatunk változást. A lojális ügyfél hosszútávon elkötelezett felénk, de ebben munka van. Ha nem tesszük bele a melót, akkor mit üzenünk a hűségről? Gondoljunk a politikusokra. Kampány időszakban bármit megígérnek csak növeljék a szavazóbázisukat. Aztán két választás között jól elfeledkezzenek azokról, akiket elvileg képviselniük kell. A marakodás a hatalomért, a politikai ellenfelekkel szembeni küzdelem felőrli a fókuszt és az energiát. Így nem marad semmi az emberekre, akiket elvileg szolgálniuk kellene.

Következmények nélkül? Elnézve globális szinten az üzleti vagy a politikai szféra visszásságait, úgy tűnik, bármeddig művelhető a bizalommal való visszaélés. Időnként példát statuálnak egy-egy kirívó esetben, de a nagy egészet nézve, a hatalom még mindig él azzal a privilégiummal, hogy bármit megtehet. Ilyen tapasztalással felnőve azt érezhetjük, hogy vajmi kevés a következménye, ha nem álljuk a szavunkat. Sőt, amit ma elérhetünk, anélkül, hogy a holnapra is gondolnánk, az menő. Nem csoda, ha alapjaiban megroggyan a hitünk a bizalomban, ami el is vezet a világban uralkodó bizalmi válsághoz.

Nem szerencsejáték. Sokszor még most sem érezzük a tetteink súlyát. Főként ott nem, ahol közvetlenül nem találkozunk azokkal, akiket érint a cselekedetünk. Nem kell a tetteink kihatásával szembesülni. Csakhogy a szűkebb környezetünk nem ennyire elnéző vagy feledékeny. A bizalom nem szerencsejáték, mégis sokan akként kezelik. Az apa eljátssza a bizalmát, amikor megígérte, és nem ér oda a gyermeke meccsére. Az anya eljátssza a bizalmát, amikor ellentmondva az ígéretének, nem megy időben a gyermekéért az óvodába. A kamasz eljátssza a szülei bizalmát, amikor megígéri nem kerül bajba, és mégis bajba kerül. Ha megbízhatatlannak bizonyulunk, akkor oldalpályára kerülünk. És leginkább azok pixiséből fájó kikerülni, akik valójában számítanak nekünk, akiket szeretünk. Talán ideje, hogy komolyan vegyük magunkat, őket, és értéket adjunk a szavainknak.

Ott bízunk, ahol érezhetően emberek vannak. Nem ridegen udvarias és műmosolyú bábok, hanem igazi emberek. Ahol mi is elsősorban emberek vagyunk, nem adatok, sorszámok, megbecsültnek titulált, de valójában személytelen ügyfelek. A bizalom törékeny, akár a Herendi porcelán. És legalább olyan értékes is. Kezdjük el a saját közegünkbe megbecsülni a bizalom hatását. Mint oly sok minden, ez is velünk kezdődik. Dönthetünk, hogy mi is hozzájárulunk a bizalmi válság erősödéséhez, vagy kezünkbe vesszük a gyeplőt és bizalmat építünk. Ott, ahol járunk, mindenkor, amikor csak módunk van rá. Rajtunk múlik. Tartsuk szem előtt Samuel Smiles gondolatát: „Ebben a világban csak azok a kapcsolatok érdemlegesek és tartósak, amelyekben a felek bízhatnak egymásban.”

Köszönöm, hogy bizalmat szavaztál a cikknek! Ha tetszett, akkor oszd meg másokkal is.

Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels