„Az idő nem hit kérdése. Az idő feledés kérdése. Hogy nem veszed észre, ahogy a távolban, a háttérben elszöknek előled az egyforma napok. Amikor valami mással törődsz, amikor valamit alkotsz, amikor belefeledkezel abba, hogy létezel, és nem magaddal törődsz.” (Hartay Csaba) 
Nem minden napunk egyforma. Néha mind elég laposnak vagy unalmasnak tűnik, mégis minden egyes nap más és más. Ami az eltérést okozza, azok mi magunk vagyunk. Olykor bal lábbal kelünk, olykor motiváltan, olykor fáradtan, olykor energikusan. Nincs két egyforma nap, mert nincs két egyforma mi sem. 

Hangulatemberek. Az aktuális hangolásunkon múlik minden. Kicsit jobb vagy rosszabb a közérzetünk és rögvest változnak a körülöttünk lévő dolgok, viszonyok. Például, türelmesebbek vagyunk azokkal, akik általában idegesítenek. Vagy undokok a szeretteinkkel, mert valaki felhúzott minket. Az életünkre aznapi szemmel tekintünk. Egy munka, amelyet alapvetően imádunk, lehet végtelen frusztráló. És egy utálatos melóban is lelhetünk örömet. A legdurvább, hogy az embereket is ennek megfelelően különfélének látjuk, éljük meg. Nagyon ritkán adatik meg, amikor az igazi énjüket csodálhatjuk. Mert a külvilág iránti hozzáállásunkat áthatja a jelenlegi szubjektív érzelemvilágunk. A többiekét szintúgy. Ahhoz, hogy magát a nagybetűs embert láthassuk meg valakiben, mindkettőnknek kiegyensúlyozott, türelmes és pozitív szemlélettel kell jelen lennünk és ennek megfelelően viselkednünk. 

Mit tettem? És mit nem? Ebből a szemszögből nézve megvizsgálhatjuk azt is, min múlik, hogy mennyit teszünk a célunk eléréséért. Sokan vagyunk, akik tisztában vagyunk a célkitűzéseinkkel. Pontos leírt céljaink vannak, hozzájuk tartozó dátumokkal és részletes tervekkel. Ismerjük az erősségeinket és a gyengeségeinket. Tudjuk, mit kellene csinálni az eredmények eléréséhez, mégsem haladunk az elvárásainknak megfelelően. Persze, halogathatunk is, hiszen maga a sikeressé válás is lehet ijesztő, ahogy azok a kudarcok is, amelyek elvezetnek hozzá. De benne van a pakliban a napi kedélyállapotunk is. Nincs ihletett napunk. Nem jönnek az ötletek. Elmarad az erő, kedvetlenek és enerváltak vagyunk. A béka hátsója alól nem látszódik a napfény. Nehéz inspirációra leleni a padlón. És mivel nem érezzük az eszményi energiákat, ezért elnapoljuk a fontos feladatainkat. Vagy csak félgőzzel foglalkozunk velük. Becsüljük meg azokat az időszakokat, amikor felszabadultan és átszellemülten dolgozunk önmagunkért. 

Eredményorientált kontra folyamatorientált. Világunkat áthatja az eredményesség. Mindegy, mit csinálunk, csak legyen eredménye. Egyeseknek az is mindegy, hogyan csináljuk, csak legyen meg a foganatja. Kézzel fogható, hasznot hozó, virágzó. Jussunk el valahonnan valahova és kész. Ha beállunk ebbe a sorba, akkor nagyon sok mindenről lemondunk. Az eredményesség ugyanis nem garantálható. Lehet növelni a sikerességi faktort, de ehhez számtalan szabályra és kötöttségre van szükség. Mondjuk gyártásban a gépesítés csökkenti a selejtek és a felmerülő hibalehetőségeket mennyiségét. Vagy gondoljunk a céges ügyfélszolgálatokra. Hogy minimalizálják az ellenük indított jogi vitákat, olyan szinten leszabályozzák, mit mondhatnak a telefonos munkatársaik, hogy ha beszélünk velük, szinte mintha géppel beszélnénk, nem is emberrel. Átlagosan ez a siker. A kijelölt munka elvégzése. A megtanulandó tananyag bebiflázása és felmondása. Minden eredetiség nélkül. Ám, ha ennél többet akarunk, járatlan utakra kell lépnünk. Itt már nem mérhetjük kizárólagosan az eredmények tükrében magunkat. Kísérletezünk, próbálkozunk, a fő, hogy termékenyek legyünk. A folyamat felértékelődik. Az számít, hogy naponta cselekedjünk, akár megvan hozzá a lelkiállapotunk, akár nincs. 

Folyamatosan. Gyakoroljuk tehát a folyamatot. Csináljuk, a többi majd jön. Vagy nem jön, mert ugye a vége az kérdéses és kétséges. De ez kell ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen a sikerre. Ha kifogásokat keresünk, várjuk a felsőbb sugallatot és nem dolgozunk nap, nap után, akkor a drága időnket pazaroljuk el. Ha hiszünk önmagunk és a tetteink értékében, és ezt felismertetjük a környezetünkkel is, a munkánk be fog érni. Talán tovább tart, mint gondoljuk, de győztes alakot ölt. Legyünk büszkék magunkra az erőfeszítéseinkért. Ahogy az embereket is kivételes alkalom ideális formájukban meglátni, úgy ez igaz a flowban végzett munkára is. Bár, ebben az esetben csak egy emberen múlik a megélés, rajtunk. Bele kell kerülnünk a megfelelő lelkiállapotba. Ennek elérésében segítségünkre van a cselekvés. Kevés képzelegni, álmodozni, tervezgetni, tennünk kell valamit, ami közelebb visz az áhított cél eléréséhez. Amint átadjuk magunkat a valóban fontos cselekedetek végzésének, jobban is érezzük magunkat. Tudjuk, hogy a helyes dolgot csináljuk. A kényelem és a kellemesség lényeges szempont egy üdülés során, de nem kritérium célmegvalósításánál. Ha élvezzük, az külön jó, értékeljük az ilyen fázisokat, de koncentráljunk a folyamat szüntelen ismétlésére. 

Sok múlik a közérzetünkön, de tőle függetlenül is működnünk és önmegvalósítanunk kell. Mert az értékteremtésnek mindig helye és ideje van ebben a világban. Ugyan be vagyunk állva a sablonos sztenderdekre, de az újításnak, az újdonságoknak nem lehet gátat szabni. Legfeljebb akkor, ha saját magunk korlátozzuk a megvalósításokban. Többek vagyunk, mint, amit az adott hangulatunk érzékeltet. És több van az egysíkúnak tűnő napjainkban is. Amint az Marie Curie mondta: „Életem folyása annyira egyhangú és alapjában véve nem túlságosan érdekes. Engem azonban mégsem kínoz az egyformasága. Csak azt sajnálom, hogy a napok túlságosan rövidek és nagyon gyorsan telnek. Az ember sohasem azt veszi észre, amit már elvégzett, csak az lebeg a szeme előtt, amit még tennie kell, és ha nem szeretné a munkáját, könnyen elveszthetné a kedvét.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor bízz a folyamat erejében és tedd, amit tenned kell. 

Fotó: Luis Molinero, freepik